Mondd ki a nevemet

7. fejezet

Másnap korán keltem. Egész éjjel forgolódtam. Nem tudtam aludni. Felöltöztem, a szennyes kosaramat levittem a konyhába és neki álltam mosni, majd a mosogatógépből elpakoltam a tiszta edényeket. Már a reggelit készítettem, amikor Amy száguldott be a konyhába, és egy puszival kívánt jó reggelt. Megkérdezte, hogy segíthet-e, de elutasítottam. Minél tovább tart a készítés, annál jobban. Addig is le tudtam vezetni a nyugtalanságomat. Rátettem a tányérjára az ételt és közben belepusziltam jó illatú hajában.

– De jó illatú vagy – mondtam neki. Erre Amy felkuncogott.

– Puszi-puszi – mondta és odatartotta az arcát. Elmosolyodtam.

– Puszi-puszi – mondtam én is, és megpuszilgattam az arcát. Aztán cseréltünk, és ő is megpuszilta az arcomat. Amy számára nagyon fontos volt a testi kontaktus. Szerette, ha megsimogatom, ha megölelem, ha megpuszilom. Szinte éhezett rá. Akárhányszor csak tehette, az ölembe ült, vagy megsimogatott. Tudtam, hogy az anyai szeretet hiányzik számára. Annyira kis tündéri csaj volt! Nehéz volt nem szeretni. Éppen egymást öleltük, és Amy arcon puszilt, amikor megszólalt Kevin a hátunk mögött:

– Én is kérek!

Azonnal felegyenesedtem. Elpirultam. Visszamentem a pulthoz és tovább szeltem a zöldségeket. Nem akartam, hogy lássa, mennyire zavarba vagyok. Amy örömmel ölelte meg édesapját és nagy puszit nyomott az arcára.

– Úgy látom, finom reggelit kapunk – dicsért meg a terített asztal láttán, majd mögém lépett. Éreztem, hogy ujjaival végigszánt a hátgerincemen. Érintésétől majdnem összekaszaboltam a késsel a kezemet.

– Remélem, minden rendben van és nem vágtad meg magad, cica – súgta a fülembe, miközben két kezével átölelt és megsimogatta a kezemet. Ez már téboly volt! Láthatóan élvezte, hogy mennyire nagy hatással van rám. Visszament az asztalhoz és leült. Odavittem a zöldségeket és én is elfoglaltam a helyemet. Már nem is voltam éhes. Csak a számat harapdáltam. Ideges voltam. Felkavart. Ránéztem. Nem tudtam megállni. Mosolygott és megnyalta az ajkait. Tetőtől talpig bizseregtem. Az érzések ezerrel kavarogtam bennem. Annyira azért hülye nem voltam, hogy ne jöjjek rá, hogy ez valamiféle udvarlás. Nem volt tapasztalatom, de nyilvánvaló volt a tény. Ám nem voltam abban biztos, hogy szórakozik, vagy tényleg komolyan gondolja a dolgot. Bár...ahogy eddig megismertem, mindig komolynak tűnt. De valahogy egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy tényleg érdekelhetem. Talán csak ki van éhezve a nőkre. Már több, mint két hónapja voltam nála, de még nővel sosem láttam. Nem kapott itthon szerelmes sms-ket, vagy telefonhívásokat. Sosem hívta nő. Kivéve a titkárnőjét, Barbarát. Már volt, hogy amikor Kevint hívta, én vettem fel a telefont. Nem volt fiatalos hangja. És mindig üzleti ügyben kereste Kevint. Többször hallottam őket telefonon beszélni. Kevin harmincéves volt. Érett férfi. Nemi vágyakkal. Talán csak szexuálisan vágyott rám. Itt voltunk ebben a házban összezárva. Könnyű prédának számítottam. De kurva semmi esetre sem akartam lenni. Ha a tegnap estére gondoltam, leírhatatlanul szégyelltem magam. Ha le akart volna fektetni, minden bizonnyal sikerrel járt volna. Gondolataimból Kevin hangja rázott fel.

– Lányok, ma el kell utaznom itthonról. Eddig én sem tudtam, tegnap este beszéltem egy munkatársammal, és sajnos üzleti problémák adódtak, így el kell mennem azokat rendezni. Nem tudom, mikor jövök haza.

– Jaj, apa! Már megint elmész?! – Amy nagyon elszomorodott.

– Sajnos, igen – mondta és fürkészve nézett rám. A közönyös maszkot erőszakoltam magamra. Semmi esetre sem akartam, hogy lássa, mennyire kikészültem ettől a bejelentésétől. Még ha perverz szándékai is vannak velem, akkor is őrülten hiányozni fog! Nem néztem rá. Csak beharaptam a számat.