Az öröklét ára ✔

9.fejezet

Tartanom kell a kézfejem, az a pár ép szövet nem sokáig bírja már.A hang már belémszorult, csak a csontjaim halk reccsenései. hallatszódnak.Hátradōlök a falnak és az ölembe teszem a kezem.Saját magam is meglepōdöm a fájdalomtūrō képességemen.Alattam vértócsa gyūlik.Konrád beront a kis helyiségbe.Ránézek és könnybe lábad a szemem.Keserū zokogásba kezdek, fogalmam sincs miért.A fájdalomra, arra, hogy elveszítem a kezem, arra kellene gondolnom.
-Kérlek!
Egy pillanatra megtorpan, mikor meglátja a növekvō vértengert.De amint felébred ōrült sebességgel felvesz és az àgyra fektet.A takaró huzatjából letép egy vékony csíkot és szorosan elköti a kezem az alkarom felénél.Kissé alábbhagy a vérzés, de túl sok csorog így is a sebekbōl.
-Jára hallasz?-próbál élesztgetni, eszméletemnél tartani.Alig észrevehetōen bólintok.
-Nem tudlak elaltani.Túl veszélyes és nincs rá idō, de le kell vágnom a karod.Elfertōzōdik és belehalhatsz.A szilánkok túlságosan szétszóródtak a karodban.Nem tudom megmenteni.Sajnálom.
Fel sem fogom igazából mit mond csak bólogatok, hogy csinálja.Elōvesz egy aprón fogazott nagy fémkést a szekrénybōl, leguggol mellém és rámnéz.Lefogja szétroncsolódott karom és belevág a bōrömbe.Üvöltök, de nem merem elrántani a kezem.Annyira fáj, hogy érzékeim eltompulnak és kábán figyelem hogyan tūnik el a testem egy darabja.Ennél rosszabb úgy sem lehet.Tévedtem.Amikor a kés, amivel a húsom vágta csontot ér, minden élō és elhalt porcikám megérezi.A kés kínzó, halk fūrészelése.Mintha sikítana.Nem merek megmozdulni, belül viszont táncot járnak a szerveim.Az agyam forog megállíthatatlanul, a szívem szinte kiugrik a helyérōl, a gyomrom pedig újra meg újra összerándul.Konrád gyorsan csinálja, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon, de óráknak tūnik míg a csont megadja magát.A fájdalom a kezemtōl az agyamig hatol és onnan minden porcikámba.Behunyom a szemem, nem bírom tovább.Érzem, hogy az a kevés dolog ami a gyomromban leledzett most utat tör magának felfelé.A kés épp végigér és elvágja az utolsó cafat bōrt is mikor kihányom a gyomrom tartalmát.Sárga epe landol a padlón.Konrád nem foglalkozik vele.Elfut és egy parázsló faággal jön vissza.Lassan hozzáérinti a vérzō sebem egy-egy pontjához.Elenyészō, szinte csípésnek mondható érzés.Gyenge égett hússzag terjeng a levegōben.A gyomrom újra megadni készül magát.A kezemen, ami maradt belōle legalábbis, szinte teljesen eláll a vérzés.Elégette az ereimet.Most ugyanolyan leveleket hoz, mint amilyeneket Niada lábára használt.Elōször csíp a zöld levelek nedve, de elfáradtam ahhoz, hogy jelét adjam bárminek.Hagyom, hogy Konrád bekösse a kezem.Hūvös levegō simogatja a testem.Nem öltöztem fel, mikor elrohantam.Túl dühös voltam és a csontjaim dobhártyaszaggató recsegése pedig mindent kitörölt az agyamból.Mindig ügyelek, hogy Konrád még a kivillanó vállam se lássa, de ma kifordultam magamból.És a ruhámból.Puha, meleg anyagot terít rám.Leguggol az ágy mellé és egyenesen az arcomba néz.Érdekesen festhetek.Nem tudom koncentrálni a látásom, úgyhogy a minimum, hogy kancsalítok.Elmosolyodik, de könnyek ülnek a szemében.Férfiasan visszatartja ōket, nem sír.Ha sírna én is sírnék.Szomorú.Szomorú, hogy a saját két kezével kellett megszabadítania az én egyik kezemtōl.Dühōs vagyok rá, mint ahogy ō saját magára, azzal a különbséggel, hogy rajta látni.Én legbelül érzem a dühöt.Nem akarok dühös lenni rá.Behunyom a szemem és érzem, ahogy pilláim közül kōsúlyú cseppek gördülnek le.Eltūnt.Ennyi volt a dühöm, de a könnyeim még mindig folynak.Most tör bennem utat a kétségbeesés.Elvesztettem a karom és közben egyáltalán nem érdekelt.Most köt csomót az idegszálaimra az érzés.Mozdítanám a bal kezem ujjait, de nincs mit megmozdítanom.Hol vannak?Látni akarom a kezem csúf maradékát, de túl gyenge vagyok, hogy felüljek.Valahol a földön hever egy részem.Hallom, ahogy Konrád feláll és megtorpan az ágy végében.Résnyire kinyitom a szemem, de csak a hátát látom csak, ahogy egy véres ronggyal távozik.Elment.Elássa a karom.Egy darabot belōlem.Pontosan, az alkarom felétōl lefelé.Újra becsukom a szemem.Képek villannak fel.A látvány mikor meglōttek.A sötétség és a fák halványan kirajzolódó körvonalai.Aztan a roppanás.Ahogy, becsúszik a kezem a vízbe a felindultságomból fakadó dühtōl.Végül Konrád, amikor szenvedve levágja a karom.A rémálomból ajtócsapódás zökkent ki.Konrád visszajött.Megáll az ágy mellett és rámnéz.Nyakig sár és vér borítja.
-Menj el fürdeni Konrád.Jót fog tenni egy meleg fürdō.
Bólint és szó nélkül eltūnik.Hallom ahogy víz csobog a kōkádban.Pár percre rá Konrád már kint is van.Csurom vizes.Bōre foltokban vöröslik, de nem a meleg víztōl.Újra szó nélkül lefekszik mellém.Jég hideg a teste.A bōre a dörzsöléstōl vörös.A vért mosta le.Kezei most is remegnek.Nem hiszem, hogy ma aludni fog.Túl sok volt neki a mai nap.Nekem is, de a szervezetemnek pihennie kell.Nem mondok neki semmit.Elōször magának kell elrendeznie a gondolatait.De beszélni fogok vele, mihelyst felkeltem.Szemem lehunyom és két erō kar ölelése ringat álomba.