Múltba veszett ábrándok

Ezio,

Megérkeztem. Clos Lucé takaros hely, egészen más, mint az itáliai műhelyeim. Ez egy egész kúria. Az ifjú király igazán szívélyes fogadtatásban részesített minket (ó igen, magammal hoztam Salait és Melzit is), teljesen más, mint az a francia pezzo di merda, az a szemét... Gondolom fel tudod idézni. Még több, mint tíz év távlatából is ideges leszek, ha eszembe jut. Szegény Bartolomeo! Soha nem voltam vele olyan jó viszonyban, mint te, de odaadása Pantasilea iránt meghatott még engem is.A király egyenesen rajong a munkámért. Meglepően művelt, kicsit emlékeztet Nicóra. A portrét, tudod, amit félkész állapotban mutattam neked még Rómában egyenesen imádja. Mulattat a dolog, mindeni azt hiszi, egy nőről festettem, kérdezgetnek, ki ő, hogyan ismertem meg? Én pedig magamban kuncogva nézek ilyenkor Salaira, aki csak duzzog. Tudod milyen, képzelheted, mennyire zavarja.Jut eszembe, Melzivel nem is találkoztál! Ó, látnod kéne, az ifjúság gyöngyszeme. Nem láttam még nála szebb, arányosabb fiatalt. Salai is ilyen volt egykor. Nem mondom, hogy már nem lelem benne örömöm, nagy segítség és meglepő módon hűséges hozzám, amit tudod, milyen nagyra értékelek. Nem gondoltad volna, hogy ennyi ideig mellettem marad, igaz? Úgy rémlik, nem nagyon bíztál benne, amikor találkoztatok Rómában. Melzi teljesen más. Téged idéz, ugyanaz a magabiztos attitűd, ravaszság, amit nyájas szavak mögé bújtat. És az az arc... Nem győzöm rajzolni! Ő pedig nagy kedvvel szedi rendbe a jegyzeteim és a vázlataim, azt mondja mindig, hogy ki fogja adatni, mert nagyszerűek.Ezio...Nem is tudom, hogyan fogalmazzak -Tegnap nem tudtam folytatni a levelet, mert Melzi elrángatott. Feltérképeztük a vidéket, elkezdtem egy térképet is. Nem tudom, mit akartam már írni, azóta annyi minden történt, annyi történetet hallottam, annyi mindent láttam! Tudod, az egész élet egy csoda, az emberek bele sem gondolnak, nem örülnek az apró dolgoknak. A minap is, már Franciaországban jártunk, amikor a hintó egyik kereke elferdült. Kiszálltunk, mindenki bosszankodott. Én fogtam magam, ott hagytam azt a pesszimista bagázst és elcsatangoltam az erdőben. Elképesztő, milyen más itt minden! A fák, a talaj, a levegő... Így lehet igazán megismerni egy országot, én mondom neked. De te biztosan tudod.Milyen Konstantinápoly? Vagy Isztambul, ahogy vesszük. Nagyon örültem, amikor megkaptam az első leveled onnan. Az, amit még Ciprusról küldtél csak utána érkezett meg. Tudom, hogy azóta eltelt néhány év, de annyi munkám akadt, hogy egy szabad percem nem jutott levélírásra. Csak remélhetem, hogy megkapod ezt a levelet. És milyen nő ez a Sofia? Amilyen gyengéden írtál róla, biztosan csodálatos. Szulejmán herceget is említetted, meg az Aranyszarv-öböl feletti hidat, amit terveztem. Nem mondtam, mert Bajezid elutasította és ez elég rosszul esett. Mindenesetre most már tudod, el is küldöm neked a vázlatot róla. El akartam égetni, de Salai rábírt arra, hogy megőrizzem.A második leveled fél év késéssel kaptam meg. Masyaf a leírásod alapján olyan helynek tűnik, ahová el kell jutnom, mielőtt meghalok.Remélem, mostantól gyakrabban tudok írni neked. Megőrjít a kíváncsiság. Mi van veled? Visszatérsz Itáliába? Elveszed Sofiát? Claudia hogy van? Ugye megfogadtad a tanácsom, és gyakran írsz neki? Eljöhetnél hozzám, meglátogathatnál. Olyan régen láttalak már. Vannak már ősz hajszálaid? Valahogy nem tudlak elképzelni. Mario is alig őszült ilyen korában. Szerencsés dolgok munkálkodnak az Auditore család tagjaiban, barátom. Írj nekem, kérlek.

Leonardo da Vinci

1516. január 17.

Leonardo, amico mio,

Végre írtál! Már nem élünk Konstantinápolyban, Sofiával három éve házasodtunk össze Velencében. Akartam írni neked, szerettem volna, ha ott vagy, de az előző két levelemre sem válaszoltál. Már azt hittem, el is felejtettél, öreg barátom. Senki nem hibáztathat, hiszen tíz éve találkoztunk utoljára, de azért én reménykedtem. Bevallom, nem is akartalak zavarni ilyen dolgokkal. Nem sokkal az esküvőnk után megszületett a lányom, Flavia. Látnod kéne. Aztán másfél évre rá Marcello. Sofiával úgy döntöttünk, Firenze mellett telepedünk le. Utólag belegondolva elhívhattalak volna. De talán jobb is így.Sofia boldog. Régen látott már jókedvűnek, mert az voltam, amikor megkaptam a leveled. Csodálatos nő, valóban. Nem gondoltam, hogy kapok még egy esélyt. Őszintén bevallom neked, hogy azt hittem, magányosan fogok meghalni valahol, talán elvérzek vagy éhen pusztulok. Masyafnál közel voltam mindkettőhöz. Fáj leírnom, hiszen Sofia a legjobb dolog, ami történt velem és meg kéne elégednem azzal, amit kaptam, de... Hiányzol. Vagyis nem úgy, mint régen, hiszen megegyeztünk. Te vagy a legrégebbi barátom, az egyetlen, aki megmaradt.Azért örülök, hogy jól meg vagy. Franciaország? Nahát. Emlékszem, Rómában, amikor elváltunk említetted, hogy szeretnél elmenni oda. Lenyugodtak azóta a kedélyek? Kicsit aggódtam, amikor először olvastam, hogy ott vagy. Te nem tudhatod, de emlékszem még, milyenek voltak Octavian báró emberei, amikor katonának álcázva magam és a zsoldosokat bevezettük Bartolomeót a táborukba. Olasz kutyák, kiabálták, olyan sértéseket dobáltak felé, amit még én is megirigyeltem. Tudom, háborús helyzet volt, de én csak azt ismerem.Szívesen meglátogatnálak, de nem hagyhatom magára Sofiát a gyerekekkel, tekintve a múltamat.