Story Of My Life

Season 1.~ Chapter 31.

.::Grace Midelton szemszöge::.

Harry még egy apró csókot adott, majd Gemma- val felmentek az emeletre. Ann leült a kanapéra, majd megpaskolta a mellette lévő helyet, jelezve, hogy üljek le.

- Harry odavan érted! Ez nagyon látszik, de én mégis óva intelek. A fiam elég heves természetű, és sokszor követ el olyan dolgokat, amiket később még megbán. Csak azt szeretném, hogy boldogok legyetek, de úgy látom, hogy ez a harmónia most még meg van bennetek. De, ha ez a kapcsolat még jobban elmélyül, egyszer ki fog aludni ez a szikra...

- De mi szeretjük egymást!- vágtam közbe.

- Tudom! Én, csak féltelek! Féltelek attól, hogy, ha Harry esetleg megbánt, és összetörsz, nem lehet majd visszaragasztani a darabokat. Ugye tudod, hogy, ha veszekedtek, vagy más nézeteltérés van közöttetek, engem bármikor felhívhatsz?

- Köszönöm!- öleltem meg.

- Azt hiszem, hogy most már elég a lelkizésből! Mesélj a babáról! Milyen volt, amikor megtudtátok? Mindent tudni akarok!- váltott át egyből egy csevegő tinédzser szerepére...

.::Lily Smith szemszöge::.

Boldogan jöttem ki a kórház ajtaján, miközben a telefonom után kotortam a táskában. Mikor megtaláltam a készüléket, észrevettem, hogy több, mint tizenhárom nem fogadott hívás, és húsz üzenet vár. Mindegyik Louis- tól érkezett. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhat, de nem nyitottam meg, mert úgyis mindjárt otthon vagyok. Beültem az autóba, majd életre keltettem. Körülbelül fél óráig tartott az út, mivel ekkortájt megnő a forgalom a városban. Benyitottam a bejárati ajtón, be az előszobába. Ott levettem a dzsekim és a cipőm, majd útnak indultam a konyha felé. Befordultam a sarkon, megláttam Louis- t, ahogy egy szál boxerba a konyhapultnál támaszkodik, miközben a telefonja maga előtt hever.

- Fel tudod fogni, hogy hogy aggódtam!- kiabált rám, amitől egy kicsit összerezzenek.

- Neked is jó reggelt!- lépek közelebb. – Sajnálom, hogy aggódtál, de attól még nem kellene így beszélned velem!

- Mégis, hogy?- kiabált rám ismét, miközben teljes testével felém fordul.

- Ne kiabálj, mert Emma alszik!- emelem feljebb a hangom. – Egyébként is, egy felnőtt nő vagyok! Tudok vigyázni magamra!

- Nem kellett volna szólnod, hogy elmész?

- Képzeld el, meglepetést akartam neked, mert kisbabánk lesz, te hülye!- keltem ki magamból.

- Ne még egy gyerek! Én erre nem vagyok még felkészülve!- szeme sötétek voltak, amitől egy kicsit megrémültem. Szóval így állunk! Neki nem kell a gyerek!

- Te most az mondod, hogy vetessem el?- emeltem fel a hangom, a könnyeimmel küszködve.

- Baby, ne forgasd ki a szavaim! Én nem ezt mondtam!

- Azlehet, de így értetted! Ha te nem akarod, akkor majd felnevelem egyedül!