Ellenállók [Befejezett]

23. ISABELLE

Nem értek semmit.

Hallottunk egy sikítást, bennem meg minden vér megfagyott. Utána jött Josh. Valamit mondott nekem, de igazából nem tudom, hogy mit. Csak az van meg, hogy Anthony betol egy szobába, ami legalább akkora, mint a főhadiszállás előtere.

Nagy francia ágy van tolva a falnak, hatalmas csipke függöny ölelte felülről körül, és méregdrága huzattal, párnával, aranyszínű takaróval van beterítve az ágy.

Kis szobrocskák, képek aranyozott keretben sorakoztak a polcokon, könyvek hada pedig egy vitrines szekrényben.

- Feküdj le szerelmem. Hozom a kenőcsöt. – megcsókolta a homlokom, és egy ajtó felé vette az irányt, ami ki volt nyitva. Bement, én addig zavarodottan eltámolyogtam az ágyig. Leültem rá és végig húztam a kezem a takarón. Isteni tapintása van. Anthony visszajött, egy tégelyt letett a mellett álló éjjeliszekrényre, és gyengéden letolta a testemet, így a hátamon feküdtem.

Ruhám alá nyúlt, én meg rögtön megriadtam, de megmakacsoltam magam és hagytam, hogy feltúrja a ruhám a hasamig. Így egy bugyiban és mellig feltolt ruhában feküdtem előtte, ő meg lehajolt a hasamhoz, gyengéden ráfektette az arcát a hasamra, és mormogni kezdett:

- Itt van apuci, gyermekem. – megcsókolta a hasam, majd felemelkedett, lecsavarta a tégely tetejét, belemártotta az ujját a kenőcsbe, és azt a hideg cuccot a hasamra tette, amit elkezdett beledörzsölni a bőrömbe. Egész romantikus is lehetett volna ez a pillanat, ha Josh lenne Anthony helyében, és valóban terhes lennék, de nem vagyok és nem Josh fogdos, hanem Anthony. Így minden olyan bizarr. Én tudom az igazságot, de ők nem.

De ettől én még nem vagyok rossz. Mondjuk relatív, hogy kinek ki a rossz, vagy mi a rossz, mert a Központ fenyegetést lát a külső zónákban, mi meg bennük. Mellesleg mi hatoltunk be hozzájuk, és most ezért vagyunk kutya szorítóban. De mi azért hatoltunk be, hogy megmentsük azokat az embereket, akiket a Központ elkapott és bezárt.

Egyszerűen nem tudok elaludni.

Anthony mellettem fekszik a hatalmas ágyban, békésen szunyókálva, miközben én csak arra gondolok folyamatosan, hogy Josh és Bea most mit csinálnak? Vajon szolgálatban vannak? Kiderítettek valamit?

Lassan, a lehető legóvatosabban kimásztam az ágyból. A csupasz lábam hozzáért a hideg kőlaphoz, és úgy kellett beleharapnom a számba, hogy fel ne szisszenjek. Nem tudom, milyen mélyen alszik, de nem is kísérteném a sorsot.

Ujjatlan pólóban, és hosszú rózsaszín pizsama nadrágban kinyitottam az ajtót. Óvatosan kinéztem a résen, hogy megbizonyosodjak, róla senki sincs itt. Mivel nem láttam senkit bátrabban kiléptem az ajtón, amit halkan behúztam magam után. Elindultam balra, de fogalmam sincs, hogy pontosan merre megyek. Halkan lépkedtem, azért se kapjon el senki. Épp fordultam be egy másik sarkon, mikor észrevettem két őrt, és gyorsan a falnak lapultam. Morogtak egymásnak valamit, egy ajtó előtt állva, mikor léptek elmenetelét hallottam, mélyet sóhajtva megkönnyebbültem. Ismét kilestem és akkor már valóban nem volt ott senki.

A kíváncsiságom túlságosan is hajtott, és egyszerűen nem bírtam megállni, hogy nem menjek oda ahhoz az ajtóhoz, ami résnyire ki volt nyílva. Azta rohadt! Mennyire figyelmetlen őrök. Röhögnöm kellett magamban.

Lassan kihajtottam a vaskos ajtót, és egy lépcsősor tárult elém, ami lefelé vezetett. Nem égtek villanyok, nem volt nálam zseblámpa, de azért is bementem. Hogy miért? Mert a lépcsősor végén valami zölden pislákolt. Úgy mentem a fény felé, mint egy lepke. Felvehettem volna egy cipőt. – gondoltam magamban, ahogy a hideg kőlépcső újra és újra érintette a talpam.

A lépcső aljára érve, ketrecek hada sorakozott a két fal mentén, és szörnyű emberi nyöszörgések jöttek belőlük. Vajon itt vannak Dana-ék?

Rögtön beljebb is mentem, de ahogy minden ketrecbe belenéztem elfogott a rémület. Nem segítettek a helyzetemen a folyamatosan pislákoló fények, ami hátborzongató hatást adott ennek a jelenetnek, pláne a hangokkal.

Az egyik ketrec rácsainak nekiugrik egy lány, akinek borzalmasan kócos haja, és ápolatlan kinézete van, mire nekem hátra kellett ugrani, és így beleütköztem egy vele szembe lévő ketrecnek, ahol a hajamat kezdték el simogatni. Felsikoltottam, kétségbe esetten szabadultam ki a koszos karmok közül, mire egy mellkasba ütköztem.

Félőn felnéztem, abban reménykedve, hogy Josh van előttem, de nem. Helyette csak egy nagyon ismerős arc tárult elém. Sötét haja volt, és kék szeme, de ezt így a zöld fényben csak találgatni tudtam. Széles válla, és mellkasa volt, éles arccsontokkal. Ja, és arcszőrzete van. Olyan huszon-éves lehet.

- Mit keres itt, Miss? – belenéztem a szemébe, és úgy ahogy az emlékek belém hasítottak. Képeket láttam egy fiúról, amint velem játszik, amint félretol, csak azt ne tudom miért? Ott vannak a szüleim is. Christopher. A bátyám itt áll előttem, akiről nem tudtam, hogy egyáltalán él vagy hal-e. De most itt áll előttem teljes valóban, és annyira elfogott a vágy, hogy megöleljem. De nem szabad leleplezni magunkat.

- Eltévedtem. – se szó, se beszéd megfogta a karomat, és kifelé tuszkolt, fel a lépcsőn.

- Tűnj innen Iz! – tudja, hogy én vagyok? Most mit tegyek? Adjak neki igazat? Vagy adjam neki a hülyét? – Igen, tudom, hogy te vagy az. – könnybe lábadtak a szemeim szavai hallatán, és nem bírtam ki, hogy ne öleljem meg. A nyakába ugrottam, ő visszaölelt. Beszívtam férfias illatát, ami még néhány évvel ezelőtt nem volt meg, és ő is ugyan ezt tette. Simogatta a hátamat, duruzsolt a fülembe, hogy mennyire hiányoztam neki, meg hogy mennyire ostoba vagyok, de most nem érzem magam ostobának. Láthattam a bátyám. Boldog vagyok.

- Nem most van itt az ideje a testvéri újra összejövetelnek. – tolt el magától, én meg teljesen egyetértettem vele. Letöröltem a kicsordult könnyeim, Chris meg megnyugtatóan simogatta a karomat. – Sajnos nem beszélgethetünk, és erről a helyről sem tudhatsz. Világos? – nézett a szemembe, miközben megígértette velem, hogy nem láttam semmit. – Olyan gyönyörű nő lettél. – megsimogatta az arcom, majd megkeményedtek az arcvonásai és komolyabbra fogta a szót.

- Most visszakísérlek a szobádba, és majd kerítünk egy alkalmat a beszélgetésre. – bólogattam, és nagyon bíztam benne, hogy így is lesz.