Versenyhelyzet

Prológus

Hogy is van a mondás? Onnan tudod, hogy jó döntést hoztál, hogy megnyugszik a szíved. Az én szívem megnyugodott, így teljesen biztos lettem abban, hogy remekül döntöttem.

Na igen. Luke Hemmings már kevésbé ügyködött azon, hogy a szívem továbbra is nyugodt maradjon. A szakításunkkor felélesztettem a köztünk folyamatosan háborgó ellentéteket, amik egyre inkább kiéleződnek. Nem segített az sem, hogy még csak nem is tisztáztuk a dolgokat, de, azt hiszem, mindkettőnkben túlteng a büszkeség, így egyikünk sem fogja kezdeményezni ezt a beszélgetést.

Csak két hete érkeztünk vissza a turnéról, de máris túlvagyunk pár véres csatán. Anya és Robert például nem is tudták, hogy szakítottunk, az esküvőjükkor nem akartuk erre fektetni a hangsúlyt. A hazatérésünk első estéjét náluk töltöttük, és óriási szorongást jelentett, hogy a többiek nem tartottak velünk. Persze, megértem, hogy mindannyian a saját családjukkal voltak, de mégiscsak jobban esett volna, ha valaki támogat, amikor anya és Robert tudomására hozzuk, hogy a kapcsolatunknak vége. Arra azonban nem számítottunk, hogy ők még valami ennél is fontosabbat akarnak megosztani velünk. 

Kínos egy este volt, Luke és én egymás mellett ültünk az étkezőasztalnál, anya és Robert velünk szemben. Már az úton is összevesztünk párszor, azt mondta, hogy igazán felvehettem volna egy magas sarkút, mert abban sokkal vékonyabbnak tűnik a combom, mire én azt feleltem, hogy ő meg igazán megfürödhetett volna, mert bűzlik a női parfümtől. És ez csak egy lájtos eset volt, többször hibázott a vezetés során, amit szóvá is tettem, mire leállt az út szélére, és közölte, hogy nyugodtan átvehetem a volánt. Örömmel vállalkoztam volna a feladatra, de mikor kinyitottam az ajtót, továbbhajtott. Alig tudtam visszacsukni! Ordibálni kezdtem vele, hogy ez milyen balesetveszélyes, és hogy nála gyerekesebb ember nincs, mire a képembe vágta, hogy nem ő szakította meg köztünk a kapcsolatot anélkül, hogy megmagyarázta volna. Mondanám, hogy szíven ütött a dolog, de tudtam, hogy igaza van. Ezt azonban mégsem útközben akartam megtárgyalni vele, amikor egy fárasztó estére készültünk a szüleinkkel. A vacsora alatt sikerült valamennyire kontrollálni magunkat, de anyának már az érkezésünkkor feltűnt, hogy nem stimmel valami.

- Édesem, minden rendben köztetek? – súgta nekem anya, már a bejáratnál. Robert megölelt, és adott két puszit, de utána csuklón ragadta Luke-ot, és behúzta a nappaliba. A táskámat a fogasra akasztottam, és belekaroltam anyába. Nem akartam Luke nélkül beavatni őt, ezért ki kellett találnom valami figyelemelterelést.

- Nagyon csinos vagy, anya! – dicsértem. Nem is hiába, anya szinte ragyogott. Egy tört fehér ruhát viselt, a haját csinos kontyba fogta. Smink nem volt rajta, de az arca tökéletes volt, egyetlen ránc vagy szarkaláb sem övezte. Besétáltunk a nappaliba, a fiúkhoz. Robert és Luke a kanapén ültek, és valami borzalmasan fontos focimeccset néztek.

- Ülj le, szívem. – mutatott anya a kanapé irányába. – Gyere, Robert! – intett maga felé. Robert kikapcsolta a tévét, felállt, és odasétált anya mellé. Én leültem a kanapéra, ügyelve, hogy a lehető legtávolabb kerüljek Luke-tól.

- Mi folyik itt? – kérdeztem értetlenül. Anya egyik kezével belekarolt Robert-be, a másikat a férfi mellkasára fektette.

- Mondanunk kell nektek valami fontosat. – mosolygott anya.

- Elváltok? – grimaszolt Luke.

- Lucas Robert! – szólt rá felháborodottan Robert. Anya még csak észre sem vette Luke csípős beszólását. – Ez most komoly dolog. – a szívem a torkomban dobogott. Biztosan nem valami rossz dolog, elvégre mindketten kicsattanóan boldognak tűnnek.