Megérinthetlek?

7.rész

Miután mindenki mindenkit ismert, és mindenki boldog volt, rá tértünk a lényegre. -Szóval emberek. Azért vagytok itt, mert gondolom valamilyen szinten azért tudtok spanyolul,- kezdett bele James. Az arca szigorú volt, a tekintetéből viszont melegség áradt. Anélkül vette rá az embert a tiszteletre, hogy egy ujját is mozdította volna. -Mivel már nagyjából bemutatkoztunk, nekem viszont elég rossz a memóriám, és szerencsére elég sokan is vagytok itt, úgy gondoltuk, kreálhatnánk egy cetlit, amire rá írjátok a neveteket, és mindenhová magatokkal viszitek, hogy tudjuk memorizálni a nevetek.- javasolta, majd mindenkinek szétosztott egy-egy rajzlapot, és arra utasított, hogy válasszunk egy filcet. Lilát választottam, mivel ez az egyik kedvenc színem. Nem szöszmötöltem, csak nagy nyomtatott betűkkel rákanyarintottam a nevem a lapra, majd félbehajtottam és ketté nyírtam. Amikor elégedetten körbenéztem, még mindenki a saját lapja fölé volt hajolva. Homlok ráncolva néztem magam mögé, hogy lecsekkoljam mit tart ennyi ideig még. Pechemre Patrick ült mögöttem, aki az A4es lap sarkára rányomott egy miniatűr P betűt, majd elégedett horkolásba kezdett. Vissza fordultam a helyemre, amikor árnyék vetült rám. Felnéztem, egyenesen Matt szemébe. -Kész is vagy?- kérdezte tárgyilagos hangon. Nem így beszélt velem a múltkor. Most sokkal hidegebb volt a hangja. Nem mintha számított volna. A férfiak már csak ilyenek. Soha nem lehet rajtuk kiigazodni. Csak bólintottam, ő pedig maga elé fordította a papírom és megnézte. -Lili.- A nevem a szájából egész máshogy hangzott. Csilingeltek a betűk, ahogy elhagyták a száját. Mintha ízlelgette volna őket. Hirtelen felegyenesedett, ellépett mellettem, s ugyanazon a hangon, amelyiken az én nevemet olvasta fel, gyengéden, kisfiúsan, most egy másik nevet olvasott fel. -Tory.- Na jó. Ennyi nekem elég is lesz a férfiakból. Egyszer dicsérje meg őket az ember, és amikor nem figyel az ember, már másnál jár. Büszkén kihúztam magam. Majd mikor rájöttem, hogy most úgy csinálok, mintha bármi közöm lenne ehhez az emberhez, összegörnyedve a tenyerembe temettem az arcom. Ő egy senki. Csak egy tanár. Aki most épp valamit spanyolul hablatyolt, én pedig nem figyeltem, így lemaradtam. Az óra további részében már próbáltam odafigyelni. Spanyol keresztrejtvényt fejtettünk, spanyol activityt játszottunk. És nem hittem volna, de jól éreztem magam. Tényleg jól. -Szünet!- kiáltotta el magát James, akinek már gyöngyözött a homloka az erőlködéstől, miközben épp Twistereztünk. Az emberek kimásztak alóla, ő pedig hátracsuklott. -Gondolom már éhesek vagytok,- mondta. Többen egyetértő hangot hallattak. -Mit szóltok pár party pizzához?- kérdezte, majd amikor látta, hogy mindenki hevesen bólogat, a telefonját a füléhez szorítva kitessékelt minket az udvarra. -Hé Lili!- kiáltott rám valaki, én pedig hátrafordultam. Egy nagy, barna szemű lány nézett velem farkasszemet. Heidinek hívták, a nevét a cetliről olvastam le, amit szépen kidekorált egyszarvú pónikkal. -Hm?- kérdeztem vissza, miközben megálltam. -Csak nem tudtam kihez odamenni, ezért úgy gondoltam idecsapódok hozzád, már ha nem baj.- mosolygott kedvesen. Nem volt ínyemre a társaság, de most nem bántam. -Nem, nem baj. Mizu? Hogy tetszik itt?- kezdtem bele a csevegésbe, miközben tovább sétáltunk a többiek után. -Úú szerintem nagyon király itt. Szeretnék ide suliba járni.- pásztázta a suli épületét nagy szemekkel. -Pedig semmi extra nincs benne.- vontam meg a vállam. Tényleg nem volt. Régi, kopott padok, székekbe karcolt kezdőbetűk, fehér falak, rozoga ablakok. -De ilyen tanárokkal?? Hát simán bírnám!- mutatott maga elé, ahol Matt épp Jamest figyelte, aki a telefonját a füléhez tartva hevesen gesztikulált. -Ők..nem tanítanak itt.- ráztam meg a fejem. -Csak azért vannak itt, hogy spanyolul tanítsanak.-        -Ó, hát én szívesen tanulnák tőlük mást is.- vigyorgott rám, én pedig figyelmen kívül hagyva ezt leültem az egyik fa alá. Heidi ledobta magàt mellém, közben szemét le sem vette Mattről. -Hellóka! Jöhetek?- vetült ránk hirtelen árnyék, majd a személy leült elénk, így megnézhettem, ki szeretne csatlakozni szerény társaságunkhoz. Egy szeplős lány volt az, hosszú szőke frufruval és kék szemekkel. -Szia! Persze!- üdvözölte őt Heidi, ami kicsit ciki volt, mivel fogalmam sem volt, hogy ki ez a lány. Szerencsémre észrevett, és hozzám fordult. -Szia, Andrea vagyok!- nyújtotta felém a kezét. Vonakodva bár, de elfogadtam és megráztam azt. Beszélgettünk kicsit, és ahogy a pizzára vártunk, rá kellett jönnöm, hogy megint előre ítélkezem. A lányok aranyosak voltak, én pedig még mindig jól éreztem magam. Eddig.