Beteljesülő álmok ~1D

Tizenegyedik fejezet

Javítatlan:

2 órával ezelőtt még a szobámban ültem Niallel az oldalamon. Azóta teljesen megváltoztak a körülmények, ugyanis már a "próbateremben" ülünk itt kilencen. Hogy kik? A banda tagjai, a szüleim, a menedzser, Anne, és természetesen én. De, hogy mi minden történt? Pont ez az. Kezdem azzal, hogy mikor Niall lesokkolt a hírrel, miszerint családlátogatáson vannak a barátnőmék, azonnal fogtuk magunkat, és rohantunk oda, mi sem tudtuk miért. Hiszen semmi, de tényleg semmi keresnivalónk nem volt Anne-éknél jelenleg. A házhoz érve mint a villám, úgy pattantam ki a kocsiból, barátom pedig védelmezően követett, de komolyan, mintha csak falazott volna. Mielőtt lenyomtam volna a kilincset, a szőke félisten lepisszegett, majd magához rántott, és az ablak alá húzott, ahol belestem. Az asztalnál ültek békés nyugalomban, aztán mint egy időzített bomba, Mr. Parker robbant, és torka szakadtából kezdett el ordibálni:

-A Jó büdös Isten szerencsétlenségére már! Egész életemben arra tanítottam az én drága lányom, hogy még csak véletlenül se ismerkedjen hírességekkel. Erre mivan? Na mi? A legnépszerűbb fiúbanda legnépszerűbb fiújával repítette össze ez a szerencsétlen sors, hogy a szeretett lányomból egy senkiházi, buta kis libát csináljon!

Anne sírni kezdett, Harry pedig magához szorította, majd válaszolt is. Bár, én a helyében nem tettem volna:

-Bennem nem fog csalódni, Uram. Megteszek mindent- húzta ki magát- De ne beszéljen így a saját lányáról.

-Oh, igen? Megteszel mindent? Az utcasarkon látsz egy kurvát, és már oda is az én szép lányom- röhögött gúnyosan, mire Anne még jobban bömbölni kezdett- És hadd beszéljek már úgy ahogy akarok, kérlek.

Itt volt az ideje, hogy mi is akcióba lépjünk. Lenyomtam a kilincset, Niallel a nyomomban besétáltam, és talán elég magabiztosnak tűntem, mert mindenki mereven bámult rám.

-Na, végre!- köszöntött mosolyogva Mrs. Parker- Végre valaki aki mellénk áll- ölelt magához szorosan, amit kivételesen nem viszonoztam.

-Nos, khm... Szerintem az lesz a legjobb, ha Anne most velünk jön. Menj, pakolj össze- küldtem felé egy bíztató mosolyt- És, ami azt illeti. Ő itt Niall Horan, a barátom, a One Direction egyik énekese. Niall, ők itt Anne szülei, Mr. és Mrs. Parker.

A szülők kiguvadt szemekkel bámultak ránk, mire az édesanya fenyegetően nézett, az apa pedig. Hát... Ő megint gyűjtötte az erejét, de végül nem kezdett ordítani, de valamilyen oknál fogva még csak meg sem szólalt.

-Miranda, mi többet vártunk tőled- mondta szigorúan a nő- A lányunkat pedig nem viszitek sehova, amíg ez a valaki vele van- mutatott Harryre enyhe undorral az arcán.

Vissza kellett vágnom, akkor is, ha a szülei, mert ez így nem állapot. Időközben barátnőm is összerámolta a cuccait, és könnyeit törölgetve állt az ajtófélfának dőlve. Barátja rögtön odasietett hozzá, cuccait elvette, és egy puszit nyomott az arcára. De mi az, hogy Harryt egy valakinek nevezik? Mi az, hogy így megmondják mit csinálhat a lányuk? Na, nem.

-Csak úgy mellékesen közlöm, hogy Anne elmúlt 18 éves, maguknak már nincs joguk eldönteni, hogy ő mit csinálhat, és mit nem. Aggódni lehet miatta, de parancsokat kiszabni nem. És ami azt illeti, szeretném ha egy kicsit megemberelnék magukat, és normális szülőkhöz méltóan örülnének a kapcsolatának, vagy legalább úgy tennének, mintha örülnének. Szerintem nem ártana egy kicsit elgondolkodniuk ezen. Ja, és Harry nem egy senkiházi valaki, ő egy okos, kedves, rettentően jó hangú énekes. A maguk helyében hálát adnék a sorsnak, hogy Anne őt fogta ki- mondtam, majd kimentem az ajtón, az elképedt szülők szeme láttára. A többiek letaglózva követtek, és még Harry autójában sem szólalt meg senki. A próbaterembe, inkább luxuspróbaházba érve felmentünk a nagyobbik szobába (tehát oda, ahol még nem voltam), helyet foglaltunk a hatalmas kanapén, és azon kaptam magam, hogy mindenki engem bámul.