Class 17 (Hungarian)

08. - Bodyguard

Amikor kiléptem a lakásból nem hittem a szememnek Hoshi, Jun, The8 és Dino álldogáltak az ajtó előtt, rám várva.
- Ezek meg mit keresnek itt? - biccentett DongJoo a fiúk felé.
- Ők..nem ezek. -javította ki Jun.
- Tök nyolc. Te hívtad őket ide? Így legalább a hülye fanjaik is tudják, hogy hol laksz. - mondta aztán elindult az iskola irányába - Gondolom akkor ma külön megyünk. -intett.
- DongJoo ne legyél már ilyen, a fanok meg eleve tudják.  - a mondat végét már elharaptam, mert láttam ahogy bedugja a füleseit. Nem értem miért viselkedik így.
- Hogy-hogy itt vagytok? -fordultam, vissza a fiúkhoz akik türelmesen vártak.
- Mondtam, hogy mi szívesen megvédünk. - nevetett Hoshi. - A fiúkkal megbeszéltük, hogy valaki mindig lesz veled, vagy épp valamelyik csapat. - vakargatta a tarkóját.
- Persze csak akkor ha szeretnéd. -javította ki Jun.
- Kedvesek vagyok srácok, de nem akarok a terhetekre lenni. Felesleges, csak még nagyobb gondot okoznom.
- Nem hinném, hogy gondot okozol. -mondta Dino - Mindenki örült az ötletnek, aggódnak a szép pofidért. -nevetett, elmosolyodtam.
- Rendben, engem biztosan nem zavartok. - rájuk hagytam, mert tudtam, hogy képtelenség lebeszélni arról őket amit kitaláltak. Elégedetten vigyorogtak és Hoshi mutatta, hogy menjek előre. Csendben sétáltam az iskola felé, csak azt figyeltem ahogy a fiúk ugratják egymást. Ahogy közeledtünk az iskola felé, egyre több fej fordult felénk és egyre több szempár tapadt ránk.
- Biztos jó ez így? Csak nagyobb feltűnést keltünk. - fordultam Jun felé.
- Mindegy, hogy maguktól tudják meg vagy velünk látnak. Talán így kevesebben mernek majd ellened bármit is tenni, mert tudják, hogy mi is melletted állunk. - mosolygott, Hoshiék erősen egyet értettek és két oldalról belém karoltak. Direkt nem siettek lassan értünk be az osztályba, ezzel azt eredményezve, hogy jóformán alig volt időm leülni, mire becsöngettek és az ofő beviharzott a terembe, fel a pódiumra.
- Sok megbeszélni valónk van. - Jelentette ki megint, neki minden órán sok megbeszélni valója van. - Először is és a legfontosabb téma a tavaszi fesztivál. Hallani szeretném az ötleteket. Mivel nagyjából másfél hetünk van rá, hogy meg is valósítsuk. - figyelmeztetett minket.
A teremben csend honolt, még én sem gondolkodtam rajta. Egyenlőre a hazaköltözés és a maradás közti választás gondolatmenete beteríti az egész elmém.  - Nem szeretem ezt a csendet. Esküszöm, nektek ,hogy ha most is rosszul jövünk ki ebből én leszek az aki kezdeményezi az eltanácsolásotokat, pedig eddig én voltam aki az elején járt annak, hogy ne kelljen elmennetek. - Kikerekedtek a szemeim, de amint láttam csak én vettem komolyan a tanárt. -  Ennek így se eleje, se vége gyerekek. - Senki nem szólt semmit, a tanár is letudta ezzel a témát és elkezdte az órát. Nem nagyon figyeltem oda rá, segíteni akartam ezeknek a félnótásoknak, akik még csak nem is veszik komolyan azt, hogy ha eltanácsolják őket valószínűleg nem sokan kerülnek ugyan abba az iskolába. Bolondok. Komolyan, mintha az anyjuknak jöttem volna ide. Össze- vissza firkálgattam a papíromra, hátha eszembe jut valami használható, de sehogy sem akart. Talán azért mert túlságosan rá feszülök.
A nap a szokásos ütemében, telt el, délben megjelentek a lányok, én hátrébb ültem, Jun asztalához, hogy csendben ehessek. Hiába éreztem a szempárokat rajtam, csak csendben ettem a kis ebédem. Nem is értem miért velem foglalkoznak ha itt van a hőn áhított srácuk.
-Ajj..alig vártam, hogy végezzünk. - nevetett Hoshi és elterpeszkedett az asztalomon...vagyis Jun asztalán.
- Nem hiszem,hogy ehhez valaha hozzászokok. - ült le DK a mellettem lévő padba.
- Én azt nem értem, miért hagyjátok, hogy minden nap zaklassanak titeket?! - mondtam.
- Mit tehetünk ha egyszer ennyire népszerűek vagyunk? - vigyorgott SeungKwan.
- Mondjuk minden hónapban kijelölhetnétek egy ebédszünetet amikor letámadhatnak titeket. - magyaráztam.
- De mi lesz a sok ajándékkal így? Amúgy is tök jó, hogy minden nap kapunk ebédet. - Joshua úgy tűnt lelkesedik ezért a felállásért.
- Gondoljatok bele, azon az egy napon megkapnátok egy havi ajándékot és le lenne tudva, meg talán a lányok zsebében is maradna valami. Még ha gazdag a többség akkor is. - próbáltam elmagyarázni. Visszaültem a helyemre, mert csak két perc volt az óra kezdéséig. A füzetemet figyeltem, aztán amikor felnéztem egy mosolygó Woozi-val találtam magam szemben.
- Szia. - mosolyogtam rá.
- Tessék, csoki edd meg, ezeket én nem szeretem. -nyújtott át egy dobozt.
- Köszönöm. - vettem el és a fel is bontottam. - Pedig jól néznek ki. - megvizsgáltam a dobozban lévő, bon-bonokat és kiválasztottam egyet. Kókuszkrémes volt a belseje. -Hmm..nagyon finom. - konstatáltam. A tanár beért a terembe, Woozi elment a helyére, én pedig próbáltam nem nekiesni a maradék csokoládénak. Hihetetlen mennyire, édesszájú vagyok.
Órák után, Mingyu-ék kísértek el. Nekik is elmagyaráztam, hogy nem muszáj ezt csinálniuk, de ugyan az volt a válasz.
- Itt laksz? -kérdezte Wonwoo.
- Igen, én, a nénikém, a férje és DongJoo. -helyesbítettem. - Köszönöm, hogy elkísértetek...esetleg bejöttök egy kicsit? -mutattam az ajtóra. Csak bólintottak, nem emlékeztem, hogy senki nincs otthon, leültettem őket  a nappaliban.
- Szép lakás. - dícsérte, S.Coups. Nem is láttak még semmit belőle, de legalább tisztelettudó. Elmosolyodtam.
- Kértek valamit? Nem vagytok éhesek?
- De! -vágta rá Vernon és Mingyu kórusban. S.Coups csak egy pillantást vetett rájuk, ahogy majd leesnek a kanapéról, olyan izgatottak, hogy enni kapnak.
- Jólvan, akkor csak várjatok. Kimentem a konyhába és összedobtam pár szendvicset, meg raktam mellé gyümölcsöt és üdítőt is.  Bevittem nekik és épp, hogy letettem el is fogyott. Elégedetten dőltek hátra, miután úgy felfalták az ételt, mintha egy éve nem ettek volna.
- Egészségetekre. - mosolyogtam.
- Jöhetünk máskor is? -kérdezte Vernon és végszóra nyílt az ajtó és DongJoo belépett a nappaliba. Elfintorodott és köszönés nélkül felment a szobájába.
- Egy pillanat. -álltam fel és utána mentem. - DongJoo...-kopogtattam az ajtóján. - DongJoo, bemehetek? - nem volt válasz, az ajtót pedig kulcsra zárta. - Nem vagy éhes? Oppa?! - próbáltam szóra bírni. - Yah! Legalább mondhatnád, hogy tűnjek el! - kiabáltam. Aztán otthagytam és visszamentem a fiúkhoz.