Néha visszagondolok a régi szép időkre. Amikor boldog voltam. Amikor boldogok voltunk.
Hiányoznak azok az idők. Akkor még együtt voltunk. Egyek voltunk. Még mindennél jobban szerettelek. De kit akarok átverni? A mai napig mindennél jobban szeretlek. Te vagy a mindenem.
Senki nem ért meg, már el sem várom az emberektől, hogy értsenek. Azt mondják, nem érzek. Pedig érzek. A világ legkiszámíthatatlanabb érzéseivel küzdök. A fájdalommal. A gyásszal. Az árulással.
Összetörtél. Nem is tudod, mennyire összetörted a szívem. Az általad mindig oly' törékenyként emlegetett szívemet. Ami mára már csak egy halom rom. Egy elpusztított világegyetem. Egy világegyetem, mely érted létezett. Melyben csak te léteztél.
Olyan régen véget vetettél mindennek. De én azóta sem feledlek. Egy percre sem felejtettelek, szerelmem.
Mindig te jársz a fejemben. Nincs is értelme másra gondolnom, hisz nélküled nincs értelmem.
Én komolyan elhittem, hogy szerettél. De te mást választottál. Mellette nevetsz. Én már nem érdekellek. Nem számítok többé. Meghaltam a szemedben. És az én szememben is. Egy halott vagyok, aki úti cél nélkül bolyong az örökkévalóságban. Boldogság nélkül. De nem érzéstelenül.
Mit csinálsz most?
M.