Pofon a múltból

XXV. fejezet

Harry szemszöge

Hamar eltelt az a pár nap anyával és Gemmával. Nagyon sokat beszélgettünk, és rengetek tanácsot kaptam anyától. 

- És fiam! - szólt utánam anya, mikor indulni készültem.

- Igen?

- Ne reagálj majd így, ha a bájos Liliann szülni fog. Hidd el, ki nem néznéd most belőle, amit akkor kapni fogsz.

- Miről beszélsz Anya?

- Csak emlékezz, mit mondtam. És add át üdvözletünket. És hívj, ha jönnek az unokáim!

- Szeretlek Anya! Köszönök mindent!!!

Hazáig csak anya szavai kavarogtak a fejemben. Mire gondolhatott? Mindegy is... Megálltam a kedvenc pékségünk előtt, és vettem egy kis sütit Lilnek. Nem tudtam, milyen a lelki állapota, így jobb volt a biztonság. 

Valamivel lejjebb parkoltam az utcában, és a házig tartó sétában feltűnt, hogy nem láttam a fiúk kocsiját. Ami furcsa, hisz majdnem dél volt. Már a ház előtt voltam, amikor a semmiből előttem termettek a fotósok és a riporterek.

- Harry, mesélj, hogy van a barátnőd?

- Harry, a barátnőd mióta vajúdik?

- Harry miért nem vagy a kórházban?

- Harry, összevesztetek?

- Harry, tényleg te vagy az apa?

Mi a francról beszélnek ezek? Besiettem, és a lakás felé rohantam. Dörömböltem, de semmi. Senki nem nyitott ajtót, és nem hallottam bentről hangokat. A pótkulcs!!! Lil tartott egyet egy virágcserép alatt egy szekrény tetején. Bejutottam, és kis híján elájultam a látványtól. Az előszobapadló véres volt, a nyomok egész a hálóig tartottak. Vagy fordítva, nekem mindegy. Elfogott a páni félelem. Hát ezért nincsenek itt a srácok!!! Épp felocsúdtam, amikor mozgást hallottam a hátam mögül.

- Harry! Hát te? Azt hittem a nővéremmel vagy...

- Leila! Hol van?

- Ki? miről beszélsz?

- Hol van Lil? 

- A kórházban. Én még majd most megyek hozzá, csak be kellett ugornom a kért cuccokért. 

- Oké, szedjük össze, és menjünk.

- Oké..

Nem is törődtem Lei fira pillantásával. Mint egy robot pakoltam, és csak mentem utána.

- Figyelj, Harry! Én nem tudom, mi van köztetek, de az biztos jelent valamit, ha nem tudod, hol van Lil. Engem nem érdekelnek a kifogások, de ha a fülembe jut, hogy bántod, addig éltél. Nem érdekel, mit kell tennem, de azt biztosra veheted, hogy tönkreteszlek, és nem látod többet a nővérem és a gyerekeit. Világos voltam?

- Persze.. - feleltem ledöbbenve.

- Örülök - mosolygott rám. - Most pedig, add a kocsikulcsod!

- Tessék?

- Add a kocsikulcsod! Te nem fogsz tudni kijutni innen egykönnyen. Ideállok hátra, te meg lerohansz a csomagokkal. 

- Oké, de nagyon vigyázz Darcyra!

- MI VAN? - röhögött fel.

- A kocsira. Vigyázz. És most menj, nem akarok elkésni.