Összekuszálva [Befejezett]

22.rész

Végül az 5. hívására felvettem.

Én: Igen?
Dominik: Ráérsz most?
Én: Én..öhm..Hát ja.
Dominik:Nagyszerű. A fagyizóban várlak.

Azzal meg is szakította a hívást. Még lesokkoltan álltam a konyha közepén a telefonomat szorongatva,mikor belépett anya.

-Fannika!-borult a nyakamba-Hát itt meg mi történt?-nézett riadtan a földön szanaszét szóródott szilánkokra meg a szendvicsemre.

-Bénáztam. De összetakarítom.-hajoltam le gyorsan,hogy összeszedjem.

-Auch!-szisszentem fel,mikor végigvágtam a tenyerem az egyik darabbal.

-Fannika!-kapott anya a kezem után-Mi történt veled? Miért vagy ilyen szétszórt?

-Semmi baj anya!-bizonygattam-De most el kell mennem.

-Addig sehova,míg be nem kötöztem a kezed.-ültetett le az egyik székre.

-De tényleg sietnem kell,mert várnak!-kiálltottam utána,miközben elment az elsősegély dobozért.

-Kibírja. Te amúgy is mindig késel mindenhonnan,biztos nem lepődik majd meg.-ült le velem szembe és elkezdte fertőtleníteni a sebet,mire hangosan felszisszentem.

-Ez csííp!!-visítottam.

-Legközelebb ne légy ennyire bamba. És most amíg bekötöm, szépen elmeséled mi történt,ami miatt ilyen zavart vagy.

Mindent elhadartam egy szuszra, míg bekötözte a kezem.

-És most mit akar?-ragasztotta le a kötést.

-Fogalmam sincs. Nagyon félek. Azóta nem beszéltünk,hogy szakítottam vele.-néztem le az ölemben lévő kezemre.

-Minden rendben lesz. Okos lány vagy te,megoldod.-simított végig anya az arcomon.

-Köszi.-öleltem át-Már nagyon hiányoztál.-motyogtam szipogva a nyakába.

-Ti is nagyon hiányoztok kicsim.-simogatta szipogva a hátam.

-Most már tényleg indulnom kell.-pusziltam meg az arcát.

-Jól van kicsim. Vigyázz magadra.

Az úton végig a gondolataimba merülve sétáltam. Furcsa lesz újra abban a fagyizóban lenni Dominikkal. Legutóbb mikor ott voltunk,életem szerelme is köztünk volt,csak még nem tudtam róla.

-Szia.-köszöntöttem óvatosan,miközben leültem vele szemben.

-Szia.-mosolygott halványan.

-Öhm,itt vagyok.-mondtam lesütött szemmel.

-Látom. Mondjuk örülnék,ha tartani tudnánk a szemkontaktust,miközben beszélgetünk.-emelte meg az állam.

-Persze. Bocs.-motyogtam.

-Azért vagyok itt,mert a segítséged szeretném kérni.

-A segítségem?-kerekedett el a szemem.

-Igen. Nézd. Nikivel együtt nőttem fel. Gyakorlatilag a húgomnak tekintem kiskorunk óta. Mindig ott voltunk egymásnak,és mindig mindent tudtunk egymásról. Tisztában voltam már az elejétől kezdve azzal,hogy szerelmes beléd. És tudtam mennyit szenvedett miattad. Számtalanszor sírt a vállamon. Azzal,hogy kikezdtem veled,elvesztettem a testvérem. És szeretném jóvá tenni. Nagyon bánom,undorodom magamtól. Attól amit tettem vele. Niki nekem a legfontosabb ember a világon a szüleim után. Szükségem van rá. Nélküle elveszett és magányos vagyok. Épp ezért kerestelek meg téged. Tudom,hogy most gyűlöl engem. De te talán segíthetnél. Nem akarom elveszíteni.-a végére elcsuklott a hangja a sírástól.

-Én..persze,hogy segítek.-szorítottam magamhoz könnyezve.

-Köszönöm.-suttogta mikor elváltunk.

-De nem lesz egyszerű.

-Tudom. Hatalmas fájdalmat okoztam neki. Tudom,hogy sosem fogja tudni elfelejteni és teljesen megbocsájtani. De szükségem van rá,mert szeretem őt.

-Megoldjuk.-simítottam végig a karján.

-Köszönöm,hogy segítesz és vállalod,hogy ezáltal valószínűleg rád is megharagszik majd.

-Majd belátja,hogy jobb lesz neki,ha megbocsájt. Ő is szeret téged,tudom. És bármennyire is fáj neki amit tettél,még mindig szüksége van rád.

-Én tényleg úgy sajnálom. Undorodom magamtól. Nem értem,hogy tehettem ezt. Ha visszamehetnék az időben egy hatalmasat behúznék magamnak.

-Hey!-tettem a kezem a szájara-Mindenki hibázik. És egyébként, ha mi nem jövünk össze,ez az egész soha nem derül ki. Sosem tudom meg,hogy Niki szeret. És azt sem,hogy én szeretem őt. Hála annak,hogy jártam veled,megtaláltam a hiányzó részét az életemnek. El sem tudom mondani,milyen érzés,mikor megleled mindazt ami eddig hiányzott. Amikor megtalálod az embert,akiben minden benne van,ami benned nincs. Mintha a másik feledre lelnél rá. Úgyhogy igazából csak köszönettel tartozunk neked.

-És egyébként míg együtt voltunk,soha egy pillanatig sem szerettél engem,igaz?-kérdezte.

-Nézd. Őszínte leszek veled. Jó volt,mikor jártunk,boldog voltam. De nem. Vagyis szerettelek,de nem úgy ahogyan azt te szeretted volna. Inkább csak mint egy barátot. Sajnálom.-vontam vállat zavartan.

-Hey,semmi baj.-nevetett fel-Nekem is nagyon tanulságos volt az az időszak amit veled tölthettem. Megértettem Niki miért szeretett beléd. Nagyszerű lány vagy. És bevallom egy kis részem mindig remélte,hogy van esélyem arra,hogy belém szeress,de végig tudtam,hogy ez lehetetlen,mert te arra születtél,hogy Nikivel légy.

-Mi? Te tudtad,hogy ez lesz?-vontam fel a szemöldököm.

-Bizony. Hamarabb tudtam,hogy Nikibe szeretsz majd,mint te.

-De..de honnan?

-A fagyizó. Emlékszel,mikor először voltunk itt? Nem is volt olyan rég. Már akkor világossá vált,hogy összejöttök majd. Ahogyan Nikire néztél. Úgy néztél rá,ahogyan rám sose. Mikor megláttad a szemed felcsillant,pedig nem is ismerted úgy igazán. Ezek után világossá vált számomra,hogy útban vagyok. A hétvégén míg nem jelentkeztem,végig azon gondolkodtam,hogyan szakítsak veled és hogyan érjem el,hogy Niki megbocsájtson nekem. De te ugye megelőztél,mikor iskola után szakítottál velem.

-Sajnálom,tényleg.

-Ne sajnáld. Nekem csodásak voltak a veled töltött napok.

-Azért barátok lehetünk?-kérdeztem óvatosan.

-Megtisztelnél.-mosolygott rám.

-Örülök,hogy megtudtuk beszélni.-viszonoztam a mosolyát.

-Már csak azt kéne kitalálnunk,hogyan békítsük meg Nikit.-komolyodott el.

-Van egy ötletem,de az húzós.

-Benne vagyok bármiben.

-Okey. De készülj fel,mert ha elszúrod,minkettőnket gyűlölni fog. Akkor viszont kinyírlak.-kacsintottam rá mosolyogva.