Pofon a múltból

XXXV. fejezet

A tévében látott riport után még pár napot maradtam a gyerekekkel. Nem volt kedvem, de muszáj volt hazamenni. A húgom már nagyon hiányolt minket és anyának is mehetnékje volt. 

Sikerült észrevétlen feljutnom a gépre, a reptéren azonban kitört a hiszti és a sikítozás, mert valaki felismerte a srácokat. Mondtam, hogy elég, ha valaki kivisz, de a makacs öszvérek nem hallgattak rám. Nem tudom, hogy magyarázták ki a jelenlétüket, de akkor nem tudott érdekelni. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy Adri és Chris ne sírjon fel, valamint a kis albérlőmnek se legyen semmi baja. 

.....*****.....

Mióta hazajöttem, nehezen találom a helyem.  Folyamatosan rossz előérzetem van, de nem tudom, miért. Leila kicsi babája szépen fejlődik, és semmiféle rendellenességet nem mutatottak ki az eddigi vizsgálatok. Niall és Harry is visszautaztak Londonba, amikor volt pár nap szünetük. 

Lei és Niall már vagy két órája elmentek, és én meg halálra idegeskedem magam. Ma van a nagy nap, kiderül, unokahúgom vagy unokaöcsém lesz. 

- Édesem, ha nem ülsz le, benyugtatózlak!

- Harry, ne idegesíts még te is! Voltál már velem vizsgálaton, tudod nagyon ól, hogy semmi nem tart ennyi ideig! 

- Tudom, de azt is tudom, hogy ideges vagy. És nem mellesleg terhes is - simított végig a már domborodó pocakomon. - Kérlek, próbálj meg lehiggadni, hisz tudod, hogy vigyáznod kell magatokra!

- Tudom, tudom... De akkor is! Már több, mint két és....

- Sziasztok! - hallottam meg a húgom hangját. Vidám volt, így valószínűleg nincs semmi baj.

- Húgi, minden oké? Már nagyon régen elmentetek és nagyon aggódtam!!

- Tudom, bocsi. Minden rendben van, de hazafelé kicsit megéheztünk, így...

- Látod, erre nem is gondoltunk - nevetett Harry a nyakamba. - Igaz, hogy Lei soha nem volt valami nagyevő, de ez nem mondható el a mi barátunkról. És mivel egy Horan bébi növekszik odabent - intett a húgom hasa felé - így érthető a változás.

- Hé, hallottam ám! - szólt Niall a konyhából.

- Ni, mit csinálsz a konyhámban?

- Valami kaját keresek...

Összenéztünk Harryvel és kitört belőlünk a nevetés. Ami hamar elhalt, mert a babáim felébredtek. 

- Oké, te pelenkázol, én etetek, stipi-stopi! 

- Ne már Lili, tudod, hogy mennyire nem szeretek pelenkázni!!!

Miután rendbe szedtük a kis virgoncokat, elindultunk ki a nappaliba. Ahol a következő kép fogadott minket: Lei szétrakott lábakkal ült a kanapén, Niall előtte térdelt a padlón, és a pociját simogatta. 

- Szeretlek titeket! - suttogta, miközben a növekvő babája lakhelyét simogatta és megcsókolta a húgom.

Egyik este, mikor a srácok megint velük voltak, az ágyamon ültem, és az alvó babáimat néztem. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre se vettem a mellém telepedő vőlegényem. 

- Hé, mi a baj? - törölte la a könnyeim.

- Csak eszembe jutott, jó ötlet volt-e, hogy apa nevét adtuk a fiunknak.