Megcsalva [befejezett]

∆ 3. ∆

Félek. Annyira félek. Attól, hogy többé nem gondolsz rám. Elfelejtesz. Közben én csendben szenvedek. És rettegek a haláltól. Pedig talán a halálban megváltásra találnék. De mi van, ha nem? Nem bírnék ki egy örökkévalóságot a semmiben... Nélküled.

Mindennél jobban szeretlek. Minden nap egyre inkább ezt érzem. Szeretlek, és szeretni foglak örökre. Mert tudom, érzem, hogy te voltál a tökéletes számomra. A legtökéletesebb.

Emlékszel még rám? A mosolygós, barna hajú kislányra, aki mindig a sarkadban volt. A kezdetektől szerettelek. Minden vágyamat teljesítetted. Sőt túl is szárnyaltad! Mert te voltál számomra a tér és az idő.

Én lennék a legboldogabb, ha egyszer visszakaphatnálak. De ez csak hiú ábránd. Mellyel szomorú estéken hitegetem magam. Szomorú esték... minden este.

Ha egyszer újra találkozunk, ígérem, megkérdezem, miért hagytál el. Miért ítéltél szenvedésre?

7 éves voltam, amikor elmentünk a tóhoz. Nagyon szerettem oda járni veled, minden olyan nyugodt volt. Aznap beleestem a tóba. Nagyon megijedtem. Én nem tudtam úszni. De te megmentettél engem. Te voltál a megmentőm.

Kérlek, ments meg újra!

M.