Összeforrt Szilánkok

Izzás IV/4.

Az elején olyan könnyűnek tűnt az egész. Csak annyi volt a dolgom, hogy távol tartom magamat tőle, kizárom a gondolataimból és lefoglalom az agyam hasznos tevékenységekkel. A pasizás gondolatától felfordult a gyomrom, pedig Liz minden egyes telefonhívásában, vagy beszélgetésünkben ott lapult a kérdés, hogy mikor lépek már tovább. Az éjszakáim nem könnyítették meg a dolgomat. Sokszor álmodtam vele, és bár nem láttam az arcát, tudtam, hogy ő az. Talán éreztem az illatát, a testének melegét, de akárhogy is volt, csak ő lehetett az. Átkarolt, magához húzott, biztonságban éreztem magam vele. Olykor még meg is csókolt, a puha ajkai a számat súrolták, a nyakam hajlatát érintették olyan finoman, mint egy apró sóhaj. Szinte hallottam a hangját, ahogy felnyög, mikor hozzádörgölőzöm, éreztem a leheletét a bőrömön, és mikor felébredtem, egyedül feküdtem az ágyban. Haragudtam magamra, mikor néha le kellett törölnöm néhány könnycseppet az arcomról, de aztán újra megacéloztam magam, és napközben úgy tettem, mintha rég elfelejtettem volna Kade-et. Újra és újra felsorakoztattam magamban az ellene szóló érveket, a szívemet mardosta a gondolat, hogy miközben együtt voltunk, másra gondolt, és egyre dühösebb lettem rá.

Aaron igyekezett velem mélyen elbeszélgetni, kíváncsi volt arra, hogy mit történik a lelkemben, mire én mindig felvázoltam neki egy semleges képet, ami nem állt túl közel a valósághoz. Azt mondtam, ráébredtem, hogy Kade nem való nekem, hogy abszolút nincsenek már rémálmaim, és sosem gondolok arra, hogy az apám szabadon jár-kel a világban. Aaron tudta, hogy túl színtelenek ezek a mesék, beletörődőek, és nem hitt nekem, de szerencsére nem is firtatta a dolgokat. Csöndben magához ölelt, babusgatott, mintha még kislány lennék, és olyankor nehéz volt visszatartani a sírást.

Aztán megláttam őt, és elképzelésem sem volt, mit keres a RedWine bárpultjához támaszkodva. Éppen azon fáradoztam, hogy Oliver és Liz közötti kommunikációt valahogy fel tudjam éleszteni, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve oldalra fordítottam a fejemet. Bár ne tettem volna. Dühös vagyok rá – mondogattam magamban, és igyekeztem más felé nézni. Valahogy mindig odatévedt a pillantásom. Figyeltem, ahogy a szája mosolyra görbül, és élénken társalog az egyik pultos fiúval. Flörtöltek, nem volt kérdés. Kinyújtotta a karját, és a szőke fiú közelebb lépett, hogy Kade átrajzolhassa a bár nevét a fekete pólóján. Az ujjai túl sokáig időztek el a vörös tintával nyomtatott feliraton, és mikor a szöszi beharapta az ajkát, egyértelmű volt, hogy az egész burkolt simogatás.

- És neked milyen volt a gyakorlat? - hallottam Oliver hangját.

Hirtelen visszafordultam feléjük, még talán egy röpke kényszerített mosolyt is villantottam, majd elmeséltem a tapasztalataimat, amit a kórházban szereztem. Ahogy a mondandóm végére értem, eszembe jutott, amikor varrtam Kade sebét, majd hirtelen berobbant az életembe. „Nem tudom hová tenni a te tekintetedet. Nehezen körülhatárolható." - Az első alkalom, mikor próbált megfejteni, a közelembe akart kerülni. Miért, a fenébe is, miért? Jobb lett volna, ha békén hagy. De nem, ő nem olyan, nem nyugodott, amíg be nem jutott a bugyimba... a szívembe. „Az a baj, hogy ha a közelemben vagy, még a nevemet is hajlamos vagyok elfelejteni." - ezerszer lejátszottam már magamban az utolsó beszélgetésünket, és egyszerűen nem tudtam hová tenni ezt a mondatot.

- Énekeljünk egy dalt, jó? – a hangom ellentmondást nem tűrő volt, ahogy Oliverre néztem. - Ugye nem baj, ha néhány percre egyedül hagyunk? - kérdeztem barátnőmtől, mire ő megcsóválta a fejét.

- Dehogy, alig várom, hogy halljalak benneteket – mosolygott rám, és végre Oliver szemébe is bele tudott nézni.

Oliver még kortyolt egyet a söréből, majd megragadtam a karját és a színpad felé húztam, ahol éppen senki nem énekelt. Odaléptünk a karaoke felszereléshez, és elkezdtem átpörgetni a dalok listáját. Kifejezetten valami dögös, végtelenül piszkos duettet kerestem, ami ideális lesz számunkra. Mikor megálltam az egyik felett, összevigyorogtunk, és tudtam, tetszik neki a választásom.