Összeforrt Szilánkok

Lángok III/3.

Kade hazavitt, de nem akart egyedül hagyni. Mondtam neki, hogy holnapra már Jaredék is itt lesznek, és hogy ma áthívom Lizt, hogy velem legyen, azonban nem volt hajlandó hazamenni. Céltalanul járt-kelt a nappaliban, néha odajött hozzám, megszorította a kezem, hozott nekem teát, amiből egy kortynál többet nem tudtam leerőltetni. Végül leült mellém a kanapéra és finoman odahúzta a fejem a vállára. Elővette a mobilját, egy üzenetet pötyögött be, tudtam, hogy éppen dolga lenne, mégis inkább velem maradt.

- Tudod, elég szánalmas lehetek, ha két nap alatt kétszer kell vigasztalnod – motyogtam magam elé, még mindig a semmit bámulva.

- Sehol sem lennék most szívesebben – suttogta a fülembe, és éreztem, hogy az apró szőrszálak felállnak a tarkómon. Tehát mégsem lettem teljesen halott, miután Aaron közölte velem a rideg tényeket. Talán még arra is van remény, hogy valamikor tudok majd újra mosolyogni.

- Nyár végén történt. A legjobb barátnőmmel kint voltunk a kertjükben, társasjátékoztunk, míg nem jött egy széllökés, ami elfújta a papírpénzeket. A kis vékony cetlik fennakadtak a bokrokon, a kerítésen, mi pedig kacagva rohantunk összeszedni őket. Akkor láttam meg apámat, ahogy dühös léptekkel tart felém. Hazaráncigált magával, mondván, hogy máskor tőle is el kell kéredzkednem, ha át akarok menni a barátnőmhöz. Utána még napokig ott volt a karomon az ujjai nyoma, ahogy rángatott maga után, az sem zavarta, mikor orra estem, mert semmit nem láttam a könnyeimtől. Csak húzott, és már mindenem fájt, mire megérkeztünk haza, pedig csak néhány házzal odébb laktunk. Azon az estén olyan hevesen veszekedtek anyával, mint előtte még soha. Bár felküldtek aludni, leosontam és elbújtam a kanapé mögött, hallgattam, hogy mi történik, és mindent tökéletesen láttam. Azt is, hogy apám meglökte anyámat, aki esés közben beütötte a fejét a dohányzóasztalba. Nem magától botlott meg, ahogy azt később állította az a szemétláda – a düh tombolt bennem, mire a történet vége felé közeledtem. - A padló csupa vér volt, én meg csak szorítottam a játékpénzeket a markomban, amik nálam maradtak – tettem még hozzá halkan.

Kade az arcomat cirógatta, és igazán büszke voltam magamra, amiért sikerült könnyek nélkül elmesélnem neki életem legszörnyűbb napját. A nyakához hajoltam és belélegeztem az illatát, és hagytam, hogy engem is magával ragadjon Kade varázsa, az sem érdekelt, ha úgy fogok járni, mint Elden. Túl sokat jelentett a közelsége, az, hogy nem taszított el magától, végighallgatott, velem maradt, amikor a legnagyobb szükségem volt a támogatására.

Egész délután alig szóltunk egymáshoz, de felesleges is lett volna annyit beszélni. Megértette, hogy most csöndre van szükségem, arra, hogy valaki éreztesse velem, szeret. Este csinált nekem pirítóst, és addig nem tágított, amíg legalább az egyik szelet kenyeret meg nem ettem. Később egy bögre kakaóval tért vissza, és kénytelen voltam meginni, mert isteni volt az illata. Mikor már az ágyamban voltam egy alapos zuhanyozás után, és ott ült mellettem, nem is éreztem magam olyan rosszul.

- Köszönöm a gondoskodást, de nem akarlak tovább feltartani – mondtam neki, mikor már sokadszorra nézett a telefonjára.

- Semmi gond, tényleg – bizonygatta, és azonnal a zsebébe mélyesztette a készüléket.

- Kade... - húztam fel sokatmondóan a szemöldökömet, hiszen nyilvánvaló volt, hogy nem mond igazat.

- Lu-lu – felelte elbűvölő mosollyal, és az enyémhez hasonlító hangsúllyal. - El kell ugranom valahová, de éjfélre visszaérek.

- Rendben – egyeztem bele, és örültem, hogy nem kell tovább könyörögnöm, hogy menjen, ha mennie kell.

Így hát miután odaadtam neki a kulcsot és ő elment, bebújtam a takaró alá, és próbáltam elaludni. Talán nem kellett volna, hiszen csak akkor tudtam jól aludni, ha az agyamat annyira lefárasztottam, hogy nem dolgozott ki ellenem éjszakánként idegtépő rémálmokat. Végül arra ébredtem, hogy sikítok, és valaki próbálja lefogni a karjaimat, amivel a hajamat tépkedem.