Az öröklét ára ✔

Prológus

A csecsemő meztelenül, humusszal és virágporral sűrűn bemocskolva feküdt a liliommezőn. Szemhéja zárva, szája csak nagyritkán nyílt, mintha felsírni akarna, de egy árva hang sem jön ki parányi ajkai közül. Felette az ég épp az eső nyomait tűntette el magáról. Kövér esőcseppek ültek meg a tisztafehér liliomszirmokon. Narancssárga felhők bolygatták meg a felleg szürkeségét. A nap elkezdett nyugovóra térni, hogy helyet adjon a fagyos, sötét éjnek. Ha nem talál rá senki a vak újszülöttre, az számára a halált jelenti. Vagy éjszaka életre kelő bestiák vagy a csontig hatoló fagy öli meg. A közelben egyetlen falu sem bújik meg, ahol melegség és otthon várná. Sehol egy lélek, aki karjába vonhatná. Ez a varázslatos mező rejtve van legtöbb ember számára és csak még kevesebben ismerik titkát. Halk morajlás szakítja meg a kora esti csendet. Valahol a térdig érő növények közt egy állat vadászik a csecsemőre. A közeli madarak vészjelző trillázásba kezdenek, de nincs aki figyeljen rá és megmentse. Egyre zsugorodó köröket ír le az erdei ragadozó, mintha engedélyre várna. Szürke bundája tökéletesen illik az ég múlófélben lévő szürkeségéhez. A csecsemő némán várja a közeledő halált. Újabb mocorgás, de ez más. Inkább hangzik határozott menetelésnek, mint óvatos lépteknek. Egy férfi közeledik a szürke állat által leírt kör közepe felé. Fiatal. Húsz-huszonöt éves lehet, de bölcsesség és fájdalom sugárzik élénkzöld szeméből. Fehér, apró copfa összefogott haja nem korára utal, inkább származására. Járása magabiztos, könnyen halad a liliomok közt. Egy sem sérül léptei alatt, szirmok, levelek mind-mind épek maradnak. Pár méterre magától megpillantja a kimerült újszülöttet. Léptei felgyorsulnak, szinte fut. Amint eléri felkapja a csecsemőt és bundás öltözékébe bújtatja. A szürke szőrű lény is előbukkan. A farkas mélybarna szemei kíváncsian kutatják a kisbabát. Emlői duzzadtak, anyafarkas lehet, akit otthon farkaskölykök várnak. A férfi leguggol és megmutatja az újszülöttet a farkasnak.

-Nézd, Aida! Kislány. Gyönyörű kislány.

A farkas közelebb lép és orrát a kislány tehetetlen kezébe nyomja. Mintha egy pillanatra elmosolyodna, de később eltávolodik és a férfiúra emeli tekintetét.

-Köszönöm. Most már elmehetsz - mosolygott rá kedvesen a farkasra. Felállt, visszatakargatta szőrmekabátjába a kis árvát és nézte a közeli erdőbe visszarohanó anyafarkast. Megfordult és ő is elindult az erdőbe csak az ellenkező irányba. A nap utolsó sugarai behatoltak az öreg tölgyfák levelei között. A férfiú hosszú gyaloglás után letekintett a szunnyadó csecsemőre, de ő nem aludt. Hosszú, szürke szempillái alól figyelte őt néma csendben. Szénfekete pupillája körül kellemes, meleg narancssárga írisz ült. Épp olyan, mint a letűnő nap végső fénysugara. A kislány az alkony szülötte.