Mint említettem, egy szemhunyásnyit sem aludtam. Pedig most visszasírom, hogy otthon a kényelmetlen, korhadt ágyamban hajtsam álomra a fejemet újból. Ugyanis úgy gondolom,izgalmas nap lesz a mai...
Délelőtt 10kor még az ágyamon fekszem, a plafont bámulom. Mit keresek itt? Miért nem hisznek nekem? Ezen elmélkedek, mikor sikítást hallok a folyosóról. Nem, ez egész biztosan nem Mira hangja. Ez a hang sokkal... öregebb. Kirohanok a szobából, hogy megnézzem,mi a baj. Két őr egy öreg nénit vonszol le a lépcsőn, miközben ez utóbbi sikoltozik,őrjöng.
-Kuss, nyanya!-kiált rá az egyik őr.
-Engedjenek el! Hallják?! Hívom a rendőröket!-visítja.
-Hát... attól tartok, ahová maga megy, ott nem lesz szüksége rendőrre... se semmi másra!-vigyorodik el gonoszul a másik őr.
Na, ezt nem hagyhatom.Ezt nem. Végeznének egy idős nénivel?! Odarohanok, és tiszta erőből rávágok az őrök kezeire, amikben a hölgyet tartják. Ordítva ugranak félre. Hú, nem tudtam, hogy ilyen erős vagyok.
-Jól van?- kérdezem a hölgytől. Ismét hülye kérdés, de most más okból. Látszik, hogy hosszú ideje nem aludt. A ruháján keresztül kilátszódnak a bordái. Egy ideje nem evett. Arca sápadt.
Megfogja a vállam.
-Figyelj, mindegy, hogy velem mi lesz. Jól vagyok, de már nem sokáig. Adok egy tanácsot, kérlek, fogadd meg: Óvakodj a Fakereszttől!...
-Na, indulás!- vonszolták tovább a nénit az őrök. Őrült nő szavainak ne higgyünk. De ez a fakeresztes dolog megrémített.
Utánuk futnék,ha engednének a mögöttem álló fickók. Egy kötelet raknak a kezemre.
-Befelé, most!
-Nem!-üvöltök-Mit akarnak csinálni?! Engem is megölnek, mint azt a nénit?!
Nem mondanak semmit. Szó szerint bedobnak a szobámba, de a kötelet a kezemen hagyják.
-Ha ilyen erős vagy, a kötéllel is elbánsz!-hörgi oda egy őr, az előbbi "kézrecsapós" akciómra célozva. Összeröhög a többiekkel. Ez nem fer! Nincs semmi éles a szobában amivel elvághatnám a kötelet...
De ebben a pillanatban meglátok valamit.Nem hiszek a szememnek...
