Complicated love (5sos ff befejezett)

~7.rész~

Reggel a telefonom csörgésére keltem. Felültem, megdörzsöltem a szemem, majd a telefonomért nyúltam.

- Haló?- szóltam bele álmosan.

- Felébresztettelek?- kérdezte a vonal másik végéről Hope.

- Igen, de mindegy. Mondjad.

- Ma elmegyünk vásárolni.- jelentette ki.

- Igen? Hát jó, de miért is?- kérdeztem, közben felkeltem, és lefelé indultam a konyhába.

- Tisztára be vagy fordulva. Tegnap is látszott rajtad. Csak segíteni szeretnék.- mondta. Szóval ennyire látszik rajtam, hogy kivagyok? Szuper.

- Oké, mehetünk.- mondtam, majd megbeszéltük, hogy háromkor találkozunk a pláza bejáratánál, aztán elköszöntünk egymástól, és letettük. Ezután én csináltam magamnak reggelit, és leültem az asztalhoz, hogy elfogyasszam.

- Reggelt.- köszönt Luke, és leült mellém.

- Jó reggelt. Mizu?- kérdeztem.

- Semmi, veled? Tetszett a tegnapi buli?- kérdezte mosolyogva.

- Aha, jó volt, köszönöm.- mosolyogtam rá.

- Figyelj, látom rajtad, hogy ki vagy készülve, és tudom, hogy ezért én vagyok a felelős.- nézett rám.

- Már miért lennél felelős? Én teljesen jól vagyok.- mondtam.

- Dehogy vagy. És ez az én hibám. Ha nem mutatom be neked Dan-t, akkor most nem kéne két srác közt vergődnöd...

- Hé, én nem vergődöm két srác között. Én Dan-nel randizom.- mondtam felháborodottan.

- Persze, de közben folyton Ashton-ra gondolsz. Ne tagadd, mert tudom.- mondta Luke. És bármennyire fáj bevallani, igaza van. Hiába próbáltam elhitetni magammal, hogy nem érzek iránta semmit, nem sikerült. Folyton csak rá gondolok, de közbe Dan-re is, aki iránt pontosan nem tudom, mit érzek, de az tény, hogy nagyon kedvelem őt. És ez a helyzet teljesen ki idegel.

- Nem a te hibád, Luke.- álltam fel, majd otthagytam. Felmentem a szobámba, majd előszedtem a telefonom, és felhívtam Dan-t, de nem vette fel. El akartam neki mondani, hogy ez nekem tényleg nem megy. Hogy hagynunk kéne az egészet a francba. De mivel nem vette fel, gondoltam majd kicsit később megpróbálom újra. Addig pedig elmegyek Ashton-hoz, és megmondom neki, hogy... Hogy szeretem.

Lassan lépkedtem az ajtó felé. Nagyon ideges voltam, a fejemben csak a kis „vallomásom" járt. Muszáj tudnia, mit érzek iránta. Hogy bár látott Dan-nel, de az csak egy fellángolás volt, és nekem ő kell. Lassan az ajtóhoz értem. Nagy levegőt vettem, majd bekopogtam. Pár percet vártam csak, nyílt az ajtó, de nem Ashton nyitotta ki. Hanem Molly. Mindketten meglepődtünk.

- Mit akarsz?- kérdezte cseppet sem kedvesen.

- Beszélni Ashton-nal.- mondtam összeszűkült szemekkel.

- Sajnos az nem lehetséges, ugyanis még alszik. Tegnap este eléggé kimerítettem, ha érted mire gondolok.- nevetett fel gúnyosan. Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy ráugrok, és addig verem, amíg lélegzik, aztán elásom a hulláját, de aztán rájöttem, hogy nem szándékozom megölni senkit, még akkor sem, ha az a valaki Molly, így csak hátráltam pár lépést.

- Rendben. Akkor szia.- morogtam, majd elmentem. Nagyon ideges voltam, és ezerszer elátkoztam a napot, amikor Molly megszületett. Direkt van Ashton-nal, hogy engem idegesítsen azért, mert tök jogosan megmondtam neki, hogy egy ribizli.

Otthon már nem sok időm volt, ugyanis már negyed három volt, így készülődnöm kellett. Felvettem valami normális göncöt, megfésültem a hajam, és tettem fel egy kis sminket (szempillaspirál, szájfény), majd a táskámmal leszaladtam a konyhába.

- Anyu, elmegyek vásárolni Hope-al. Majd jövök.- mondtam.

- Oké, de aztán ésszel.- mosolygott rám anyu.

- Persze. Na puszi.- köszöntem el tőle, és kimentem. Beültem Luke kocsijába (mivel csak két kocsink van: apué, és Luke-é, viszont most csak Luke-é van itthon), és elindultam a pláza felé. Három előtt pár perccel értem oda, de szerencsére pont akkor érkezett Hope is.

- Szia.- köszönt mosolyogva, és megölelt.

- Szia. Na, indulhat a vásárlás?- kérdeztem vigyorogva. Hope bólintott, így befelé indultunk az épületbe. Nagyon sok boltba bementünk, ruhákat próbálgattunk, volt, amit meg is vettünk, szóval jól elvoltunk. Már egy ideje vásárolgattunk, amikor az egyik boltból kilépve megpillantottuk Ashton-t és Molly-t kézenfogva sétálni.

- Basszus..- sziszegte Hope.

- Ezek mit keresnek itt?- kérdeztem elkerekedett szemekkel.

- Fogalmam sincs. De most komolyan együtt vannak?- kérdezte Hope.

- Úgy néz ki. De hé, erre tartanak. El kell bújnunk.- mondtam, megragadtam Hope karját, és behúztam egy bokor mögé.

- Most akkor tetszik?- kérdezte.

- Igen, de... Mindegy, úgyis Molly-val van. Én inkább elmegyek majd Dan-nel vacsizni, mert már hívott.- mondtam.

- Olyan bonyolult vagy, Pearly.- rázta meg a fejét Hope, mire én csak megvontam a vállam. Van ilyen.

Miután tiszta lett a terep, elindultunk kifelé.

- Akkor majd hívlak.- mondta Hope, megölelt, és elindult a kocsija felé. Én is így tettem, beszálltam a kocsiba, beindítottam a motort, és hazafelé indultam. Fárasztó nap volt, de legalább érdekes.

Otthon aztán felhívtam Dan-t, aki pár csörgés után felvette.

- Szia Pearly.- köszönt.

- Szia. Akkor áll még a holnapi vacsi?- kérdeztem.

- Persze.

- Szuper, akkor majd eljössz értem?- kérdeztem.

- Igen, persze.

- Okés, akkor majd találkozunk.

- Igen, de várj... Miért hívtál reggel?- kérdezte. A francba! Nem mondhatom neki, hogy azért, mert le akartam mondani a randit, és megmondani, hogy nem akarok tőle semmit.

- Ugyan ezért. Na, szia.- köszöntem el gyorsan, és letettem. Huhh. Ledőltem az ágyamra, és a falat bámultam. Hope-nak igaza van. Bonyolult vagyok. És fogalmam sincs, mit csinálok. Miért akarok Ashton-nal lenni, de közben meg Dan-nel randizni? Ezekre a kérdésekre még én magam sem tudom a választ :(. Miután megállapítottam, hogy teljesen hülye vagyok, behunytam a szemem, és mély álomba merültem.