ELEVEN

Number5

Illatok

Már több órája csak bandukoltam. Végig mentem egy mezőn majd beértem egy erdőbe. A Hold sugarai egymással fogócskáztak. Ellepték a fák koronáit, törzseit fogdosva rejtőzködtek.

Szemtelenül rám vetültek majd sebesen eltűntek. Tűlevelek és tobozok próbáltak a felszínen maradni, de a természet akár egy gondoskodó anya, betakarta. Nem ismertem ezt a helyet így nem csoda, hogy eltévedtem. Szemeim és ösztönöm cserbenhagytak. Egyetlen egy tulajdonságom maradt, ami nem romlott el. A szaglásom. Mélyen magamba szippantottam a környéket.

Új terület, új illatok. Az illatok az életemet meghatározó alkotóelemek. Az embereknek más-más illatuk van. Vegyük például a kedvességet színlelő, mosolygó gyilkosokat. Nekik furcsa egy illatuk van. Penészes sajt és liliom keverékét idézik fel bennem. Vagy ott vannak a környezetbe beolvadó közemberek és a naivok. Róluk a kiömlött tej, és az esővel keveredett por jut eszembe. Továbbá még léteznek a különcök, az egyéniségek. Egy egész illat szótárt lehetne csinálni, csak nekik.

És a legvégén megemlíteném a megvetni való embereket, akik illatokat kreálnak és permeteznek magukra. Hogy miért is? Azért, hogy elnyomják valódi énjüket. A legrosszabbak mindközül. De rajtam nem fognak ki. Mások bele látnak az emberek lelkébe, én bele szagolok a lelkükbe.

Az én szagom förtelmes. Rothadó, csontról levált hús. Talán ez lenne a harag vagy csak egyszerűen én vagyok?

Fáradt és álmos voltam. Fáztam. De azért meghúzódtam egy fa alatt. Ha szerencsém van, reggelig még kibírom, aztán keresek egy meleg helyet. Gondoltam.

Kényelembe helyeztem magam, már amennyire egy hóval ellepett földön lehet.

Csak egy pillanatra hunyom le a szemem.

Bizonygattam magamnak. Talán hangosan ki is mondtam.

Talán.

Pilláim elnehezültek, szemeim lecsukódtak és az illatok cserbenhagytak.