Past & Present

A vég és a kezdet

- Nincs választásunk. Vagy feladod és meghalsz, vagy harcolsz és meghalsz. Nem egy statisztika szerint viszont a második módon kicsit tovább húzhatod. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én még élni szeretnék. Rajtam kívül csak Matthew húzna ki a sz*rból, és két ember biztosabban tud védeni, mint egy. – Zöld szemében és szája sarkában mosoly bujkált.

Három nap múlva Arthur meghalt.

Tisztán emlékezett ezekre a szavakra, akkor mondta neki, mikor ő maga alatt volt, elege volt az egészből. A smaragd szemű megnyugtatta, mint már évek óta minden egyes alkalommal. Fel akarta adni, de ő nem hagyta, és tessék, most halott, mert őt védte. Eszébe jutott egy francia mondás, amit Matthew-tól tanult: C'est la vie.*

Eltűnődött azon, hogy mi vár rájuk a halál után. Vajon a sokak által olyan bőszen ígérgetett mennyország? Vagy valami más? Egyszerűen a semmi? De hát valaminek lennie kell... Talán egyszerűen új életet kezdenek, emlékeik nélkül? A gondolatra, hogy mindent elfelejt, megborzongott, körmeit a tenyerébe vájta, hogy észhez térítse magát. Majd egy nap megtudja, addig pedig a pillanatnak él, mint eddig mindig. Hisz egy nap úgyis kiderül, akkor meg minek aggódni? Ezt már ígyse-úgyse ússza meg élve.

Ma egy lövészárokban kuporgott. Átjárta a harci szellem, utálta a nácikat, bár általánosságban az emberölés gondolatától is irtózott, most valahogy szívesen tette, hisz ezzel további ártatlan életeket ment meg, inkább a halál és ezzel együtt az ismeretlen, mintsem valaha közéjük tartozzon.

We'd rather die than do it your way.**

De nem csak ő lőtt, golyó fúródott mellkasába, majd még egy. Valahogy nem volt csalódott vagy szomorú, egy jó ügyért hal meg, annyi nácit megölt már, talán van egy határ, hogy hány élet kioltása után kell a sajátjával fizetnie. A gondolatra elmosolyodott, már amennyire még képes volt, mindent megtett, amit meg kellett.

Matthew eldobta fegyverét, nem törődött semmivel, mellé térdelt, kezeit kétségbeesetten a sebeire szorította, teljesen fölösleges volt, ezt már ő is tudta.

- Alfred... ne hagyj itt, kérlek ne...- nyöszörgött, alig bírt beszélni, mert a sírás fojtogatta. Múltkor Arthur, most meg ő... Ez túl sok, ebből elég volt, soha többé, ó miért nem őt találták el, testvére sokkal inkább életre való, mint ő, bárcsak cserélhetnének, és akkor Alfred élne, ő meghalna...

Néhány nap múlva

A kocsmában ült, a bárpultnál, de most először életében egyedül. Egyik kezében pohár, másikkal a fejét támasztotta, merengett, tekintete homályos, látszott, hogy a múltban jár. Egyszer mindennek végeszakad...

Lehuppant mellé egy hosszú szőke hajú férfi, köszönt a pultosnak, rámosolygott a felé pislantó Matthew-ra.

- Az övét is fizetem. Mit iszol? – hajolt felé mosolyogva, egy fenét, ragyogva, mintha körülötte minden fekete-fehér lenne, csak ő, ez az idegen lenne színes.

Mintha az addig lefagyott, és néma gyászcsendben várakozó világ újra felébredt volna, ment tovább a maga módján.

Mindennek végeszakad...

De új dolgok is kezdődnek. Talán ezek miatt egy kicsit mégis megéri élni, nem csak túlélni.***

*Jelentése: ilyen az élet

**Részlet az Imagine Dragons – Ready aim fire című számából (miközben írtam ezt hallgattam^^) Jelentése: Inkább meghalnánk, minthogy a te módodon csináljuk. (valami ilyesmi...)

*** Utalás a The Cab – Angel with a shotgun című számának egyik sorára (I wanna live not just survive tonight: élni szeretnék, nem csak túlélni ma este)