Van egy hely a hegyünkön,
Ahová álmunkban elvágyunk,Az egyetlen ezen a földön,Amit tényleg kívánunk.Ott magaslik az ég tövén.És öntelten néz le ránk,Mert mégis csak az övén,Van minden kedves fánk.Olyan féltett emlékeink,Mik örökké megmaradnak,És a hűséges fivéreink,Végül mégis elragadnak.Hazudnak, és félbe törnek,Mintha velünk lenne baj,Kínoznak, és meggyötörnek,Oly közel van már a talaj.Elzárhatnak külön körbe,De mi mégis együtt leszünk,Gondolatba, üres végbe,Mindig, mindig menekülünk.Mondhatják, hogy elvesztünk,A hegyen ott áll TV-tornyunk,Nem ér semmit nélkülünk,Az csak a mi Párizsunk.
