Összekuszálva [Befejezett]

9.rész

Niki szemszöge:

A hétvégét végigsírtam. Nem értem,hogy tehette ezt Dominik. Annyi lányt megkaphatott volna,de neki pont vele kellett összejönnie. Vele,akit 2 éve tiszta szívemből szeretek. És Dominik ezt pontosan tudta,mégis megtette. Olyan érzés mintha kivágták volna a szívem. Persze volt bőr a képén és egész hétvégén hívogatott. Vasárnap késő este van,gondoltam belépek a közösségire,megnézem keresett e más is. Meglepetésemre 2 üzenetem is volt. Az egyik ettől a szeméttől jött,amin nem lepődtem meg. A másik azonban..Úr isten Debreceni Fannitól jött! Az én Fannimtól! Úgy meglepődtem,hogy leestem az ágyról,majd félve megnyitottam. Egész hétvégén írt,hogy beszélni akar velem. Remegő újakkal válaszoltam neki,ugyanis láttam,hogy még online van.

Én: Mit akarsz?
Fanni: Először is szia, másodszor pedig beszélni szeretnék veled.
Én: Szevasz. Mondjad akkor, nem érek rá egész este.
Fanni: Fogalmam sincs miért utálsz ennyire,és miért kell ilyen ellenségesnek lenned velem,de most nem is ez a lényeg. Dominikről lenne szó. Nagyon fáj neki amiért összevesztetek. Az egyik legfontosabb ember vagy neki,a testvérének tekint. Épp ezért szeretnélek megkérni arra,hogy bár engem utálsz,de vele ne vessz össze emiatt. Őt ne bübtesd miattam,mert fontos vagy neki.
Én:...
Én:Nem tudsz te semmit.
Fanni: Igen,nem tudok semmit. Csak azt,hogy fájdalmat okozol neki a haragoddal.
Én:De nem. Nem értesz semmit. És tudod mit. Ez a mi dolgunk. Maradj ki belőle,nem tartozik rád. Szevasz.
Fanni:Igenis az én dolgom is,a barátom és rossz látnom,hogy szenved. De úgy látom kettőnk közül te vagy az aki semmit nem ért. Én egyetlen dolgot nem értek,mégpedig hogy miért viselkedsz így velem. Nem is ismersz,de utálsz.
Én:...
Én:Szia.
Fanni:Szia.

Ez a beszélgetés úgy felhúzott,hogy egész éjjel csak forgolódtam. Még hogy én okozok fájdalmat Dominiknek?! Bárcsak elmondhatnám neki az igazságot. Bárcsak elmondhatnám neki mennyire szeretem. Szinte semmit nem aludtam,ami reggel meg is látszott. Hófehér arcommal és a sötét karikákkal a szemem alatt elég rémisztő látványt nyújthattam,ugyanis mikor anyám meglátott ijedten hátrahőkölt.

-Kicsim. Minden rendben?-kérdezte aggodalmasan.

-Igen ne aggódj,nem tudtam aludni ennyi az egész.

-Megint Dominiken és Fannin rágódtál?-simította meg az arcom.

-Igen. Nagyon fáj.-és ekkor nem bírtam tovább,újból zokogásban törtem ki. Úgy éreztem mindjárt darabokra hullok,ezért kezeimmel karoltam át mellkasom. Alig kaptam levegőt is. Anyu riadtan ugrált körbe,nem tudta mihez kezdjen. Végül apu rontott be a bejárati ajtón,majd az ölébe vett és a fürdőbe rohant velem. Finoman beletett a kádba,anya pedig beült velem szemben,kezében a zuhanyfejjel. Végül hideg vizet kezdett engedni rám,amitől egy kis idő után lenyugodtam. Apu a fürdőszoba ajtóban állt,fogalma sem volt mitévő legyen. Halálra ijesztettem őt is és anyut is. Emiatt rettentő lelkiismeret-furdalásom lett,de nem tudtam kontrollálni magam. Mikor végleg lehiggadtam,anyu egy törölközőbe csavart,hogy ne fázzak meg,apu pedig az ölébe vett és a szobámba vitt. Gyengéden leültetett az ágyamra,majd anyu kiküldte,hogy az ajtó előtt várakozzon.

-Sajnálom anyu.-szipogtam.

-Kicsim.-szorított magához sírva. Miattam sírt.

-Ne haragudjatok rám,kérlek!-néztem rá könnyes szemekkel.

-Dehogy haragszunk szépségem.-simított végig az arcomon- Apuval viszont nem tudjuk tovább nézni,ahogy napról napra rosszabbul vagy. Nem akarjuk elveszíteni az egyetlen gyermekünket. Abba belehalnánk. Ezért úgy döntöttünk,a te érdekedben jobb lenne ha elköltöznénk. Már ki is néztünk egy szép házat Pesten,imádni fogod. És..

-NEM!!! NEM NEM ÉS NEM!!!-szakítottam félbe kiabálva.

-Kicsikém csak gondold át egy kicsit és...

-NEM! MONDOM NEM! NEM FOGOK SEHOVA SEM KÖLTÖZNI!FELEJTSÉTEK EL!-fakadtam ki,most már nagyon felhúzott.

-Jól van,adunk időt,hogy átgondold.

-Nincs mit átgondolni! Nem megyek sehova! És most menj ki!-mondtam most már higgadtabban,mire szomorúan, de kiment. Elköltözni?! Megőrültek ezek?! Azzal nem megmentenének,hanem megölnének. Hallottam,hogy apu a folyosón teljesen kiakadva magyarázta,hogy nem akar elveszíteni,meg hogy nem érti hogy juthattunk ideáig. Figyelembe se vettem őket,gyorsan átöltöztem majd kimentem a szobámból,felhúztam a cipőmet,nem törődve azzal sem,hogy hozzám beszélnek,majd kimentem a házból és becsaptam az ajtót. Az iskolába érve sem lettem jobban. Főleg mikor láttam,hogy az a szemét épp felém tart.

-Szia.

-Mit akarsz?-meredtem rá unottan

-Nézd,beszélni szeretnék veled.-kezdte zavartan.

-Igen?! Hát én meg nem,szóval el lehet innen takarodni!-erre mindenki felénk kapta a fejét,úgyhogy fogtam és bedugtam a fülembe a headsetet. Ekkor megérkezett Ő is. Ma is gyönyörű volt,bár látszott rajta,hogy az ő hétvégéje sem telt jobban,mint az enyém. Sápadt volt,szeme alatt pedig sötét karikák éktelenkedtek. De neki még ez is jól állt. Érezte,hogy figyelem ezért gyorsított a léptein,míg végül eltűnt a szemem elől. A nap további részében nem láttam,egyedül a dupla magyar éltette bennem a reményt,hogy láthatom még.
Remegő lábakkal léptem be magyar előtt a terembe,nem tudtam bent van e már. Szerencsémre nem volt még bent,úgyhogy fogtam és beültem a helyére,remélve,hogy mellém ül majd. Míg vártam,hogy megérkezzen,zenét hallgattam.
Csengő előtt 2 perccel jött be,láttam,hogy mozog a szája,gondolom köszönt,majd elindult a helyére. Mikor észrevette,hogy ott ülök egy pillanatig megtorpant,de végül leült mellém. Szívem automatikusan gyorsabban kezdett verni,ezért csak egyszer néztem fel rá míg leült,aztán inkább belemerültem a telefonomba. Csengő után megérkezett a tanár is,én pedig elraktam a telefont és figyelmemet egyetlen dologra fordítottam,Fannira. Egész órán őt néztem,igyekeztem tökéletes arcának minden vonását memorizálni. Egyszer találkozott a tekintetünk,de gyorsan elkapta a fejét. Azt azonban láttam,hogy elpirult,én pedig elmosolyodtam.