Mondd ki a nevemet

3. fejezet

Amikor kinyitottam a szememet másnap reggel, megkönnyebbültem, hogy nem csak álmodtam az egészet, hanem tényleg megtörtént. Nem otthon ébredtem, hanem a pihe-puha luxus ágyamban. A szívem pedig nagyot dobbant, ha a munkaadómra gondoltam, aki olyan közel volt hozzám – ugyanabban a lakásban. Az óra fél hetet mutatott. Felkeltem, majd szétnéztem a fiókomban. Mit is kellene felvennem? Egyelőre ebben a – számomra – luxus házban a fiókomat még nem töltötték meg luxus ruhák... Maradtam a tegnapi farmernál és egy másik pólót kuturgáltam ki. Előkerítettem egy pulcsit is. Ősz volt...szeptember. A reggelek hűvösek voltak. Miután felöltöztem, lementem a konyhába. Kevin már fent volt és a reggelit készítette.

– Jó reggelt! – köszöntött mosolygósan, amikor meglátott. – Remélem jól aludtál.

Nagyon jól nézett ki. Farmert viselt és hozzá egy kék pólót. Nagyot nyeltem.

– Köszönöm, jól aludtam – válaszoltam természetes hangon. Bíztam benne, hogy a gondolataim nem látszanak az arcomon. Bár a pókerarcban jó voltam. Sokat gyakoroltam. Nem szerettem, ha az emberek beleláttak a gondolataimba. Felajánlottam, hogy segítek, de inkább arra kért meg, hogy keltsem fel Amyt és segítsek neki a készülődésben. Felmentem Amy szobájába. Aludt még a szentem! Elhúztam a sötétítőt és leültem az ágya szélére. Megsimogattam a kis fejét. Mocorogni kezdett. Majd gyengéden a fülébe súgtam, hogy ideje lenne felkelni. Álmosan nyújtózott egyet, a hátára fordult és két karjával átölelt.

– De jó, hogy nem csak álom voltál! Tényleg itt vagy – sóhajtotta még mindig álmos hangon. Mosolyogtam. Ő is hasonló gondolattal ébredt, mint én.

– Apukád már készíti a reggelit. Igyekezz! Gyorsan öltözz fel! – nógattam.

Kimászott az ágyából, kiment a fürdőszobába, majd pár perc múlva visszatért. Megkérdeztem, hogy segítsek-e neki öltözködni, de már nagy lány volt, így ügyesen elintézte magának. Felvette a egyenruháját. Arra viszont megkért, hogy a haját fésüljem meg és kössem neki copfba. Hát....nem voltam egy nagy fodrász. Nekem is hosszú hajam volt, de mindig csak lófarokba hordtam. Azt volt a legegyszerűbb megcsinálni. Leült az íróasztalához, én pedig óvatosan fésülni kezdtem fénylő fekete haját. Két copfot csináltam neki. Elégedett volt az eredménnyel. Még megnézte magát a kis kézi tükrében, majd rám mosolygott, kézen fogott és lementünk reggelizni.

Reggeli közben Kevin elmondta, hogy együtt fogjuk Amyt iskolába vinni, aztán pedig bevisz a városba, hogy elintézzünk pár dolgot, többek között az iskolát és a bankba is bevisz, hogy kártyát kapjak, amire a fizetésemet fogom kapni. Kicsit ideges voltam. Kettesben fogjuk tölteni a napot. Sajnos kicsípni nem tudtam magam, mert egy darab szoknyám sem volt. Nem mintha el tudtam volna csábítani egy ilyen jóképű férfit.

Amikor letettük Amyt az iskolánál, egyből guga nőtt a torkomban. Ruhám szegélyét gyűrögettem. Kevin beszélgetést kezdeményezett. Érdeklődött, hogy mit szeretek a szabad időben csinálni. Amikor mondtam neki, hogy nagyon szeretek olvasni, felajánlotta, hogy szívesen elvisz a könyvtárba, és ha akarom, beiratkozhatok. Ennek megörültem.

Először az iskolához mentünk. Kevint megmutatta, hogy tudok majd leszállni a buszról, ha suliba jövök. Ez az iskola kifejezetten külföldiek számára biztosított angol oktatást kezdőtől a felsőfokú szintig. Egy középkorú, ősz hajú, vékony idős hölgy sietett elénk, amikor beléptünk, és üdvözölt bennünket. Kevin bemutatkozott, majd engem is bemutatott és elmondta, mi járatban vagyunk. A hölgy, Mrs. Taylor rám mosolygott és bevezetett bennünket az irodájába. Hellyel kínált bennünket, majd több mindent kérdezett tőlem: honnan jöttem, hány éves vagyok, mennyi ideje tanulok angolul stb.

– Szerintem nagyszerűen beszélsz angolul, Csilla – dicsért meg kedvesen. – Ezért szerintem egy haladó csoport lesz a legfelelőbb számodra. Mrs. Baker csoportjába fogsz járni. Neki kedden és csütörtökön van órája 9-től 11-ig. Neked megfelel az időpont?

– Persze – bólintottam lelkesen.

– Remek, akkor csütörtökön már jöhetsz is. Ezekre a tankönyvekre lesz szükséged – mondta, és a háta mögött lévő polcról levett két könyvet. – Az egyik a tankönyv, a másik a gyakorló tankönyv.

Egy pillanatra megijedtem. Nem hoztam magammal pénzt! Hogy fogom most a tankönyveket kifizetni? Ekkor Kevin közbeszólt: – Én rendezem a tankönyvet és a tandíjat is.

Meglepődve ránéztem, majd hálásan mosolyogtam és megköszöntem. Amíg Kevin elrendezte a fizetnivalót, kint vártam rá a folyosón. Nehéz szavakba önteni, hogy mit is éreztem. Igazából sosem számíthattam senkire, minden helyzetet magamnak kellett megoldanom. Meg sem fordult a fejemben, hogy Kevin nem hogy a tandíjat, de még a tankönyveket kis kifizeti. Irtó hálás voltam neki. Persze, kimutatni nem fogom. Egyrészt megszoktam, hogy minden örömömet, bánatomat elfojtom, magamba tartom, másrészt, már megköszöntem, többet nem is tehetek. A nyakába, sajnos, nem ugorhatok, és nem csókolhatom össze.

Amikor elbúcsúztunk Mrs. Taylortól, visszamentünk a kocsihoz és a bankhoz mentünk. Ezt is Kevin rendezte, nekem csak az adataimat kellett megadnom. A kártyát postán fogom megkapni, mondták. Na, puff. Gőzöm sem lesz, hogyan kell használni, de bíztam benne, hogy ezt is meg fogom tudni oldani. Amikor visszaszálltunk a kocsiba, Kevin felém fordult, és kezét kinyújtva ezt mondta:

– Tessék, az e havi fizetésed – mondta. – Idő, mire a kártyát megkapod, ezért már odaadom neked a pénzed.

– Nem! Nem! Hiszen még nem is dolgoztam semmit! – hőköltem hátra a pénz láttán. – Nem érdemlem meg. Kivárom a bankkártyát. Ráér addig a pénz – bizonygattam.

– Csilla, szeretném, ha elvennéd a pénzt – erősködött Kevin.

– De, uram, mi van, ha csalódik bennem, hogy nem jól végzem a munkámat, és rájön, hogy nem is érdemeltem meg a pénzt? – érveltem.

– Csilla, nem fogok benned csalódni, ebben biztos vagyok. És abban is biztos vagyok, hogy jól fogod végezni a munkád. Kérlek, vedd el a pénzt! – minden szót megnyomott, ahogy mondta. Türelmes volt. Én meg hülye gyerek!

– Rendben, köszönöm – adtam be végül kelletlenül a derekamat, és elvettem a kezéből a pénzt. Nem számoltam meg, csak eltettem a pénztárcámba. Szívem mélyén beismertem, hogy jól jött a pénz, mert nekem nem volt sok. Szükségem volt pár dologra, így azokat már most meg tudtam venni.A pénz téma mindig kényes volt számomra. Nem tudom, miért. Sosem volt belőle elég. Csak nagyon kevés. Úgy tekintettem rá, mint valami olyanra, amiért nagyon keményen és becsületesen meg kell dolgozni. Azt nem adják csak úgy. De pénzéhesnek sem akartam tűnni. Azt sem akartam, hogy Kevin azt higgye, bármit megteszek a pénzért, és nekem csak az számít.

– Szívesen. Akkor ez megvan. Mivel holnap elutazom, így most be is vásárlunk. Oké? – nézett rám mosolyogva.

– Oké – válaszoltam egy félénk mosoly kíséretében.