Az öröklét ára ✔

3.fejezet

Konrád egyre erōtlenebbül tartja magát.Ökölbe szorult kezei lassan elernyednek, így elengedem ōket.Tekintetét még mindig nem emeli rám, érzem, hogy baj van.Vállai elōrezuhannak és az utolsó pillanatban kapom el, hogy ne találkozzon a padlóval.A hátára fordítom és fejét az ölembe teszem.Kócos haján végigsimítok, kibontom, hogy legalább erre ne legyen gondja.A homlokára teszem a kezem, szinte ég, olyan forró.Kissé nyitott ajkai kicserepesedtek, nehezen veszi rajtuk át a levegōt.Megszólítom, de semmi választ, a legkisebb jelét nem kapom annak, hogy eszméleténél lenne és értené.Így nem tehetek érte semmit, valahogy fel kell húznom az ágyra.Óvatosan leteszem a fejét a földre és két hónaljánál megfogom.Túl nehéz a tehetetlen teste.Túlságosan kétségbe vagyok esve, hogy gondolkodni tudjak.Megpróbálom inkább mégegyszer, de egy méternél több nem sikerül egyszerre.Nem érdekel, akkor egy méterenként vonszolom az ágyba.4-5 rántással már az ágya mellé értem, de a karjaim kikészültek.Fel kell juttatnom az ágyra.Fél méter magas a szalmamatracokkal együtt.Olyan magasra húzom fel elernyedt testét, amíg csak tudom, míg végül a feje mellmagasságba kerül nekem.Háttal állok az ágynak és rádōlök.Amint leérek az ágyra, Konrád feje hatalmasat csapódik a gyomoszájamba.A hányás kerülget.A rosszullét ellenére kikúszok Konrád alól és testének többi tagját is az ágyra rendezem.Mostmár úgy néz ki, mintha aludna.Betakargatom és kimegyek ezüstborostyán levélért.Halkan becsukom az ajtót és elindulok az erdōbe.Az ezüstborostyán csak fenyōkön élōsködik és a legközelebbi fenyves fél órányi járásra van.Sötét van és ilyenkor veszélyes egyedül bolyongani az erdōben.Aidát ilyenkor már nem hívom ide, túl idōs az esti sétákhoz.Niada biztosan segít nekem.
-Niada, kérlek gyere!-kiáltom el magam és remélem Konrád nem ébredt fel.Várok pár percig és Niada sötét alakját már látom is.Méz színū bundáját nem Aidától örökölte.Egyik kölyke sem szürke, mint ō.Egyedül az én hajam pontosan olyan színū.Konrád állítja mikor megtalált engem, barna volt a szempillám.Miután Aida hozzámért már szürke volt, de szerintem csak véletlen egybeesés az egész.Végülis honnan tudná, ha egy szál hajam nem volt.Simán összetéveszthette.Úgy meséli mindig, mintha teljesen biztos lenne benne.Lehet, hogy igaza van, lehet, hogy nem.Kevés embert láttam magunkon kívül.Talán két kezemen meg tudom számolni hányan voltak, de egytōl egyig barna hajú férfiak.Vonásaikat nem láttam, csak hangjukból csíptem el foszlányokat néha.Konrád nem engedett közel hozzájuk, Aida pedig mindig elcsalta ōket a kunyhónktól.Hátranézek rá.A sūrūn szött pitrin szálakon az égve hagyott gyertya fénye szūrōdik ki.Nem látok mozgolódást, így tovább indulok.Bal kezem Niada marán tartom, hogy tudjam merre is van.A néma csendet egy-egy kisállat töri meg, ahogy az avarban kutakodik.A hold sarlójának fénye halványan süt be a tölgyes sūrū ágai között.A vastagabb gyökerek megnehezítik a gyaloglást a sötéthez képest is.Niada hirtelen megállt, füleit hegyezni kezdte, hátán felállt a szōr.
-Mi az?Valaki jár erre?-kérdeztem olyan halkan amilyen halkan csak tudtam.Majdnem letérdeltem Niada mellé, de éles fájdalom hasított a bal alkaromba.A nyíl suhogása csak ezután ért el hozzám.Rám lōttek.Egy pillanatra lefagytam, de a csuklómra folyó vérem felébresztett.
-Fuss Niada!-súgtam oda neki.Rám nézett, nem akart itthagyni, de elindult a lövéssel ellentétes irányba.Most már hallottam a rám lövō alak csörtetését.Gondolkoztam és eszembe jutott hová is indultam.Futni kezdtem a fenyves felé, minél messzebb a kunyhónktól.Ha eljutok az ezüst borostyánig megmenekültem.Egyre gyengébbnek érzem magam.A karom szörnyen fáj, magam elé tartom és a ruhámhoz szorítom, hogy vérem ne csepegjen és mutasson utat követōmnek.Újabb lövés harsog az éjszakában és pár centire a fejemtōl egy fába fúródik.Már látom a fenyōt.Sima fenyōnek néz ki, de törzsét vastagon beborítja az ezüstborostyán.Éjszaka tökéletes tükörként mūködnek a borostyán ezüstös levelei.Egyre közelebb ér a fegyveres, de végre elérem a borostyánt.Bebújok a lombok közé és várok.A vadász követett, szinte tökéletesen, mint sejtettem, de túljártam az eszén.Remélem.Egyenesen rám néz.A lélegzetem is eláll.Hogyan talált meg, hogyan nézhet most egyenesen rám?A vadász leengedi az íját és óvatosan lépve továbbmegy.Nem engem nézett, hogy is nézhetett volna engem.Elbújtam elōle és bevált.Úgy tūnik az adrenalin az agyamra ment.Vegyél egy nagy levegōt Jára.Lassan kifújom a levegōt és beszívok egy nagy adagot.Nem indulhatok még el.Visszavezetném a kunyhónkhoz és Konrádhoz.Vajon, hogy van?Felébredt már?El kell indulnom.Muszáj ellátnom ōt és magamat is.És Niada?Ōt vajon elkapták?Várok még egy kicsit aztán elindulok vissza.Csak addig ne találjon rám senki.