Bárhol is legyél (Luke Hemmings fanfic.)

10. fejezet

Adriana szemszöge

- Rendben, akkor egyezzünk meg abban, hogy ötös blokkokban kapom meg a kész részeket. Küldheted emailben, vagy leadhatod nyomtatott formában is, ahogy neked kényelmesebb. Aztán én átnézem és javítok, ha pedig olyan van benne, ami személyes konzultációt igényelne, akkor mindenképpen szólok és egyeztetünk. A fejezetek felosztását, címezését illetően tőlem teljesen szabad kezet kapsz, az egyedüli akinek mérvadó beleszólása van, az a megrendelőnk. Rendben leszünk így? - pillantottam fel a velem szemben ülő Tomra.
- Persze, - bólintott egyből - bár be kell valljam, azt gondoltam más felállás lesz - jegyezte meg tétován.
- Mire célzol?
- Azt hittem te is jelen leszel. Tudod, a beszélgetések alatt.
- Te vagy az, aki írja a történetüket, nem én, ezt azért ne felejtsd el! A többi íróm nyakán sem ülök, akivel együtt dolgozok, miközben ők alkotnak. Veled miért tennék kivételt?
- Jogos, ne haragudj. Fura ez a felállás még nekem is.
Bólintottam, majd az órámra pillantottam.
- Ne haragudj, de tíz percen belül értekezleten kell lennem.
- Persze, persze. Már megyek is, nem zavarlak.
- Itt a névjegyem, ha bármi gond van, keress nyugodtan.
- Köszönöm - biccentett, majd az ajtó felé vette az irányt.
- Oh, és Tom. Sok szerencsét és kitartást a srácokhoz! - mosolyogtam rá.
- Na ezzel most nem nyugtattál meg - nevetett fel zavartan. - Szia, Adriana.
- Viszlát, Tom.
Kilépett, majd becsukta maga után az irodám ajtaját. Halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, miközben hátradőltem a székemben. Ez a hét egy masszív dara és úgy érzem sosem lesz vége, hiába van már péntek késő délelőtt.
Öt percem volt összekapni magam és a tárgyalóba menni. A papírjaim között kutattam, mikor megcsörrent a mobilom.
- Igen? - szóltam bele, miközben tovább keresgéltem az iratok között.
- Nem vetted fel egész délelőtt, pedig már egy csomószor kerestelek - csendült fel egy durcás hang a vonal túlsó felén.
- Tudod, van akinek dolgoznia is kell, míg mások csak a hasukat süttetik - feleltem élcelődve.
- Igenis kemény munkát végzünk mi is! - akadékoskodott.
- Persze, ha te mondod.
- Nem is figyelsz rám. Mit csinálsz?
- Két percen belül értekezleten kell lennem és nem találom a papírt, ami kell. Mit szeretnél egyébként?
- Téged!
- Vicces vagy, Lukey. Felejts el! Munkaebédem lesz, aztán rohanok vissza ide. Szerintem öt előtt nem szabadulok.
- Dehát péntek van - háborodott fel.
- Tudom. Figyelj mennem kell. Majd beszélünk. Legyetek jók!
- Ja, meg szobatiszták, nem?
- Nyilván. Na szia!
- Úgyse úszol meg ilyen könnyen, na csók!
- Bolond vagy. - nevettem fel majd kinyomtam.
Az asztalra dobtam a készüléket, majd a tárgyaló felé iramodtam. Már szinte minden szerkesztő bent ült a megszokott helyén, egyedül a főnök hiányzott. Király, akkor nem késtem el. Gyors léptekkel a helyemre mentem, majd lehuppantam Naomi mellé. Nem sokkal később Benjamin is megérkezett, így kezdődhettek a beszámolók, maximum öt percbe tömörítve a hetet. A sort én zártam.
- Elkezdtem a munkát az új íróval, remélem nem lesznek gondok vele, de nekem kompromisszumképesnek tűnik. Többet róla egyelőre nem tudok mondani. A fordításon dolgoztam a hét nagy részében, durván a hetvenöt százaléka kész, azt már át is küldtem Naominak javításra. Tom Williamszel az előbb volt megbeszélésem, vázoltam neki hogyan is képzelem a közös munkát. Elméletileg jövő héten kezd a bandával. Adammel pedig fél egykor találkozom, hogy átbeszéljük az utolsó simításokat. Aztán jövök vissza, a PR részlegre egyeztetni.
- Köszönöm, Adriana! Oké emberek, akkor ennyi lett volna mára. Kellemes hétvégét mindenkinek! Jövő héten találkozunk.
Össze szedtem az irataimat, majd indulni készültem, mikor Benjamin utánam szólt. Már csak ketten voltunk a tárgyalóban.
- Én nagyon örülök, hogy ide kerültél hozzánk. Hogy teljesen őszinte legyek, akármennyire is jó barátom Daniel, és hiába zeng ódákat egy- egy alkalmazottjáról, attól én kissé bizalmatlanul állok egy új jövevényhez. Itt vagy már jó pár hónapja, úgy látom sikerült beilleszkedned és a többiek is hamar megkedveltek. És Dan tényleg nem túlzott veled kapcsolatban, százhúsz százalékon pörögsz a hét minden napján.
- Tudod nekem ez nem csak egy munka, hanem a hivatásomnak érzem, egyfajta szenvedélynek. Imádom ezt csinálni és annyi plusz energiát tud adni, hogy olyan vagyok tőle, amilyen - feleltem, miközben halvány mosoly kúszott az ajkaimra.
- Amit én örömmel látok - mosolyodott el ő is. - Mindemellett ami miatt szerettem volna pár szót váltani veled az az, hogy úgy döntöttünk megemeljük a fizetésed tizenöt százalékkal. Illetve szóba jött az is a reggeli megbeszélésen, hogy elég komoly esélyeid vannak egy vezető szerkesztői kinevezésre is, annak ellenére is, hogy még csak rövid ideje vagy itt. Szóval csak így tovább és köszönjük az eddigi munkádat.
- Oh, wow! Ez aztán a meglepetés. Köszönöm szépen! - nem is tudom, hogy zavart vagy inkább döbbenetebb voltam abban a pillanatban.
- Na de nem is tartanálak fel tovább, ahogy hallottam sűrű a mai programod.
- Igen, rohanok is. Még egyszer köszönök mindent, Benjamin. Főként a bizalmat.
- Kiérdemelted. - bólintott.
Elköszöntünk egymástól, s én rohantam is hogy össze szedjem a cuccomat és indulhassak az étterembe, már így is késésben voltam.
- Liz, kiugrok ebédelni Adammel, mire visszajövök a PR-osoknak szánt anyagot készítsd össze légyszíves, fél háromkor megbeszélésem lesz velük - hadartam az asszisztensemnek nem törődve azzal, hogy épp telefonál, és már siettem is a lifthez.
Akármennyire is szerettem volna időben érkezni nem sikerült összehoznom, a megbeszélt idő után jó öt perccel léptem be az ajtón.
- Jó napot, kisasszony!
- Jó napot! Adriana Bradford néven foglaltam asztalt.
- Máris oda vezetem, kérem kövessen.
- Köszönöm! - biccentettem.
Az étterem délidő lévén teli volt vendégekkel. Sok asztalnál öltönyös, kosztümös emberek ültek összekötve a kellemest a hasznossal, egy finom ebéd mellett üzleti ügyekről tárgyalva. De számtalan fiatal pár és család mellett is elhaladtunk, míg az asztalunkhoz értünk. Újra megköszöntem a segítséget és csak akkor fordultam a partnerem felé, ám a várt két szempár helyett több fogadott.
- Mi a fene folyik itt? - kérdeztem döbbenten.