Story Of My Life

Season 1. ~ Chapter 6.

A nő, amint kimondta azt a pár szót rám emelte a tekintetét. Kezével megfogta a remegő a kezem, amin kicsit meg is lepődtem. Ám ami ennél is meglepőbb volt, hogy hírtelen magához húzott egy ölelésre. Meglepődöttségem miatt csak pár pillanat múlva öleltem vissza. Szokták ezt csinálni az orvosok?! Igyekeztem visszatartani az előtörni készülő könnycseppeket. A nő elengedett és mélyen a szemem pásztázta. Lehunytam, mert már alig bírtam visszatartani a zokogást. Belegondoltam a helyzetbe, vajon mit fog szólni Louis, hogy nem lehet több gyerekünk. Ő nagy családot szeretett volna, és én ezt nem adhatom meg neki. Annyira sajnáltam!

- Azt hiszem, most mennem kell!- szóltam nagyon halkan, elhaló hangon. Az orvosom bólintott, majd segített kimennem az ajtón. Az egyik fehér széken megláttam a szerelmem. Szívdöglesztően nézett ki. Amint meglátott rám villantotta cuki mosolyát, amiről több ezer tini lány álmodik. Gyorsan mellettem termett, és máris a karjaiban találtam magam. Bár erőltetetten, de viszonoztam mosolyát. Louis az autója ülésére helyezett, majd megkerülve a járművet beült mellém. Életre keltette az autót, ami dorombolni kezdett. Átszeltük szinte egész Londont, mire megálltunk a házunk előtt. Szerencsére Lou nem szólt semmi, így volt időm gondolkozni, hogy mondjam meg neki. Kiszálltunk. A járás most egyedül is ment, mert a doki egy fájdalomcsillapító injekciót adott rá, amitől egy ideig tudok járni. A saját lábamon mentem be a házba, miközben Louis összekulcsolta az ujjainkat. Az ajtóban előre mentem. Megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Vettem egy nagy levegőt, majd elkezdtem.

- Louis!... Nekem... nekünk... nem lehet... nem lehet több gyerekünk!- dadogtam zavartan. Amint ezt kimondtam a mélykék szempár, mely eddig érdeklődően ragyogott, most komor lett és sötét. Furcsa, még sohasem látott dolgot láttam meg benne, amitől megrémültem. Louis megfordult, és a bejárati ajtó felé indult volna, ha meg nem ragadom a kezét. – Miért akarsz itt hagyni?

- Nekem időre van szükségem!- mondta lesütött szemekkel.

- Te mondod, hogy időre van szükséged? Nem neked nem lehet gyereked!- feleltem egy kicsit hangosabban, mint kellett volna, mert elfajult a dolog veszekedésbe. Ez volt életem legrosszabb veszekedése, bár egyik veszekedés sem volt túl jó. Mindenki azt hitte rólunk, hogy mi egy tökéletes pár vagyunk, akik sohasem veszekednek. Vannak pillanatok, amikor én is azt hiszem. Előfordult egy- egy ilyen veszekedés, de ez volt eddig a legkomolyabb. Mindenféle hülye dolgokat vágtunk egymáshoz, amit talán nem kellett volna, amit később még megbánunk.

Emma szobája felöl lépteket hallottunk, mire abbahagyatunk a kiabálást, és az előszobába belépő göndör fürtökre meredtünk. A göndör fürtöket egy szöszi és egy barna követte. Mind a hárman érdeklődő és aggódó arckifejezéssel ajándékoztak meg.

Niall és Liam látta, hogy nem vagyunk olyan állapotban, hogy beszélni tudjanak velünk, ezért ők ketten az ajtó felé vették az irányt. Harry szeme még egy pár percig rajtunk időzött.

- Miért veszekedtek?- kérdezte végül.

- Harry, menj innen!- förmedtem rá nem túl kedvesen. Miután kimondtam azt kívántam, bár visszaszívhatnám, de ezt nem tudtam megtenni. Harry a srácok után lépdesett, lebiggyesztett fejel. - Annyira sajnálom!

A kezem a szám elé tettem. Harry meg sem fordult, csak felvette a cipőjét és kiment a házból. Addigra én teljesen kivoltam idegileg. Nem bírtam tovább. Előtörtek a könnycseppek a szememből. Először csak pár, de nem sokkal később már több ezer. Lerogytam a földre, arcom pedig a kezembe temettem. Hirtelen az ajtó csapódását hallottam. Elment! Felnéztem a kezemből és megbizonyosodtam róla, hogy tényleg elment. Még mindig sírva a konyhába mentem, hogy igyak egy pohár vizet. Gondoltam jobban leszek tőle. Elő is vettem egy üvegpoharat, Amit narancslével töltöttem tele. Megittam, majd a mosogatóba tettem. A pultnak támaszkodtam, majd leültem a földre. Lábamat felhúztam és a fejem a combomba fúrtam. Újra elfogott a sírás. Ekkor a bejárati ajtó nyikordult fel, mire én felemeltem a fejem. Talán arra számítok, hogy visszajött, de sajnos csalódnom kellett. Csak göndör fürtöket fedeztem fel a konyhaajtóban. Harry azonnal mellettem termett, majd leült. Karjával átfogta a vállam, míg én a mellkasára hajtottam a fejem. Nyugtatóan simogatta a vállam...