Az életem árán...

6.

Magunkhoz vettünk két-két poharat, és megtöltöttük vízzel. Halkan felszaladtunk a lépcsőn. Először Sol-hoz mentünk be. Gyorsan ráöntöttük mindketten egy-egy poharat aztán vihogva futottunk tovább. Az ikrek egy ágyban fetrengtek. Sol vizesen jött utánunk. Még kicsit álmos volt de egyáltalán nem ideges vagy sértődött. Mr.Nagyképű odadobta neki a telefonját hogy kamerázza le.
Mindketten az ágy mellé álltunk.
Oké. Lehet hogy hülye vagyok, de muszáj. Nem hagyhatom ki ezt az alkalmat. Nem havonta költöznek farkasok a házadba akik meg akarnak védeni...
-Mehet.-suttogja Sol. Az én oldalamon azt hiszem Aiden fekszik. Egyszerre öntöttük rájuk. Egyből felugrottak és össze vissza hadonásztak. Dőltem a nevetéstől.
-Valaki főzzön kaját!-kiáltok fel.
-Igen!-ujjongtak az ikrek.
-Én nem!-kiáltom és már futok is a szobámba. Előkapok egy tiszta fehérneműt meg egy toppot és egy rövid gatyát. Ami most van rajtam annak furi szaga van. Bementem a fürdőbe. Levetkőztem és már engedtem is magamra a forróvizet.
Nem tudom meddig álltam ott mikor eszembe jutott amit az öreg adott. Csak magamra tekertem egy törcsit. Kirohantam a fürdőből és beszaladtam a titkos szobába. Becsaptam magam után az ajtót.
Az asztalon hevert a kabátomba pongyolálva. Lassal lefejtettem róla a kabátot. Egy boríték. Kinyitottam. Egy nyaklánc, és egy rövid üzenet.

A rejtekben, keresd meg, vigyázz rá! Bízz a falkádban!
Ui.: Tudd meg ki vagy, és ki akarsz lenni!

Egy ideig csak néztem az üzenetet.
Aztán a nyakláncot kezdtem vizsgálni. Egy kő van a medálban. Mintha rózsa szárak fognák össze. A kő halvány piros. A nyakamba akasztottam. El kell mennem a rejtekbe. Ó hogy mindig ad valami feladatot...Kinyitottam az ajtót.
-Dylen!-kiabálom. Ki az a Dylen? Ez hogy jött?-Azt hiszem meg őrültem! De komolyan... Hogy hívnak szöszke?-kérdeztem. Honnan jött a Dylen? Ahh biztos hasonlít valakire... Na mindegy.
-Itt vagyok!-ordít vissza.
-Gyere ide farkaska!
A szekrényhez fordultam. Gyorsan magamra kaptam valami fehérneműt, egy fekete sztreccses trikót... Hallom ahogy bejön.
-Ejha.-szólal meg mögöttem. Hallom hogy mosolyog.
-Csukd be az ajtót!-szólok rá miközben tovább öltözök. Felhúzom a fekete bőr nadrágomat. Érzem ahogy a bőrömre simul. Tart mégis nyúlik. Imádom.
-Öhm... Ugye nem csak azért hívtál be a kis kuckódba hogy végignézzem ahogy felöltözöl?! Csak mert az jobban tetszene ha inkább vetkőznél...-mondja pimasz mosollyal.
-El kell mennem valahova. Jössz vagy maratsz?-nézek rá egy pillanatra aztán folytatom az öltözést. Felkapom a magas szárú csizmámat. A fegyvereimhez léptem. Levettem a kedvenc övemet. Beletűztem három dobókést. A két kedvenc tőrömet a combomra csatoltam. Mindkét csizmámba csúsztattam egy-egy vékonyka pengét. A kezemre tekertem egy láncot.
-Abbahagynád a bámulást?-kérdezem tőle rá sem nézve.
-Nem. Nem hiszem.- morgott halkan. A hangja mélyebb és rekedtes. Felnéztem rá. Az asztalon könyökölve engem bámult.
-Még nappal oda kell érnünk.-mondom neki az asztalra mutatva. Átmentem a ruhákhoz. Van pár férfi ruha is. Az öreg arra tanított hogy minden helyzetre legyek felkészülve. Hát én fel vagyok. Kivettem a motoros dzsekit meg egy sötét vékony sálat. Odadobtam neki.
-Meg sem kérdezem miért vannak neked ilyenek a kis barlangodban.-húzza el a száját. Szorosan feltűzöm a hajamat és felveszem a fekete sapkámat.
-Max egy óra és indulnunk kell.-nézek rá. Bólint.
-Mi lessz ott?-kérdezi. Ezen elgondolkodok.
-Még én sem tudom.-válaszoltam őszintén. Levettem a saját dzsekimet a vállfáról. A papírt felkaptam és az egyik kis dobozba raktam. Kiléptünk a szobából és a konyhába mentünk. Mindenki ott ült és épp kaját szedtek a tányérjukba.
-Hol voltatok? Már nagyon sokszor szóltunk!-kérdezi Blake.
-Lina miért öltözött halálmadárnak?-kérdezte Pinki.
-El kell ugranunk valahova... De előtte eszünk.-jelentettem be és már mentem is egy tányérért. Gyorsan szedtem és felültem a pultra. Kanalaztam magamba a levest. A többiek is nekiálltak bár Ethan nagyon gondolkozott valamin. Mindegy. Mikor végeztem leszálltam a pultról és a mosogatóba raktam a tányért. Elővettem egy poharat meg a kólát és öntöttem. Egy húzásra megittam az egészet. Ezt eljátszottam még egyszer, aztán magamra kaptam a dzsekit.
-Megvan! Te vagy az ugye? Az utolsó...-halkul el a hangja. Nem válaszolok csak nézem az elkerekedő szemeit. Nem tudom kitől hallott rólam. Senki nem említi a Munró vadászokat. Talán mert én vagyok az utolsó... Az arca döbbent.
-Amit hallottam rólad... Azt hittem fiú vagy.-folytatja. Az arcán egy lelkes mosoly tűnik fel.-Egy házban aludtam az egyik legjobb és legfiatalabb M.V.-vel és túléltem.-lelkendezik.
-Nem sokan mondhatják ezt el magukról...-válaszolok halvány mosollyal.Kínos csend állt be.
-Úgy is mondhatjuk ti vagytok az első falka akinek minden tagja életben maradt... Több mint 12 óráig velem összezárva.-nevettem. Nem semmi. Ha két napja mondja ezt valaki... Az arcába nevetek.
-Na ki akar látni egy képet farkasfiúról rózsaszín naciban?-kérdeztem hogy eltereljem a témát.
-Mennünk kell.-kapta magára a dzsekiét az említett személy.Blake elnevette magát. Rózi mosolygott. A többiek értetlen arcot vágtak. Felhúzott szemöldökkel néztem ahogy mellém siet.
-Senki nem láthatja azt a képet!-suttogja. Felemeltem a kezem védekezésképp. Kuncogva sétáltunk a garázsba. A ponyvával letakart drágaságomhoz léptem. Lehúztam róla a takarót.
-Ejha. Vezethetek?-kérdezi. Ránézek.
-Tudod hova megyünk?-kérdezem felhúzott szemöldökkel. Bólint.Na ez érdekes.- Hát jó. Úgy is fáradt vagyok.-dobtam neki oda a slusszkulcsot. Levettem a polcról a két bukósisakot. Speciális. Van benne mikrofon meg füles. Rá van csatlakozva a telefonomra. Az enyémet felvettem a másikat meg a kezébe nyomtam.
-Hallasz?-kérdezem.
-Ahan.-szállt fel a drágámra. Berugta és felbőgette a motort. Iszonyatosan jól néz ki a motoron. Levettem a polcról neki egy kesztyűt, én meg kivettem a sajátomat a kabát zsebemből.
A kezébe nyomtam.
-Kösz.-hallom mély hangját. Felhúztam a kezemre aztán felmásztam mögé. Próbáltam tartani a távolságot.
-Nyugi már. Nem harapok... Akkorát.-nevetett miközben a combomnál fogva magához húzott.
-Ó tényleg.-simultam hozzá a kezemet pedig a combjára raktam.
-Hé,hé! Túl akarod élni? Akkor most hagyd abba.-fogta meg a kezem és a dereka köré fonta. Halkan felnevettem.
-Ha megérkeztünk folytathatod.-ütögette meg a kezem. Egyből elhallgattam. Most ő nevetett.

Kigurultunk az utcára és száguldottunk a rejtekfele.