Mondd ki a nevemet

1. fejezet

Végre leszállt a gép a repülőtéren. Alig vártam már. Utáltam bármiféle járművön utazni. Mindig rosszul éreztem magam. Fájt a fejem és a hányás kerülgetett. De megtettem. Több órát repültem csak azért, hogy az álmomat valóra válthassam! Amerikában vagyok. Bébiszitter leszek egy családnál. Kicsit szédelegve szálltam ki a gépből és indultam bőröndömért. Gyomrom görcsben, fejem még mindig fájt. De izgatott is voltam. Annyi rémhírt lehetett hallani arról, hogy mekkora kamu a bébiszitterkedés. Mennyi lányt becsaptak, és a reptéren nem egy család várt rá, hanem férfiak, akik utána prostitúcióra kényszerítették becsapott áldozataikat. Én mégis belevágtam! Merész lépés volt tőlem. Mindig félénk, befelé forduló típus voltam, aki álomvilágban élt. De valahogy 20 éves koromra elegem lett a tanulásból. Világot akartam látni, angolul akartam beszélni. És akkor bele vágtam! Én! Kovács Csilla!

Az ügynökség valódinak tűnt. Fiatal nő, aki a barátjával Angliában bébiszitterkedett (a barátja mindent elvállalt a ház körül), és amikor haza jöttek, közvetítő irodát nyitottak. Az összes spórolt pénzem ráment a repülőjegyet is beleértve. Azt kértem az ügynökségtől, hogy nagyobb gyerek vagy gyerekek mellé helyezzenek ki, mert pici babákhoz nem értek és félek tőlük. Valamint inkább vidékre szerettem volna menni, mint egy nyüzsgő nagyvárosba, ahol nagyon elveszettnek érezném magamat. Iskolába is szerettem volna járni mindenképpen, hogy az angolt még jobban el tudjam sajátítani. Azt mondták, ez is megoldható. Családtól függ.

Összecsomagoltam szegényes holmimat. Nem volt sok mindenem. Elvált szülők gyereke vagyok. Apámról a válás óta nem hallottam. Akkor voltam 6 éves. Hogy miért ment el? Nem bírta már hallgatni anyám állandó kiabálását, veszekedését, és azt, hogy nincs vele megelégedve. Keresett magának egy másik nőt..., akivel – úgy gondolta – boldogabb lehet. Anyám a válás után még keserűbb lett. Nyugtatókon élt. Húgom egy évvel volt fiatalabb tőlem. És teljesen az ellentétem volt. Élénk, nyitott ember volt, aki szeretett ismerkedni és mindig mindenkivel megtalálta a közös hangot. Katának hívták. Már volt barátja...ellenben velem. Én az aggszüzek táborát erősítettem. Nem érdekeltek az "e világi" pasik. Nem olyanok voltak, mint a romantikus filmekben, vagy a romantikus könyvekben, amiket faltam. Kata többször is kinevetett és azt mondta:

– Ugyan, Csilla, mégis mit gondolsz, milyen pasit fogsz magadnak találni és legfőképpen hol? A könyvtárban? Mert, hogy szinte csak oda jársz szórakozás gyanánt!

Igaza volt. Legnagyobb szórakozásom a könyvtár volt. Mivel nem volt sok pénzem könyvet venni, könyvtárba jártam. Szinte hetente. Nekem két-három könyv bekebelezése nem volt nagy ügy egy héten. Inkább az okozott problémát, hogy vészesen fogytak azok a könyvek, amelyek érdekeltek. Volt olyan könyv, amit már háromszor elolvastam, de nem tudtam megunni. Újra és újra átéltem a hősnővel az izgalmakat, a szerelmet, a tragédiát és a gyönyörű, heppi endes befejezést. És én is ezt akartam! Dehát hol voltam én is gyönyörű, nádszál vékony, igéző szemű, hibátlan mosolyú és bőrű, csábos szépség? Annyira hétköznapi voltam. Ráadásul szemüveges. Átlagos magasság. Olyan 170. Vékonynak vékony voltam, mert nem sok étel volt itthon, szőke, hosszú hajam is volt, de ennyiben ki is merült "titokzatos szépségem". Hol tudnám én felkelteni egy jóképű, férfias férfi érdeklődését? És ráadásul hol találok én ilyen férfit?

Szóval, ekkor határoztam el, hogy szerencsét próbálok. Hogy elmegyek. Kalandot keresni. Kibújok az egérlyukból. Végre bátor akartam lenni, aki a tettek mezejére lép.

Így érkeztem meg Amerika egyik nagyvárosába. Fájó fejjel, kavargó gyomorral és izgalommal telve. Gőzöm sem volt, milyen családhoz megyek. Annyit mondott a közvetítő, hogy egy családnak sürgősen szüksége van rám.