Black Rose Curse (Fekete Rózsa Átok) HUN

83.Mindig itt leszek melletted!

Rájöttem.. Hogy az ask-os dologhoz.. Kell a nevem. Ezért! Le screeneltem és ott fent⬆⬆ a képen⬆⬆lesz a nevem látható. Komolyan. Kérdezz nyugottan! Nem fog érdekelni ha névtelenül. Csak majd írj oda egy kis (s) betűt vagy valamit, jelezve azzal h a storyval kapcsolatban kérdeztél. És ha netán hozzám, a kis nyomi életemről/személyiségemről kérdeznél.. Akkor tedd fel nyugodtan! MOST PEDIG.. Damdamdaaaam. Új rész!

-Valami csoda folytán, mindkét család negyedik gyermeke tisztavérű lett. Majd.. Összevesztek. Mindenki mindenkivel. Ekkor anyám úgy döntöt, hogy véget vett ennek az egésznek.. Történt rengeteg dolog. De a vége az lett, hogy anyám..

-Öngyilkos lett-vágtam a szavába. Nem tudom honnan jött. Csak gondoltam, hogy ha már "véget vetett ennek" akkor a saját életének kioltásával lett az egész viszálynak vége.

-Igen-hajtotta le a fejét. Egy mélysebet hagyhatott az édesanyja elvesztése, fájópont. Itt lehet a legjobban megsebezni.. Miket hordok itt össze? Most sajnálom vagy ki akarom nyírni?! Lehet tudat alatt jobban vágyom arra, hogy öljek..? Már volt ilyen. Jött egy gondolat és bekattant valami.

Ölj!

Egyetlen szó. Suttogás.

Nem! Nem teheted! Felejtsd el! Hagyd abba!

-Hé! Jól vagy?-kérdezte aggódó tekintettel Cameron.

-Tessék?-kaptam észbe. Úristen! Komolyan azon gondolkoztam, hogy..

-Elkezdtél sikítozni! Megijedtem, hogy valami bajod lehet.. Minden rendben?

-Nem! Semmi sincs rendben! Anyád tehet mindenről!-kiabáltam. Nem is tett semmit szegény asszony. Legalább is nem tudok róla..

-Honnan tudsz erről? Ki mondta?.. Ryaaaaaaan!-futott ki a szobából.-MIT MONDTÁL NEKI!?!?!-kiabált az öccsével a folyóson.

-Miről beszélsz?-kérdezte vissza.

Meglátott engem a falnak dőlve a földön. Elcsuklott mindkettőnek a hangja. Cameron nyelt egyet és oda sietett hozzám. A szoba egyik sarkából láttam a saját testem, ahogy összerogyok. Sír és szólítgat.

-Kérlek.. Kelj fel! Ne csináld ezt velem, Hercegnő!-könyörgött könnyezve.

-Itt vagyok-mondtam. De nem hallotta. Miért nem hallja? Mi történik? Meghaltam? Nem lehet. Nem csináltam semmit. Akkor.. Látomás? Nem. Emlékeznék arra, hogy bevillant volna valami.

-Elájultál..-szólt egy női hang a hátam mögül.

-Akkor miért látom, hogy mi történik?

-Mert én azt akarom, hogy lásd. Minden ami történik veled miattam van. Én mondtam eddig a fiamnak, hogy ne mesélje el neked az igazságot. Még most se tudod teljesen. Egyetlen egyet jegyezz meg! Te fogsz a helyembe lépni! Életed utolsó szakaszában.. Utolsó mondatodban.. Legyen benne utódod neve! Add át azt az erőt, amit tőlem kaptál! Most pedig.. Mondd a fiamnak, hogy a sötétség közeledik! Mondjon el neked mindent!..-fejezte be.

Felkeltem. Az ágyon vagyok. Cameron piros, bedagadt szemekkel. Sírt miattam? Akkor tényleg láttam..?

-Felkeltél?-jött oda hozzám. Befeküdt és átölelt.-Soha többé ne merj megijeszteni ennyire! Sajnálom, ha azért ájultál el mert kiabáltam az öcsémmel. Tudom milyen érzékeny tudsz lenni..-mondta.

Felé fordultam.

-A sötétség közeledik! Mondd el mi történt akkor!-utasítottam.

-Anyám volt.. Szóval nem miattam lettél rosszul-esett le egy hatalmas kő a szivéről, ami egy mély sóhaj is jelzett.

-Mondd el.. Kérlek!-néztem kiskutya szemekkel rá.

-Nem.. Nem tehetem-mondta.-Figyelnek-nézett körbe a szobába. Mikor lettek itt kamerák?!

-Mégis mikor..?

-Az előbb. Félt. Nem akarja, hogy megtudd. Figyel.

-Kérlek..-könnyeztem be. Muszáj színészkedjek. Máshogy nem mondaná el..

Homlokát az enyémnek nyomta. Nagyábból nem látszódott a szánk.

-Késő este várlak majd a kertben. A rózsáknál. Ott mindent elmondok!-suttogta. Bólogattam.

Elhajolt.

-Fáradt vagyok. Ölelj át!-mondtam kislányos hanggal.

-Gyere, Hercegnő!-mosolygott.

Átölelt, majd pár perc után már aludtam. Fél kómás fejjel hallottam, hogy valamit suttogott.

-Mindig itt leszek melletted!