Az öröklét ára ✔

11.fejezet

Három hosszú hónap telt el a vadásszal való találkozás óta.Egyszer sem láttam ōt azóta.Hetekig rettegtem, hogy ránk tör újra, de nem jött.A kezemen már csak egy csúnya heg van a roncs alkarom helyén.Ōszbōl lassan télbe váltott az idō.Hullani kezdett a tisztafehér hó.A leheletem gomolyogni kezdett a fagyos levegōben.Éjszakánként azóta is egy ágyban alszunk, de a csók homályba veszett.Nem tartok Konrádtól és ō sem tart tōlem.Niada is felépült, Konrád faragott neki egy láb-pótlékot fából, a szarvas bōrébōl, amit tél elején lōtt, hámot készített a falábhoz.Én nem engedtem, hogy bármit is készítsen a karom helyére.Niadának szüksége volt rá, de én megvagyok nélküle.Niada most is kinn rohangál Szirá és Kéra kölykeivel.Szinte egyszerre születtek a kölykök.Szirá két nappal elōbb szült, mint Kéra.Kérának négy egészséges kölyke született egy hideg éjszakán.Emlékszem, nyüszített és tiszta vér volt minden.Az én kezemen még szinte nyers hús volt.A hányinger kerülgetett a méhlepény fémes szagától.Nem tudtam mi tévō legyek.Konrád észnél volt és segített Kérának.Sziránál már máshogy volt.Ō is éjszaka ellett.Két hófehér kölykébōl egy halva született.Nem nyüszített, csendben kínlódott.A szülés után napokig nem mozdult.Egyetlen életben maradt kölykét rendületlenül gondozta lelki fájdalmai ellenére.A kölykök apját nem ismerjük se Sziránál, se Kéránál, így ōk nem tudnak velük lenni.Konrád végig segítette ōket.Amikor tudtam én is besegítettem a szoptatásba.Kis bōrtömlōkbōl csepegtettük a tejet apró fogatlan szájukba.Mostmár majdnem három hónaposak és kint játszanak a hóban.Szirá és Kéra az ajtóban ülnek és figyelik ōket.Mióta megszülettek nekem is sokat járt az eszemben újra az anyaság.Irigykedtem Kérára és Szírára.Arra ahogy melléjük bújnak a kölykeik és gondjukat viselhetik.Konrád szavai viszhangoztak a fejemben.Nataminának nem lehet gyereke.Néha azon kapom magam, hogy tenyerem az alhasamon pihentetem.Ekkor hirtelen elkapom onnan a kezem minden alkalommal.Most az ágyon fekszem, kipihenem a napi munkákat.Konrád az ebédrōl megmaradt kajáját eszi.Állkapcsa lassan mozog fel-le.Az ütemes mozgás elálmosít.Csak fel és le.Szemem lehunyom és átengedem magam a fáradtságnak.Fekete minden.Ismerōs fekete.Nem olyan, ami enyhén kéken csillog vagy, ha fény felé fordítom olajosan csillog.Ez ismerōs szénfekete semmi körülöttem.Megijedek, de felkelni nem tudok.Most rögtön kirajzolódik a két alak.Konrád alatt fekszem.Meztelenül.Két kezén támaszkodik a vállaim mellett.Csípōjével lassan, de határozottan lök és én minden ilyen mozdulatára némán sikítok.Kezeimmel izmos felkarjaiba markolok.Konrád arcán buja mosoly bújkál.Lehajol hozzám és nyelvét szó szerint a számba dugja.Viszonzom ezt, és nyelveink síkos táncba kezdenek.Közben Konrád csak döf egyre gyorsabban.Érzem, hogy súlyos könnyek marják arcom.Behunyom a szemem, hogy letöröljem ōket, de mikor kinyirom a szemem Konrád fölém magasodik.Lenézek.Most én vagyok meztelen, nem az álombeli énem.De én nem érzek semmit.Nem érzem Konrád súlyát magamon vagy a feszítō érzést, amit tapasztalnom kellene.A sötétbōl az ō hangja szól:
-Jára!Jára, ébredj!
Amit elōször megpillantok az Konrád arca tizenöt centire az enyémtōl.Pár másodpercre azt hiszem, hogy még mindig álmodom.
-Rosszat álmodtál?-kérdezi.
-Öhm...nem tudom...nem emlékszem.-hazudom.Konrád ferdén néz rám, de nem firtatja.
Az elsō erotikus képzelgésem után nem volt több, egészen idáig.Már nem csak kívülrōl néztem az egészet.Óvatosan Konrádra emelem a tekintetem.Arca tiszta, bár még mindig kételkedik abban amit mondtam.Gyorsan odahajolok és puszit adok jobb arcára.Mostanában megszokott gesztus lett ez közöttünk.A játékos közelség mindennapjaink része lett, így most csak elmosolyodik pajkosan.A bal kezem felemelem és elkiáltom magam:
-Adj egy pacsit!Naaaaa légyszi!-vigyorgok rá.Arcán vidámság tökéletes jelei játszanak.Ez a poén mindig bejön, de most valamiért mégis újra komor vonások lepik el arcizmait.
-Mi az?
-Motyogtál álmodban.-suttogja.Megfagy bennem a vér.Mit mondhattam, vajon tud mindent?
-A nevem nyögted.Kéjesen....
A szám tátva maradt, az arcomat pedig elöntötte a forróság.
-Ne ijedj meg ettōl.Ez természetes.Elég idōs vagy már az ilyenhez.Ha beszélni akarsz róla, én itt vagyok, de elvonulok egy idōre, ha azt szeretnéd.
Lefagytam.Most mit mondjak?
-Ne ijedj meg tōlem.-és megcsókolom.El sem hiszem mit teszek.Fel sem merült ez az agyamban, csak miután megtettem.Szeme lassan csukódik le és lassan merül bele a csókba.Aztán szempillantás alatt elszakad tōlem, feláll az ágyról és járkálni kezd.
-Nem......Jára.....a francba.-öles léptekkel megindul felém és ledönt a hátamra.Ráül a derekamra a jobb kezem ujjait összefūzi a sajátjaival, bal kezével a csípōmet öleli át.Lassan mozgatja az ajkait az enyémen.Ez más fajta csók.Nem vad, nem féktelen.Nem félek Konrádtól, pedig az álomba csöppentem.Nem is.Ez nem álom.Érzem a súlyát magamon, a csókja édes, érzelmekkelteli.Egy pillanatra elválasztja az ajkait az enyémtōl, de csak annyira, hogy levegōt vegyen.Pihegése gyors, kis adag levegōt szív be egyszerre.
-Én...-suttogja.
-Folytasd.-szó nélkül újra csókolni kezd óvatosan.Ez nem álom.