Az életem árán...

7.

-Kérsz valamit?-kérdezte Dylen sokadszorra. Már nem is tudom mióta hazajöttünk. Nem csinálok semmit. Csak bámulom a plafont a szobámba. Csak gondolkozok. Ha hamarabb megnézem... Ha hamarabb odaérek még élne... Még élne a húgom.... Még emlékszek rá mikor utoljára láttam... Élve.
Aznap kezdődött minden:

-Kincsem! Ébresztő! Tíz perc múlva indultok apáddal!-nyitott be anya nagy mosollyal a szobámba. A fény beáradt az ablakon. Az egész szobám kivirult a reggeli napfénytől. Mosolyogva nyújtóztam egyet és már pattantam is ki az ágyból. Magamra kaptam a tegnap kikészített ruhámat és már mentem is a fürdőbe... Ott is iszonyat gyorsan elkészültem. Beletúrtam barna göndör hajamba aztán felkötöttem. Nem vacakoltam tovább, fogtam a telefonomat meg a pénztárcámat és már szaladtam is le a lépcsőn. Apa már az ajtóban állt.
-Boldog Születésnapot!-adott két puszit az arcomra aztán végignézett rajtam. Anya adta a ruhákat hogy ezt vegyem fel. A két mindentudó hugicám is megjelent. A nagyobbik nem nagyon hasonlított rám, szőke egyenes haja és szép kék szemeit egy szép arc és tökéletes hófehér bőr keretezte. A kisebbik pontosan ugyan úgy néz ki mint én csak a haja kicsivel világosabb. Mindkettőt megöleltem és adtam egy puszit a fejükre. Nem nagyon szeretik ha így bánok velük. Én sem. Mindhárman inkább az a pacsizós típusok vagyunk. Nem is értem mi ütött belém. Anya is odasasszézott hozzánk és apa kezébe nyomott egy kis táskát, biztos a kaja volt benne. Adtam neki is egy puszit. Már fél fejjel magasabb vagyok nála. Hehe...
-Vigyázz rá.-mondta anya fenyegetően apának.
-Tud ő magára vigyázni.-ütögette meg mosolyogva a vállam és megcsókolta anyát.
-Fúj!-szólaltak meg kórusba a húgaim. Jót mosolyogtam rajtuk.
-Na menjünk mert elkésünk!
Kiszaladtam a kocsihoz még apa előtt... Ez volt az utolsó jó ebben a napban.
Akkor láttam utoljára a családomat együtt.
Megölöm azt aki ezt csinálta a velünk. Meg fognak halni! Mindenki aki ártott a családomnak!
Azzal a lendülettel felültem.
-Basszus...-suttogtam. De ahhoz hogy megtudjam csinálni, ahhoz erősnek kell lennem. Kipattantam az ágyból és kisiettem a konyhába. Nem foglalkoztam a kutakodó tekintetekkel.Magamba tuszkoltam amit találtam. Alig akart lemenni. Az íze mint a fűrészpor. Legyél erős!
Bementem a fürdőbe és magamra engedtem a hideg vizet. Libabőrös lettem szinte mindenhol, de összeszorítottam a fogam és tűrtem. Túlságosan elpuhultam az évek alatt. Egy idő után eltűnt a libabőr. Csak a hideg és én. Én és a hideg. Nem. Én maga vagyok a hideg. Kiszálltam és egyenesen a fegyver szobába mentem. Becsaptam magam után az ajtót.
Arra eszméltem fel hogy teljes harci díszben állok az asztal előtt és a családi kardot nézem. Gyönyörű ezüst markolat, hosszú éles penge ami tucatokat mészárolt s küldött a sötétbe. Egykor imádtam. Most mégis csak az lebeg a szemem előtt hogy a húgomba vésve várta érkezésem. És az hogy aki ezt csinálta a húgommal... Könyörögni fog a halálért.
Felkaptam és a hátamon lévő tokba csúsztattam. A hátamra kaptam egy nagyon kis táskát ami a hátamnak feszül, szinte láthatatlan. Végül pedig a köpenyem. Kiléptem a szobából és a garázs fele sétáltam. A nappaliban viszont Dylenbe ütköztem.
-Hova hova szépségem?-kérdezte kicsit feszülten.
-Vadászni.-mondtam színtelen gangon és a szemébe néztem. Gyönyörű kék íriszei kicsit elsötétültek.
-Veled megyek.-jelentette ki. Eljönne velem a saját fajtáját mészárolni?
-Nem nem jössz. Bármennyire is jól hangzik... Egy farkas vadász asszisztens. Te szépen itt maradsz.-mondtam és végig a szemébe néztem. Mikor el akartam lépni mellette, velem együtt lépet így megint elém került. Nagyon közel. Szinte éreztem meleg leheletét az arcomon. Egy halk sóhaj akart kitörni a torkomon. Nem! Nem fogsz elgyengíteni! Hátráltam pár lépést.
-Tegyél magadnak egy szívességet és állj el az utamból.-mondtam nagyon lassan. Megrázta a fejét és füttyentett egyet. Másodpercek alatt már az egész falka körülvett.
-Bántani foglak Dylen. Falkával jöttél de anélkül fogsz elmenni. És valószínűleg a szívedet és a jobb kezedet is itt hagyod.-suttogtam. Összehúzott szemöldökkel nézett rám.
-Miről beszélsz? Te nem tennél ilyet!-válaszolta. Valami elpattant bennem. Ahogy a szemébe néztem a szívem nagyot dobbant. Legszívesebben sírnék. Elgyengít. Egy farkas képes ezt tenni velem. Legyél erős Lina!
-Kicsi naív farkas fiú. Már megtettem. Nem is egyszer.-az utolsó szavakat szinte suttogtam. Letoltam a kapucnit a fejemről és iszonyt gyorsasággal előkaptam a kardot és egyenesen Dylen mellkasának közepére helyeztem a penge végét. A többiek megfeszítették izmaikat és ugrásra készen méregettek.
-Állj el az utamból Dylen!-próbáltam még egyszer.A neve szinte suttogva jött ki a számon.

-Nem tennéd!-makacsolta meg magát és közelebb araszolt. A penge felhasította a pólóját és belevágott a mellkasába. Az arca meg sem rezzent.Csak az arcomat nézte. Ne tedd ezt... Ne... Legyél erős Lina!

Elhúztam a pengét a csomóponttól ami életben tartja, és belevágtam a combjába. Térdre esett közelebb ugrottam hozzá. A pengét a nyakához érintettem vigyázva hogy többet ne vágjam meg...
-Soha többet nem akarlak látni.-suttogtam. A szemében nem láttam sem megvetést sem pedig utálatot. Csak azt amit már nagyon nagyon régen. Megbocsájtást...