Story Of My Life

Season 1.~ Chapter 33.

.::Lily Smith szemszöge::.

Megijedtem Louis hírtelen kézmozdulatától. nem akartam, hogy újra lejátszódjon, az, ami négy évvel ezelőtt. Nem akarom újra átélni azokat, amiket a régi szerelmemmel átéltem. Nem bírnám ki még egyszer az erőszakoskodásait és az ütéseit. nem is tudom, hogy hogyan lehettem én annak az embernek a mennyasszonya. Utána jött Louis, aki begyógyította a sebeim, és összeragasztotta a megtört szívem. Ezzel a hírtelen kézmozdulattal most újra szétnyíltak azok a sebek.

.::Louis Tomlinson szemszöge::.

Lily ilyet szemekkel nézett rám, ahogy megemeltem a kezem, hogy elsöpörjek az arcából egy hajtincset. Eszembe jutott, min ment keresztül négy éve, mielőtt még megismertük volna egymást. Az a görény vőlegénye folyton verte szegényt, most meg azt hitte, hogy én is meg akarom ütni! De hogy gondolhatott rólam ilyet? Miért ütnék meg egy nőt, életem szerelmét, a gyermekem anyját, aki most egy kincset hordoz a szíve alatt. Az arckifejezése láttán, jobbnak láttam, ha nem nyúlok az arcához. Inkább leeresztettem a kezem. Lily megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd előtörtek a szeméből a könnycseppek... Közelebb lépett hozzám, és átölelt. A karomba zártam, míg Lily csak zokogott. Olyan gyámoltalan volt, és olyan gyönyörű. Nem tudom, hogy meddig állhattunk így, de egy babasírásra lettünk figyelmesek. Lily azonnal felemelte a fejét. Megpillantottam gyönyörű arcát, igaz, hogy a szemfestéke elkenődött a sok sírástól, a haja rendezetlenül omlott a vállára.

- Majd én megyek! Te addig szedd rendbe magad!- mosolyogtam a szerelmemre, mire neki is egy halovány mosoly jelent meg az arcán.

- Szeretlek!- suttogta halkan.

.::Lily Smith szemszöge::. Fél óra múlva...

Megnyugodva lépek a lépcső legfelső fokára, hogy lelépdessek a földszintre. Mikor leértem a nappali felé vettem az irányt, ám amikor a küszöbre értem, megálltam. A kanapén Louis ült Emma pedig az ölében, és édesen tanulmányozta az apját, miközben ő valamiről magyarázott neki. Elmosolyodtam, a szemembe pedig könnyek szöktek. Azok a fránya hormonok mindig bekavarnak. Akármennyire is haragudnom kellene Louis- ra, egyszerűen nem tudok, hiszen annyira szeretni való. És én szeretem is, mindennél jobban. Úgy gondoltam nem zavarom meg ezt, az apa lánya pillanatot, így kikerültem a nappalit, és a konyhába mentem, hogy összeüssek valami ennivalót. Úgy gondoltam, hogy palacsintát csinálok...