Egypercesek

Part 1

    És mint múlópillanat elmúlt az a perc is. Kiszállt a kezeim közül, mint ahogy egy kisgyerekkezéből repül el a léggömb. Próbálna utána kapni, de már nem éri el, és széplassan beleolvad az égbolt kékjébe soha többet nem látva. Most, hogyvisszagondolok, akkoriban ezek voltak a legszomorúbb perceim az életemben. Mostmár csak mosolygom rajta, hogy ezt tartottam a legszomorúbb dolognak a világon.Visszakérem azokat az időket. A léggömbös idők nem jönnek vissza, deteremthetünk újakat. Néha elmegyek a mólóhoz, veszek egy vörös léggömböt éssétálgatok vagy leülök a padra. Ilyenkor nézegetem, ahogy az ember ide-odamennek, várnak a találkájukra, amire lehet, hogy nem is jön el a kedvesük. Vannak,akik csak sétálnak a gyermekükkel, vagy csak a házi kedvencüket sétáltatják. Azaj ellenére minden olyan csendes, és nyugodt. Szőlőt is viszek magammal. Vörösakár a vér, még az íze is vörös. Lassan megroppan a szőlőszem a fogam szorításaalatt, mint egy végső sikoly, mely az élete végét jelenti. A levegőben érződika só és a tengerentúli országok illata. Ha jobban odafigyelnének az emberek,meghallanák a széllel jövő hangokat. A nevetést, a sírást, a piacoknyüzsgését, a gyászt. Minden hallatszik és érződik, csak oda kell figyelni....