Égszakadás • Embry Call ff. / Hun

Prológus

- Szóval akkor hogyan is volt ez az egész? - kérdezte Emmett, alig tudott megülni egy helyben, miközben türelmetlenül figyelte, hogy kényelmesen befészkelem magam szerelmem karjaiba. Mindannyian kíváncsiak voltak, de várniuk kellett mert pillanatnyilag teljesen lekötött a viszontlátás öröme, ami engem és Embryt teljesen maga alá vont.

Az arca nyúzott volt, hetek óta nem aludhatott normálisan, ami ugyan hízelgett, mégis bántott a dolog, nem akartam őt így látni, de az a szerelem és öröm, ami barna szemeiben volt egyensúlyozta a nyúzottságát. Melegség áradt szét bennem, hogy nem Jace hideg karjai ölelnek át, hogy nem a vörös szempárba kell néznem szerelmesen, miközben a hányinger bukfencet hány a gyomromban. Nem, ez igazi volt. A forró karok szorosan öleltek magukhoz, a barna szemek magukba kebeleztek, a hányinger csak egy emlék volt, helyét a pillangók és a biztonság érzete váltotta fel. Lábaim az övéire húzta, miközben én a vállán pihentettem fejem, csak most éreztem igazán, hogy ez mennyire is hiányzott. Hogy nélküle nem tudnék élni.

- Szóval az nap mikor elraboltak Matt jött értem, épp a mosdóban voltam, mert tesin a tanár bedühödött ránk és egész óránk futnunk kellett, szóval valahogy ki kellett menekülnöm onnan és a mosdóban elkapott, bár fogalmam sincs hogyan tudott ott észrevétlenül elbújni és miből sejtette, hogy én oda menni fogok...Mindegy. Szóval elmagyarázott mindent; hogy Jacenek tervei vannak velem, ami annyiból áll, hogy megöl, de ő segít. A szüleimről is beszélt...hogy a múltat, bár nem tudja megváltoztatni lakolni tud a tetteiért és már évek óta azt teszi a Volturi szolgálatában, noha az tudja jól, hogy nem hozza vissza őket... Szóval úgy mond megismertem, jobban megismertem a képességét, bár nem tapasztalatból. Jace azt parancsolta neki, hogy felejtessen elvelem benneteket, hogy aztán egy más történetet adagolhasson belém, bár először egyből kiarat nyírni, de Matt rábeszélte, hogy hasznukra válhatok. Itt kezdődött színészi karrierem kezdete, el kellett játszanom, hogy elfelejtettelek benneteket, hogy elhiszem, hogy ti öltétek meg a családomat, na meg azt, hogy szeretem őt – húztam el a szám nem kevés ellenszenvvel, mire Embry megmerevedett, nyugtatóan kezdtem el köröket rajzolni engem ölelő karjára, de nem mertem a szemébe nézni, nem tudtam, hogy mit fog ehhez szólni. - Elég jól ment, mivel elhitte minden szavunkat, bízott bennünk, de mikor ő vadászni ment vagy fogalmam sincs mit csinált mi Matt-el a tervünkön gondolkoztunk.

- De miért kellett ezt két hónapig halasztani? Egy vadászata közben is megölhettétek volna, nem? - kérdezte Em.

- Nem egészen. Matt azt a parancsot kapta, hogy nyomozza ki Jace-t, hogy aztán ezekkel az infókkal vissza mehessen Arohoz, tudjátok milyen kíváncsi természet, de azt nem merte megkockáztatni a Volturi, hogy Jace-t is beinvitálja Volterrába, féltek, hogy a vámpírnak nagyobb az ereje, mint nekik összesen... Meg hát nekem is meg kellett tanulnom kezelni az erőm, nem kis meló hóvihart kreálni és egy repedést a földbe, ráadásul mindegyik egyszerre.

- A lényeg, hogy itt vagy – mosolygott Nessie megkönnyebbülten.

- Megcsókoltad? - kérdezte Embry még mindig mereven, mire a nappaliban ácsorgó farkasfiúk ellenzően felhördültek.

- Áh, fúj! - fintorogtam. – Próbáltam a legkevesebbet egyáltalán találkozni velem, a legtöbbször inkább úgy tettem, mint aki alszik vagy Matt mentett ki a helyzetből – még a hideg is kirázott a gondolatra, hogy egy vérszívót csókolgassak. Nem ellenetek szól! - pillantottam Edwardra, aki csak elmosolyodott és bólintott jelezvén, hogy érti mire gondolok. - És amúgy mi van Rachellel? - kérdeztem észbe kapva.

- Elmondtunk neki mindent, szegénykém... - rázta meg a fejét Bella. - Mindenesetre nagyon fog örülni, hogy elő kerültél.

- Bár azért kapott egy kis vigaszt Kenai-tól – mosolyodott el kajánul Emmett.

- A Washington állambeli Forksot és környékét hatalmas vihar rázta meg az elmúlt hónapokban, olyan, amire még nem volt példa sehol sem – mondta a bemondó nő, mire mindenki ajkain cinkos mosoly jelent meg. Ó, ha tudnák... - nevettem fel gondolatban, miközben Embry szorosabban ölelve magához apró csókot nyomott ajkaimra.

- Az én kis érthetetlen jelenségem – nevetett fel jókedvűen Embry, amihez a többiek is csatlakoztak.

Na szépen állunk, egyszerre vagyok negyedrészig vámpír, egy farkas lenyomata és immár egy érthetetlen jelenség is. Ezzel biztosan szép jövő elé nézek.