-Gyere ide!-öleltem meg.
-Annyira utálom magam-sírt a vállamon.
-Nem a te hibád.-szorítottam meg egy kissé erősen.
Ekkor eltávolodott tőlem egy kicsit. Mélyen a szemembe nézett és megcsókolt. Egyszer csak kocsicsapódást hallottunk mire szétrebbentünk.
-Biztos anyuék jöttek haza.-felelte kisírt szemekkel Luke.
Ebben a pillanatban Amy rohant le majd beléptek a szülők is.
-Jó napot kívánok!-köszöntem illedelmesen.
-Nyugodtan tegezhetsz minket.-mondta Mrs. Hemmings
-Rendben.-szólaltam meg mikor Luke kivágtatott az ajtón.
-Ennek mi baja van?-szólalt meg Ms. Hemmings.
-Elintézem-mondtam és kirohantam a házból.
-Luke állj már meg!-ordítottam Luke után aki egyre gyorsabban futott.
Sehogy se értem utol ezért megálltam és visszafordultam, de ekkor egy ordítást és egy kocsi fékhangját hallottam. A legrosszabbra gondoltam. Elindultam a a hang irányában és ami ott fogadott, majdnem szívinfarktust kaptam. Luke feküdt az út közepén. Egyszerűen megszűnt bennem minden. Odarohantam hozzá és elkezdtem bömbölve sírni.
-Luke könyörgök kelj fel.-ordítottam.
Ekkor a mentősök is megérkeztek. Bömböltem Luke mellett.
-Kérlek Luke!-ordítottam folyamatosan.
A mentősök adtak egy nyugtatót és beültettek Luke mellé a kocsiba. A nyugtató se segített. Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki megszorította a kezemet. Luke volt az.
-Luke!-kezdtem el sírni.
Megakartam ölelni, de sajnos ezt a mentősök nem engedték. Ebben a pillanatban Luke elengedte a kezemet és becsukódtak szemei. Nem tudtam mi történik, ezért inkább becsuktam a szemem. Egyszer csak elaludtam....
