Detective Stilinski

Gyilkosság a Collinson családban 1

Megszokott napként zárult ez is, akárcsak a többi. Munkából hajtottam haza Lydiával. Aznap egy családon belüli erőszak esetét vizsgáltuk ki. Fáradalmas egy ügy volt az. Aznap vezettem használatba először az új Impalámat. Hiányzott a jó öreg Rosco, de túl sokszor robbant már le, nem bírta az autós üldözéseket, sem az esetleges bűnözők szállítását. Szegény drága kék szépségem, magányosan állt a garázsban otthon, ráterítve egy fehér lepedővel, ami számára a halált jelezte. Hiányoztak a régi szép idők, végül bekövetkezett az, amitől már a végzős tollforgatás estéjén tartottam. A falka szétszéledt. Scottot utoljára múlt héten láttam, mikor segített autót választani, utána vissza is tért San Franciscoba. Kira az ottani egyetemre jár, az alfa pedig elérte vágyát, állatorvosként praktizál egy kisebb rendelőben. Liam és Mason most felvételiznek az egyetemekre, Liam mindenféleképp egy Sportegyetemre szeretne járni, bar olyan jegyekkel máshova ha szeretne se tudna. Csak úgy kapkodnak, egy olyan Lacrosse tehetség után. Malia még főiskolára jár. Volt némi nehézsége az iskolával, később is kezdte el, még csak másodéves . Breanden néha felhív. Persze, hogy szívességet kérjen. Tusoljak el pár ügyet a rendőrségnél, néha csak egy két lövöldözést. De, legalább hallok felőlük. Na és persze ott van a kis "házaspár". Hivatalosan nem házasok, de én ragasztottam rájuk ezt a jelzőt. Hátborzongató , hogy ugyanolyan, szörnyű jellemük van. Theo és Sherry. Néha hallok felőlük. Általában Lydiától, Sherry apja befutott bankár, így nem volt nehéz dolguk az üzleti világban. Néha íródnak cikkek, estélyekről , összejövetelekről, amiben megemlítik őket, de szerencsére semmi különösebb. Isaac mára már a versenytársam lett. Sikeres magánnyomozói irodája van. Tőlem, mint nyomozótól, próbálja elvenni a munkát. És persze ott van még az én drága Lydiám. Az egyetlen állva maradt bástyám. Mint várható volt, bravúrozott az egyetemen, doktorit szerzett. Jelenleg az én pszichiáterem. Rá mindig számíthatok. Segít a nyomozás terheit elviselni, és kordában tartani a bennem rejlő rókát. Minden a Rettegés doktorainak köszönhető. Az apám életével fenyegetőztek, muszáj volt újra megidézni őt és megvédeni egyetlen szülőmet. Egyáltalán nem bántam meg. Szeretem az apámat.

A hegyen át mentünk haza. Lydia szerette volna hazafele onnan csodálni a naplementét. A Jelenséget, ami természetesen olvasztotta magába a lány, szél által elterített vörös tincseit. Az utak üresek voltak, a kutya sem járt már arra. Persze az asszony mániája volt a naplemente, bár elismerem, jól állt neki. A hegyen felfelé haladva, az egyik kanyar után egy lerobbant autót pillantottunk meg, Mögötte egy tömzsi öltönyös férfi állt. Az ötvenes éveit élhette már. Fazonírozott, ápolt bajusza volt, és az öltönye sem volt a legolcsóbb darab, ebből tudtam, hogy nem közember lehet. Szaporán intett felénk.
- Gyerünk Superman. - viccelődött a banshee régebbi Marvel rajongásomat meglovagolva. Lehúzódtam majd kiszálltunk a bajba jutott férfihoz.
-Haha, poén.- mondtam cinikusan.
-Jó napot! Mi a gond..?- kérdeztem az úrtól segítőkészen.
- Úgy tűnik, az autóm bemondta az unalmast. - Lépett közelebb.- Tisztelt uram, nem lenne nagy kérés, hogy elvigyen a villámhoz? -fürkészte az arcomat segítőkészséget várva.- Természetesen nem ingyen gondolom. - tette hozzá nagyobb lelkesedésben reménykedve.
- Persze uram, szálljon be. - invitáltam be az autómba. Nem szerettem ilyeneket művelni, de hát erre esküdtem fel.
-Ne haragudjon, a nevem William Collinson. Itt van a kártyám. - túrt elő barna bőrtárcájából egy névjegykártyát a számomra.
-Köszönöm. - Vettem el, majd a fehér kis kártyára pillantottam, amin a fekete betűket kezdtem olvasni. Közben a vörös is oda furakodott kíváncsiskodóan.
-Collinson Nehézipari művek..?- lepődtem meg.
-Maga a Collinson nehézipari művek igazgatója?- kérdezett rá a lány nagyokat pislogva.
-Igen, én volnék. - felelte a bajusza alatt sanda , elégedett mosollyal. Hamar be is szállt a hátsó ülésre, és koordinált a villájáig, ami a hegytetején magaslott, minden felett tekintélyparancsolóan. A villa régi családi örökség lehetett, egy négy emeletes, fehér tölgydeszkás épület volt. Szép volt, klasszikus. A kert is gondos kezek alatt nevelkedett. A kertész éppen a szökőkutat tisztította. Megkönnyebbült sóhajtással nézte munkája gyümölcsét, közben letörölte gyöngyöző homlokát. A bejáratnál parkoltunk le, majd kiszálltunk. Az udvarért felelős férfi is már az ötvenes éveiben járhatott, akár csak az igazgató úr. Fehér kesztyűt viselt, szürke kezes-lábassal és egy fehér pólóval. William kiszállva üdvözölte alkalmazottját, a példáját mi is követtük.
-Történt valami uram..?- kérdezte felettesét végigtekintve rajtunk, és a számára ismeretlen Impalán.
-Igen, a kocsim lerobbant. Ezek a kedves emberek- mutatott ránk kitárva jobbját.- hoztak ide.
-Igen kedves tőlük. - jegyezte meg a kertész.
- A nevem Andrew Nickolson, a villa valamint a birtok gondnoka vagyok. Köszönöm a segítségüket. - mosolygott hálásan.
- Áh ugyan,- legyintett a lány kékre lakkozott körmeivel.- Nem nézhetjük tétlenül, mikor valaki rászorul.
- Louis és a többiek megérkeztek már..?- kérdezte az igazgató a növénygondozóját.
-Igen, valamennyien nagyon aggódtak, amikor az igazgató úr nem jelent meg időben.
-Hmm..- forgatta meg barna szemeit a férfi. - Ez jó vicc. Fogadok, hogy örömtáncot jártak volna, Ha megtudják hogy elpatkoltam. -Ezek szavak hallatán kicsit felhúztam a szemöldököm. De nem törődtem vele különösebben, hiszen Lydia még nem kezdett el bökdösni, jelezve a halál jelenlétét. Bár a banshee ereje az évek alatt ugyan olyan sekélyes maradt mint volt, akárcsak a Nogitsune. Néha nem bírok neki megálljt parancsolni.
- Tényleg, Stilinski úr , - szólított meg rám tekintve. - Ma ünnepeljük meg a születésnapomat, megtisztelne vele , ha elfogadná a meghívásomat. - Próbált illedelmesen hálálkodni a pár száz méteres fuvarért. Atyám, ezt a fazont tuti illemtankönyvvel verték. Én egyszerűen lerendeztem volna egy " Kösz , na csá " - val. Sőt, én inkább nekiálltam volna megjavítani a kocsit. Mint már Liamnek is mondtam Roscoval kapcsolatban. Én soha nem hagyom hátra a kocsimat! De mielőtt elutasítottam volna a szívélyes meghívást az asszony már le is csapta a kezemről a válaszadás jogát.
-Persze, szívesen megünnepeljük önnel a születésnapját uram. - Mosolygott angyalian, amitől én már rosszul is lettem. Lydia mosolya tocsogott a cukormázban, mintha lekvárt, szörpöt meg tömény cukrot kotyvasztott volna össze a némber. De mi a faszomért akar ez itt maradni? Már a szottyadt faszra bukik vagy mi ?
- Ez remek. - örvendezett az öreg a kertésszel karöltve. -Akkor menjünk is be! - invitált be minket a nagy barna fenyőajtón, miközben ő elindult a bejárat felé.
- Hamarosan én is csatlakozom. - Mondta Andrew , a talicskájához lépett vissza, hogy elpakolja felszerelését az udvar végében álló kis fészerébe.
- Ezt most minek kellett..? - sandítottam a vörös felé halkan.
- Stiles, ő a Collinson nehézipari művek igazgatója. - mordult rám.
- Na és, felőlem a pápa is lehet! Engem otthon vár a jól kiérdemelt söröm és a kanapém. - ráncoltam meg a homlokom, mire a lány megforgatta a szemöldökét.
-A playboyt kihagytad. -préselte ki élénkpirosra kikent ajkain sóhaj szerűen.
- Áh, az ehavi számot már átnyálaztam. - emelgettem meg a szemöldökömet viccelődve, rá akartam ijeszteni. Persze ő ezt kicsit ráncolva a homlokát el is hitte. Kösz agglegénység, hogy baszodnál meg.
- Amúgy is, ha Sherry ezt hallaná most herélne ki. - karolt belém akaratosan. A szőr egyesével állt fel a hátamon az a hárpia hallatán. - Mindig szükségünk van a jó kapcsolatokra. Ezt ne felejtsd el. - kezdett el befelé ráncigálni.
- Persze - persze anyuci. - lépkedtem vele befele a nagy sötétbarna ajtón. A szemeimet még forgattam egy darabig. Majd beletörődtem, hogy egész éjjel játszanom kell a nyaligátort. A ház akárcsak egy palota, olyan volt belülről. Lydia totál belezúgott. A hatalmas belmagasság, a magas hófehér faajtók, a szép boltívek, díszek. A villa a tizenhetedik század közepén épülhetett. Elég drága lehet most az ára egy ilyennek.
A családfőt követve lépkedtünk a fehér kövön be az étkezőbe. A terem közepén egy hatalmas asztal volt, hófehér terítővel lefedve. Olyan filmbelinek tűnt az egész. A falakról hosszú vörös függönyök lógtak le, antik festmények ezrei voltak mellettük. Nem aprózhatják el. Tuti katolikus a család. A reformátusok inkább az egyszerűséget szeretik, de ez a ház ahhoz túldíszített. A nagy belteret egy hatalmas ezüstözött csillár világította be, a falon elhelyezkedő, pár igazán régiségnek számító gyertyatartó segítségével. Az asztalon a legdrágább ezüst evőeszközök és porcelán edények sorakoztak. Körülöttük meg két férfi és egy nő ült, akik látszólag örültek a családfő érkeztének. Amint megláttak minket felálltak az asztaltól. Na, ezeket is illemtankönyvvel fenyítették.
-Édesapám, örülünk hogy megérkeztél. - szólalt meg az egyik férfi.
- Az autóm lerobbant azért késtem, de ezek a kedves emberek elhoztak. - ismertette velük a történteket. - Ő itt az idősebbik fiam Louis , a felesége Kendra és a fiatalabbik fiam Jeff . - mutatta be családtagjait kisebb büszke szigorral az arcán.
-Örvendek, Stiles Stilinski vagyok, ő pedig Dr. Lydia Martin. - mosolyogtam a betanult módon majd kezet fogtunk. Louis egy magas , vékony testalkató férfi volt, sötét hajjal és annál barnább szemekkel. Fekete öltönyt viselt, és egy szemüveget. A neje láttán megborzongtam, bár nem jobban mint a vörös. A nő olyan vajszínű kosztümöt viselt, mint a régi biológia tanárunk. Utáltuk azt a némbert. Barna haja kontyba volt fogva, és egy élénkpiros blúzt viselt. Erős rúzzsal volt kifestve a szája. Mi van ezekkel a mai asszonyokkal? Lydia is, Sherry is, olyan erősen rúzsozzák magukat. Hát ezt tanulják az asszony képzőben? A kisebbik fiúnak világosbarna haja volt, ahhoz illő barnás öltönyt viselt fekete inggel. A bemutatkozás után helyet is foglaltunk. Nem keveredtünk. Vendégek egyik oldalra, családtagok a másikra. A két csoportot pedig az asztalfőn ülő igazgató kötötte össze.
- Tudod, valóban nyugtalankodni kezdtünk, mikor nem érkeztél meg, és már attól féltünk, hogy balesetet szenvedtél édesapám. - Kezdte a hízelgést Louis, közben a gondnok, márt már ingbe és sötét öltönynadrágba öltözve feltöltötte az asztalt étellel.
-Úgy van , a Collinson iparműveknek nagy szüksége van önre. - Követte a férje példáját Kendra.
-És ez nem tréfa, sokkal jobban járunk vele, ha a körünkben maradsz, apa. - Szólalt fel a harmadik. Istenem, és még én féltem attól, hogy nyaligátoroskodnom kell. Hát csodálkozom, hogy ezeknek még nem kopott el a nyelve. A gondnok utoljára az Italkocsit tolta be, ami szintén egy hófehér terítővel volt letakarva. Egy ezüstös jégtartó volt a közepén, amiből kilógott az üveg fekete nyaka, mellette pedig pár borospohár. A kocsi megállt. Egy konyharuhát véve a kezébe emelte ki, és tartotta felénk a bort elegánsan, mintha csak valami elcsépelt borkóstolón lettem volna.
- Cháteau Petrus, 1973-as évjárat. Parancsoljanak. Louis úr szerezte, Fogyasszák egészséggel! -ismertette a bort.
- Lydia, ez olyan nívós bor..? - súgtam felé.
- De még milyen! Méreg drága. Kiesne a szemed, ha tudnád,mit ér. Messze földön úgy ismerik, mint a vörösborok királyát. - Kápráztatott el, borászati ismereteivel, közben a férfi megszabadította az üveget a dugótól, és Williamnek töltötte tele először a poharát.
Enni kezdtünk végre. Kint már korom sötét volt, az ég is dörgött.Egy autó hangját hallottuk az udvarról. Valaki érkezett. Louis felállt a borospohárral karjában.
-Akkor hát, emeljük poharunkat az édesapánkra! Boldog születésnapot! - hangzott el a pohárköszöntő. Az igazgató a szájához emelte a kristálypoharat, mikor kisebbik fia felszólalt.
-Ácsi, előbb talán, te igyál bele bátyám. - Ajánlotta. Ennek hallatán felhúztuk a szemöldökünket. Már majdnem ittam bazdmeg. Mi a fasz van?
-Ezt meg hogy értetted?! - kérdezett vissza Louis.
- Nem örülnék neki, ha egy korty után holtan fordulnék le a székemről.
-Moderálja magát Jeff! - ágaskodott fel Kendra is bosszúsan.
-Érdekes dolgokat suttognak. A rossz nyelvek azt mondják, hogy a hozzá nem értésed miatt, külföldi szárnyaink egymás után mennek gajra. Ezenkívül úgy hallom, áthelyeztek egy mellék divízióba, ahol apa a közvetlen felettesed.
-Na és?! Ezért azt gondolod, hogy megölném az apámat?! Ne magadból induljál ki, tudom hogy sok pénzt játszottál el, és jártak nálad a pénzbehajtók! - Ezt hallgatva William arcán az izmok megfeszültek, homlokán erős ráncok jelentek meg. Morgó hangot hallatott, akárcsak egy kutya, amelyik a csontját védi.
- Törődj a magad dolgával ! - címezte Jeff Loisnak. Ekkor az apjuknál betelt a pohár. A terítőre fogott , és lerántotta azt. A drága étkészlet, a porcelánok, hangos csörömpöléssel törtek össze a földön. Éppen ettem baszod.
-Az ördögbe! Most aztán elég legyen kölykök! - intette fegyelemre a fiait, akik kővé dermedtek az igazgató haragjától.
-Látom minden a régi, és jól megvagytok együtt! - szólalt meg egy ismeretlen női hang a boltív alól. Minden tekintet rá szegeződött. Egy negyvenes éveiben járó nő volt az. Fekete kosztümöt viselt. Félhosszú barna haja pedig a vállain pihent.
-Nővérem? - nevezte meg Louis.
- Caroline ?- csodálkozott a fiatalabb is.
-Mit keresel te itt? - kérdezte érdes hangon az öreg.
-Ez aztán a szép üdvözlés, apa. Te küldtél nekem meghívót, Emlékszel?
-Nekem te öt éve nem vagy a lányom.- szorult ökölbe a keze. -Minek küldtem volna neked meghívót?! Látni sem akarlak te nőszemély! Hord el magad!! - üvöltött a lányára közben a kijáratra mutatott.
-Ne szórakozz! - baszott az asztalra a nő. Na hogy én többet nem eszek itt, az is biztos.- Te hívtál ide, hogy beszélni akarsz velem!
-Neked nincs mondanivalóm ! - Hosszú percekig néztek egymás szemébe bosszúsan. Végül a gondnok átvezényelt minket a konyhába, hogy ott fejezzük be a vacsorát. A család pedig szétszéledt a házban. Mintha csak a Jersey Shore egyik jelenete tárult volna elénk pár perce.
-Andrew, nem tudja mi történt Caroline és a családfő között..?- érdeklődött Lydia. Miközben én a fejemet tömtem.
-Nem, én csak két éve dolgozom az igazgató úrnál, és az alatt nem sok mindent láttam. Mondhatni alig tudok valamit a múltjukról. - magyarázkodott.
Hirtelen robbanás rázta meg az épületet. Nagy füstfelhő szabadult fel, a plafon megrezzent. Lydia fejét magamhoz rántottam, így védve őt, az esetlegesen leeső törmeléktől. De nem történt ilyesmi.
- Mi a franc volt ez ?!- kérdeztem mikor az épület rázkódása abbamaradt. A riadt lányt pedig elengedtem. Azonnal a felszabaduló füst irányába siettem. A füst az igazgató hálószobájából tört ki. Az ajtó alig volt a helyén. A férfi a hason feküdt a földön. Halvány kék köntös fonta körbe tömzsi testén. Barna szemei megmerevedtek tudatva hogy meghalt.
- Ez egy bomba volt..- állapította meg a riadt lány mellettem. A hangzavarra, és a füstre hamar megjelent a család többi tagja is elképedve.
-Mi a franc történt..?- remegett Jeff hangja.
- Valaki hívja a zsarukat. - adtam ki az utasítást.
-Megyek! - rohant el Andrew.
-Aligha kétséges, hogy valaki bombát robbantott ebben a szobában. -mondtam ki a nyilvánvalót beljebb lépve.
- Ez ostobaság! - tette be a lábát a szobába a sárga köntöst viselő Louis. Bazdmeg itt mindenki már ment aludni?!
-Maradjon kint! Senki sem jöhet be addig, ameddig a rendőrség nem biztosította a helyszínt! - mordultam a nagy pofájára.
-Mit parancsolgat itt?! ki az ördög maga?
-Nyomozó. - feleltem semmit mondó hangnemben.
Pillanatokon belül mindenki engedelmesebben viselkedett velem szemben. A holttest fején nyílt seb ékeskedett. Azonnal meghalt. Pár ujja lerobbant. Készségesen hoztak egy fehér lepedőt, amivel elrejtettem a csúf látványt a családtagok elől.
- A robbanás nagyságát tekintve, dinamit robbanhatott fel. - állapította meg Lydia.
-Nem hiszem hogy dinamit. Nem érzek puskapor szagot. -válaszoltam a feltevésre. Az áldozat karjában faforgács és üvegszilánk volt. Leguggoltam, és az egyik kezemmel a földre tenyereltem, úgy néztem meg közelebbről. Nem messze a testtől a földön egy fadarab hevert ki tudtam olvasni a díszbetűkkel írt " tines " szótagot. Egy Ballantines whisky fadobozának volt ez a maradványa. Felismertem a betűtípust. Világos, ebből kerültek a fa és üveg repeszek a halott karjába.
-Mit szorongatsz..? -magaslottak felém a vörös tincsek.
- A bombát biztosan a Whiskys üvegben rejtették el. Azért van tele a holttest üveg és fa repeszekkel.
-Értem..- tűnődött el a lány. -Stiles, mitől ilyen mocskos a kezed?
-Hmm?...- tettem le a fadarabot majd a tenyeremre néztem, amivel nemrég a padlóra támaszkodtam. - Mi ez..? föld..? - hogy került bent föld a kezemre..? tettem fel a kérdést magamban. Lydia elment a gondok után, addig én az ablakhoz léptem. Kint csepergett az eső. Korom sötétség volt. A pszichiáter perceken belül visszatért. Arca aggodalmas volt.
-Stiles.
- Mi történt?
-A telefonvonal nem működik. Valaki elvágta egy késsel.
- És a mobil?
- Itt nincs térerő. Ezért is próbálkoztunk egyből a mobillal.
- Remek. - sóhajtottam. A szobát bezártuk, és a nappaliba gyűltünk össze, megbeszélni a következő lépést. De persze az azonnali vádaskodásba torkollott. A kurva anyátokat.. eljövök zabálni aztán idebasztok nekem egy ekkora cirkuszt este.
-Az egyetlen, akinek leszámolni valója van apánkkal, az te vagy Caroline. - ültette nővérét a képzeletbeli gyanúsítottak padjára Louis.
-Így igaz! Öt éve egyetlen egyszer sem jelentkeztél! - csapott az asztalra Kendra. Na még egy dolog amit az asszonyképzőben megtanulnak a rúzsozáson kívül, az asztalra csapás. Remek. - Csak úgy váratlanul feltűntél, mindezt anélkül, hogy hívtak volna.
-Igaz, valóban utáltam apát. Ezt nem tagadom. Gyűlöltem annyira hogy megöljem! - hangoztatta. - Viszont nem én robbantottam fel. De ha őszinte akarok lenni, akkor hálás vagyok a gyilkosnak, hogy elintézte. És ti is azok vagyok, ugye fiúk?
- Szép kis testvérek. - jegyeztem meg Lydiának.
- Hát ez meg micsoda? - emelte fel Andrew az asztalról a bezacskózott fadarabot.
- Annak a Whiskys tárolónak a darabja, amiben a robbanó szerkezet volt.
- Hmm?! Hogy kerül ide ez a doboz ?
- Úgy érti, látta már korábban is?
- Igen, ha jól emlékszem Jeff hozta, ezt szánta ajándékba az édesapjának. Eszembe jutott, mert én magam vittem fel a családfő lakosztályába.
- Tényleg, látta valaki Jeffet?! - nézett körbe Caroline. Azonnal a szobájába siettem. De üres volt. A villany égett. A vajszínű agyruhán pedig ott hevert egy barna bőrtáska.
-Sajnos már elmenekült. - állapítottam meg. Az ágyhoz léptem. Kinyitottam a táskát és a tartalmát az ágyra borítottam. A rakás legtetején egy zöld póló felett azonnal fel így csillant egy fekete nyelű tőr.
- Ezzel vághatta el a telefonkábelt. - vettem magamhoz egy kesztyű segítségével majd bezacskóztam. -Andrew., mutassa meg Jeff autóját!
- Azonnal! - szaladtunk ki a fedett parkolóba. De minden autó a helyén volt. Az eső csepegett. Lydiára terítettem a pulcsimat, és fejére tettem a kapucniját. Ő egy mosollyal fogadta a gesztusomat, majd visszafordultam az autók felé, és azokat vizsgáltam.
-Ha a kocsija még itt áll, akkor nem lehet messze.
- Arra célzol, hogy akár a villában is rejtőzhet..?- kérdezte a lány.
- Megeshet. A legjobb lenne, hogy ha valaki autóba ülne, és elmenne a rendőrségre. - tűnődtem el közben az autók közt járkáltam. - Csakhogy ez lehetetlen. Az összes autó kerekét kiszúrták. Ez magyarázza a tőrön lévő gumi maradványokat.
- Van itt más autó Andrew? - kérdeztem haragosabban. Persze hogy a vadonatúj Impalám kerekét is ki kellett szórnod hogy dögölnél meg.
- Ott van még az én kocsim, de az rossz. Még nem volt időm teljesen megjavítani.
- Értem. De ha tényleg Jeff a tettes, miért szúrta ki a saját kerekeit is..?
- Miért ne tette volna? Hiszen ha megjelenik a rendőrség, és neki nem lett volna kiszúrva a kereke, a gyanú egyből rá terelődött volna. - Tűnődött el Louis.
- Hülyeség. Hiszen azzal hogy eltűnt, miután az ajándék whiskyje felrobbant, alapból saját magára kezdett mutogatni. - Érvelt a vörös mire elmosolyodtam.
- Pontosan. - erősítettem meg, majd elgondolkodtam. Kizárt, hogy Jeff legyen a gyilkos. Ha az volt a gyilkosság célja, hogy itt tartsa a vendégeket a villában, akkor történni fog még valami. - Abból kiindulva, hogy a tettes még a közelben lehet, arra kérek mindenkit, hogy maradjunk együtt, és ne menjen senki sem egyedül sehová!
-Na ne röhögtessen már! Oda megyek ahová akarok, és kész ! - sétált el a repedtsarkú Caroline keresztezett karokkal. Jó akkor dögölj meg geci.
-Mindegy. - sóhajtottam. - Legyenek szívesek befáradni.
- Stilinski úr, - fordult felém a gondnok.- ha nem bánja, én megpróbálom megjavítani az autómat.
-Ha akarja, de azért vigyázzon. - Intettem óvatosságra, ezzel be is indultunk a házba libasorban. Én zártam a sort. A betonlépcső utolsó lépcsőfokán valami a szemembe csillant. Caroline nyaklánca. Fel is vettem a kezembe, és megindultam vele az emeletre, a liba szobájába. Az ajtó nyitva volt így beléptem. Látszólag zaklatottan kereste az ékszert az ágya körül.
- Caroline.
- Hagyjál kölyök, most nem érek rá.- Kölyök az édesanyád lába szára. Húszon négy vagyok, bár te már tuti elmúltál negyven.
-Nem ezt keresi annyira? - nyújtottam felé a nyakéket. Arcán a kétségbeesett vonások elhalványultak. Kikapta a kezemből.
-Add vissza! - szorította magához. Pillanatokig szorította , majd kinyitotta a medált. Halványan elmosolyodott, és megkönnyebbülten sóhajtott.- Köszönöm , hogy visszahoztad. - mondta nyugodt szívvel.- Tudod, az életemnél is jobban ragaszkodom ehhez a nyaklánchoz.
- Ő a barátja? - tekintettem a medálban lévő képen szereplő férfire. Annyi idős lehetett mint Caroline. Fekete, jól fésült haja volt. És egy hófehér zakót viselt fehér inggel. Mosolygott.
-Meghalt szegény. Öngyilkos lett öt éve. - rázta meg a fejét.- Nem! A halálba hajszolta őt. Egy rohadt féreg, William Collinson, az apám! - döbbentett meg a nő. De ő csak folytatta. - Ezért mentem el otthonról. Mert ez nem tudtam megbocsájtani az apámnak. De ez már egy régi történet, felejtsd el amit mondtam. - Persze, felejtsem el. Megdöglött a kutya de azért tartsuk már meg. Olyan cukin mutat a kanapén. Egy sóhaj kíséretében a nőre hagytam a dolgot, majd visszamentem a földszintre. Hiányérzetem volt. Hamar rá is jöttem, hogy mi hiányzik. Az eső kopogása az ablaküvegen. Kinyitottam a bejárati ajtót, és kiálltam a kilépőre. Caroline elképesztően gyűlölhette az apját, de azt nem hiszem, hogy lett volna alkalma előkészíteni a merényletet. Ahhoz túl váratlanul toppant be. Csend volt. Elállt az eső. A betonlépcsővel szemben a szökőkútnál sárga zacskókat láttam lomhán feküdni. Azt hittem, hogy virág föld. Az esőtől nem éreztem, a szagát, csak közelebb lépve, a felirat ébresztett rá, hogy az műtrágya. Lehetséges.. hogy a pokolgép nem is..? - ekkor benyilalt a fejem. Erősen tapasztottam rá a karjaimat.
- Igen, tudom. Most engedj! - szólítottam fel majd a fejfájás abbamaradt. Fellélegeztem. Megfordultam és hangtalanul visszamentem a házba. Percekkel később meg is találtam amit kerestem, pont ott, ahol sejtettem hogy lesz. Jód és egyéb vegyszerek, köztük fehér foszfor és műtrágya. Ennyi bőven elég. Ő lesz az elkövető! A komódon egy képet láttam elhasalva. Lassan fordítottam magam felé. - Ez ő !