Az öröklét ára ✔

5.fejezet

A közelségét hirtelen ismeretlennek érzem, de a kislány énem feléled és szorosan visszaölelem.Az idegen érzés azonban nem múlik.Konrád kicsit elhúzódik, de én nem engedem.Most nem fogom elengedni.
-Sajnálom Jára.Meg akartalak mindattól óvni, amin én keresztül mentem.Az emberek már nem olyanok, mint régen.
-De én is ember vagyok veled együtt.
-Ez nem teljesen igaz Jára.
A szívem egy pillantra kihagyott.Embernek nézek ki, emberként viselkedem akkor miért nem vagyok az?
-Azt tudod, hogy miként találtam rád, de nem igaz, hogy árva vagy.Igenis van anyád és apád, csak nem ahogy elképzelted.A természet az aki a világra hozott.Ō az anyád és apád egyben.
-Ez sületlenség.
-Hallgass meg kérlek!
Miért hallgatnám meg?Eddig is hazudott mindenrōl most miért tenne másként?Mert felnevelt.Ami most én vagyok az miatta van.Most dühös vagyok rá, de legbelül ugyanúgy szeretem ōt.
-Ki vagy Konrád?-meglepte a kérdés.
-Az aki eddig.-csak ennyit mond.Mit kérdezzek tōle, mit akarok tudni és biztos, hogy tudni akarom?
-Ha eddig hazudtál rólam, magadról miért ne hazudtál volna?
-Kérlek!Hadd mondjak el mindent, utána megérted ki vagyok.Ugyanaz vagyok akinek megismertél, de a múltam az nem leányálom.-fájdalom suhant át az arcán.Sosem láttam ilyennek, de az elmúlt két napban csak így viselkedik.Ideje, hogy megtudjak mindent.
-Én ki vagyok?- kérdezem tōle és ép kezem a térdére teszem.Kicsit kihúzza magát és kezem az a két tenyere közé veszi.Hüvelykujjával gyengéden simogatja a kezem.Bizseregni kezd a bensōm.Lehunyom a szemem és lecsúszok fekvōhelyzetbe.Rápillantok Konrádra.Arca szomorú vonásokba rendezōdik, lassan veszi a levegōt.Szóra nyitja a száját, de nem jön hang ki egyenlōre.Felemeli a fejét és kinéz a pitrin ablakon.
-Az olyanokat, mint te meg én nataminának hívják.A természet gyermekei vagyunk.Különleges helyeken és különleges alkalmakkor születünk.Te akkor születtél, mikor a lenyugvó nap és a feljövō telihold egy szinten állt.A szemed színe a lenyugvó nap narancsát és bíborát hordozza.A hajad színét Aidától kaptad, mikor rádtaláltam a liliomvirágzáskor és ō az akkor apró kezedhez érintette az orrát.Ez így mūködik.
Ez varázslatos amit mondott, de ha én natamina vagyok, akkor ō is az.
-Te hol születtél Konrád?-lehet ez volt életem legbutább kérdése, de tudni szeretnék végre valami igazat róla.
-Én innen nem messze egy fenyvesben jöttem világra.Mikor születtem egy kisjégkorszak sújtotta a földeket.Csupán pár évig tartott és én a csúcspontján, a legnagyobb vihar közepén láttam napvilágot.A hajam a hó miatt fehér, a szemem pedig a rám hulló tūlevelek színét kapta.
-Hogy élted túl azt a hideget?
-Szerencse.-titkolózik.Valamit megint nem mond el.Túl sokat kértem egyszerre.A karom szörnyen fáj, kimerültem.Erōt vesz rajtam a fáradtság, így lehunyom a szemem.Félálomba merülök, mikor mozgolódást érzek az ágyamon.Felemelkedik a takaró és érzem, hogy Konrád mellémfekszik.A lábunkat összekulcsolja én pedig a mellkasára teszem a fejem.Az idegen érzés újra elönt.Kicsit, mint kislánykoromban, de meg mégsem.Furcsa melegség jár át.
-Ne mond el!-súgom végül.
Érzem ahogy gyengéden ingatja a fejét.
-Nem, már rég el kellett volna mondanom.Miután megszülettem emberek találtak rám és neveltek fel.Igazán szerettek, mintha saját fiúk lettem volna.Nem gyanakodtak a fura hajszínemre, de körülbelül a huszonkettedik szülinapom után nem öregedtem többé.Nem tudom miért és pontosan mikortól, de amikor betöltöttem a harmincötöt még mindig ugyanúgy néztem ki.Ekkor elvittek egy férfihez.Amint meglátott az ajtajában gúnyos vigyort öltött.Kérdezgetett, hogy hol születtem, hány éves vagyok és voltam e lánnyal.
Ezen elcsodálkozom.Mi köze ennek Konrád kilétéhez?
-Elmondtam mindent, mire elhívta a szüleim egy másik szobába.Természetesen hallgatóztam, érdekelt mi történik velem.Ekkor hallottam elōször a natamina szót.-folytatta.A hangja úgy változott, ahogy mesélt.Amikor elkezdte majdnem nosztalgiázó volt a hangneme, mostmár suttog és alig hallhatóan meg-megremeg a hangja.
-Ezután néma csendben hazamentünk.Hirtelen változott minden.Évekig vándoroltunk míg letelepedtünk innen nagyon messze.A szobám átalakították, rácsot raktak az ablakomra.Vertek és durvák voltak.Vagdostak, hogy megnézzék milyen gyorsan gyógyulok, de úgy gyógyultam, mint mások.Ezekután a véremet vették és magukba fecskendezték.Két gyerekük meghalt bele, de tovább kísérleteztek, mert örökké akartak élni és ez megbolondította ōket.Nem engedtek ki a szobából soha.Kényszerítettek, hogy nōket ejtsek teherbe, de sosem sikerült.Egy nap egy helyi lánnyal állítottak be, hogy lefeküdjek vele.A lány ártatlan volt és amúgy sem bántottam volna.Ō volt az egyetlen aki emberként kezelt még.Elmondta, hogy pénzt ígértek neki.A kedvese szegény családból származott, így az esküvōjük ettōl függött.Úgy csináltunk, mintha eleget tennénk az utasításnak.A lány megkapta a pénzt és hazament.Ezekután vártunk.Gyereke született a lánynak.Nem volt különleges, mert nem az én gyerekem volt.A natamináknak nem lehet gyerekük.Az emberek akik egykor a szüleim voltak elrabolták a gyermeket és vízbe folytották.Ezután szöktem meg tōlük.Újra útra keltem, hogy visszatérjek ide, közben próbáltam históriákat keresni a fajtánkról, de sehol sem találtam semmi többet annál, amit neked is elmondtam.Visszajöttem ide, felépìtettem a házat.Késōbb rádtaláltam.A többit pedig tudod.
Ledöbbentem.Igaza volt, ezt nem kellett tudnom, de legalább értem részben valóját.