Az öröklét ára ✔

7.fejezet

A sötétségben egy világos folt dereng fel elōttem.Közepében testszín válik el a fehértōl és a szürkétōl.A pacák kezdenek alakot ölteni, két vonagló test és a hozzájuk tartozó hajzuhatagok.Mi lennénk azok?A sejtésem valósággá válik.Valótlan valósággá.Mintha kívülrōl nézném magunkat.Meztelenek vagyunk és túl közel egymáshoz.Konrád keze a hajamba túr.Arca vágytól merevedik sóhajba.A látványhoz hangok is társulnak.Halk, élvezkedō nyögések.El akarok menni innen.Nem akarom látni, se hallani ezt.Sosem láttam ilyet, de tudom mit mūvelünk.A meztelen énem végigsimít Konrád edzett hátizmain.Magam is meglepōdök, de irigység fog el.Konrád odahajol és megcsókolja, aztán csókjai lejjebb és lejjebb vándorolnak, míg végül puha ajkai a képzelt valóm szeméremdombját súrolják.Kezeivel végig a mellei markolja.Menekülni akarok, de leláncol valami ismeretlen.A hangom senkisem hallja, pedig síkitanék , ahogy a torkomon kifér.Becsukom a szemem és várom, hogy elmúljon, de a nyögdécselés mellett szinte a két test súrlódását is hallom.Mintha Konrád teste az enyémhez simulna, velem játszana kéjes játékokat.Élvezném, de ez beteges gondolat.Nem élvezném.NEM!NEM!NEM!Még a gondolatát is el kell vetnem az ilyesminek.Csókja olyan finom édes volt.Nem tudom elfelejteni.Az ösztöneim mást súgnak, mint az eszem.A gondolataim visszakúsznak a sötétségbe.Hirtelen túl nagy lett a csend.Nem akarom látni mégegyszer azt amit az elōbb.Óvatosan körbetapogatózok.Alattam kemény padló, rajtam durva szövésū pléd.Magamhoz tértem és már a kunyhóban vagyok.A földön fekszem takaróba burkolva, két oldalról két test simul hozzám.Kinyitom a szemem, de az egész látóterem gesztenyebarna szōr takarja el.Kéra.Felemelem a fejem és magam mögé nézek.Szirá hófehér bundáját pillantom meg.Rózsaszín orra kíváncsin szimatol körbe.Fel akarok kelni közölük, de halkan felmordul, hogy jelezze nemtetszését.Ma már másodszor ájultam el.Túl sok vért veszítettem.A karomat csak súrolta a lövés, de átütötte néhány vastagabb erem.A testem vérzése, csak rátett egy lapáttal.A gondolatra megnézem a kezem ragacsos vérre számítva, de a sebet tiszta bōr veszi körül.Szirá és Kéra kitisztította a karom és, ha jól gondolom, beszáradt nyáluk megakadályozta a vérzést.Kicsit gusztustalan, de hatékony.Legközelebb csípek le nekik a vacsorámból, kevés, de több a semminél.A vacsora említésére megkordul a gyomrom.A látomás után nem merek ételre gondolni.Felkelni nem engednek így enni sem fogok.Vajon mennyi lehet az idō?Kinézek az ablakon, még beszūrōdik némi fény.Mennyi ideig voltam kidōlve?Nem lehettem sokáig, ha világos van.Az ég kissé narancssárgás árnyalatot vett fel, közeleg az este, de Konrád sehol.Miért aggódom miatta mikor itthagyott ezek után?Nem érdemli meg.Megcsókolt, nemes egyszerūséggel végigtapogatta a testem a szemeivel.Hátborzongató dolgot tettünk, csak azt nem tudom mitōl ennyire megborzongató.Ō nevelt fel, míg csecsemō voltam pelenkázott, mosdatott, öltöztetett.De megváltoztam.Azt hittem termékeny is vagyok, de az én fajtámnak nem lehet gyereke.Akkor miért vérzem?Konrád akkor is hazudott.Nem azért vérzem, hogy a testem felkészüljön egy babára.Pedig annyit álmodoztam titokban az anyaságról.Szedd össze magad Jára, van ennél nagyobb bajod is.Megpróbálkozom még egyszer a felkeléssel, de Szirá szinte rámvakkant.Nem tehetek semmit.Bevackolom magam a két farkas közé és próbálok elaludni, de a rajtam uralmat nyerō álmok megrémítenek.Félálomból szinte síkitva zuhan vissza a valóságba az elmém.Újra meg újra felvillanak az egymáshoz dörzsölōdō testeink.A sírás fojtogat.Nem vagyok szomorú, se rémült.Ez mélyebbrōl jön.A tudatalattim legvégsō sarkából.Elfojtott vágyak, gondolatok könnycsepp formában gördülnek végig az arcomon, hogy aztán a padló beszívja ōket.Mintha ott sem lettek volna.Kár, hogy a vágyakat nem ilyen könnyū eltūntetni.