Amerika Kapitány: Lángoló Torony

Az utolsó dal

Gyorsan közeledtünk a lényhez. Natasha igyekezett úgy manőverezni, hogy ne hívjuk fel magunkra a figyelmét. Amikor a sárkány leröppent, és a városnak szentelte a figyelmét, akkor ő néhány intenzívebb, rutinos fordulat után letette a gépet a tetőre.

Nem tudtam, mire számítsak. Mi lesz ott? Ki lesz ott? Évekig úgy tudtam, hogy egyedül vagyok a képességemmel, és semmi jele nem volt annak, hogy ez változni fog. Most pedig ketten vagyunk. Talán...

Steve megfogta a kezem, mielőtt kiléptünk volna a szabad levegőre. Komolyan, elszántan a szemembe nézett, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókolt. A csókja feltöltött reménnyel, szenvedéllyel, és elszántsággal. Ki fogok állni a másik sárkány ellen, ha kell, és győzni fogok.

Együtt sétáltunk le a tetőre, aztán Natasha ismét a levegőbe emelkedett a quinjettel. Úgy ítélte meg, hogy egy ilyen ellenféllel szemben így több esélye van. Steve terve szerint eltereli a sárkányt, amíg megkeressük és hatástalanítjuk a forrását.

- Hé, engem meg kihagytok a buliból? - hallottam a fülembe Stark hangját, és nemsokára földet ért mellettünk. Biccentett felénk, mi pedig úgyszintén. Túllépve az udvariassági körökön, szétváltunk. Ő fentről kereste, mi a talajon.

Nem kellett sokáig keresni.

Egy fedett rész alatt találtunk rá. Lehunyt szemmel, kitárt karokkal lebegett a levegőben, az egész teste lángolt. Hatéves forma kislány volt, és mély transzban irányította sárkányát, mely ránézésre talán csak egy kicsivel volt kisebb az enyémnél. Viszont sokkal anyagibb volt, kevésbé lángszerű. Már-már szilárd formát öltött. Félelmetesen erősnek hatott, hozzá képest én még a képességeim szintjének felét sem értem el.

Aztán megláttam.

- Steve, a nyakában van! A nyakában van az Alfa!

Egy láncon kis áttetsző gömb volt, benne tűzvörös forgatag. Az egész izzott, tele volt erővel.

Ő használni tudja...

- Alfa? Lemaradtam valamiről? - kérdezte Stark, majd rögtön Natasha is hozzászólt:

- Erről nekem sem szóltak...

- Majd máskor elmagyarázom! Csaljátok el a sárkányt, ki kell zökkentenünk a lányt!

- Rajta vagyok! - mondta rögtön Stark.

- Szintén! - kontrázott Natasha.

Felváltva lőttek a sárkányra, ami megzavarodva, feldühödve támadt hol egyikükre, hol másikukra. Mivel mindig más támadta, folyton célt tévesztett. Viszont ezzel egyre jobban felpiszkálták.

Rohanvást indultam meg a kislány felé, mellettem Rogers szintén.

Tüzet nyitottak ránk. Oda sem nézve pukkantottam eléjük egyenként, amitől egy időre kiütöttem őket, és zavartalanul haladtam tovább a cél felé. Rogers megelőzött, és amikor elég közel ért, eldobta a pajzsot.

A kislány felemelte a karját, felé tartotta a tenyerét, és egy robbantással visszalökte. Csattanva ért földet mellette. A szemét se kellett kinyitnia hozzá.

A sárkány eközben megragadta a gép szárnyát, és leolvasztott belőle egy nagyobb darabot. Natasha kényszerleszállást hajtott végre a tetőn. Kissé kótyagosan, de egyben mászott ki a quinjetből. Így azonban Starkra maradt a sárkány, ami üldözőbe is vette az idegesítő, repkedő izét.

Natasha felé néztem. A szemembe nézett, és azonnal megértette a kimondatlan kérést.

Elővette a fegyverét, és még a távolból is gond nélkül adta le azt a fejlövést.