Kinga egy átlagos lány. Átlagos múltal, ugyan annyira átlagos jelennel, és egy eseménnyel teli jövővel. Két héttel kezdődött az egész. Két héttel. A lavina pedig megállíthatatlan azóta. Ha szereted, mond el neki. Ha hiányzik, hívd fel. Ha csak látn...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az állomáson ülve gondolkodtam el azon, hogy biztos vagyok-e abban ,hogy el akarok indulni Kecskemétre. Végülis mi baj lehet a nagyiéknál?! Anya nagyon furcsa volt, most hogy jobban szemügyre vettem. Fekete hajában már látszott egypár ősz hajszál, az arcán pedig, ha jobba megnézted, akkor észrevetted a fáradság jeleit.
-Na jó gyerekek. Ott jön a vonat. Nagyon vigyázzatok magatokra, és fogadjatok szót a nagyiéknak. Főleg ti fiúk. - fejezte be anya eléggé érzelgősen, mint aki mindjárt sír. Akkor vettem csak észre, hogy tényleg idaért időközben a vonat és megállt mellettünk.
-Nem igérek semmit. - Válaszolta Marci, de neki márcsak a hátát lehetett látni, ahogy száll fel a vonatra, nyomában Barnival, aki azért még hátrafordult, hogy intsen eggyet.
-Sziasztok! Akkor majd szünet után találkozunk. Érezzétek jól magatokat. - egy puszit nyomtam mindkettőjük arcára, mint ahogy a jókislányok szokták. Végül megindultam én is a vonat felé, és felszállás után lehuppantam a bátyáimmal szemben.
-Kinga huzzál már innen nem akarjuk, hogy bárki azt higgye, hogy hozzánk tartozol! - Marci sohasem a jómodoráról volt híres. Neki mindig komor arca volt, még a vonásai is haragos természetre utalnak. Ellenben Barnival, akinek állandóan mosoly ül az arcán, még akkor is ha rossz idő van és mindenkinek szar a hangulata. Néha én is elgondolkodok azon, hogy ők ketten hogyan lehetnek ikertestvérek.
-Jó, megyek. Nem kell egyszerre leüvölteni a fejem.
-Akkor menjél! Keress magadnak kis barátokat. - ezt úgy mondta, mintha és egy agyi fogyatékkal élő ember lennék. Felhúzott orral feláltam, és elmentem mellettük, de még vol időm lenézni Barnira, és eszrevenni, hogy ő ezt nagyon élvezte. Király már megint játsza a pártatlant. A vonat legvégébe mentem, ahol két srác ült, úgyhogy leültem a másik oldalra és elővettem a telefonomat.
-Szia bocsi, hogy zavarlak, csak azt szeretném megkérdezni, hogy megtudnád mondani nekem mennyi idő van? - az ablaknál ülő fiú volt az. Semmi különleges nem volt rajta. Barna szem, barna haj, átlagos halvány mosoly, félénk természet.
-Persze. 9 múlt 6 percel. - Rámosolyogtam a srácra, hogy valamennyire érezze, hogy ne nézem le. Ellenben a haverjában, mindent megtaláltam, ami egy tökéletes srácban megtalálható. (talán még többet is) Fekete szembe lógó haj, tengerkék szem, ragyogó mosoly. Ő tényleg az a fajta kisugárzású, akire, ha csak ránézel, megremeg a lábad és megállás nélkül vigyorogsz, mint valami bolondvagy egy félőrült.
-Köszi. Nagyon kedves vagy. - hozzám szólt!!! Te jó ég. Ez tényleg megtörtént? Még jó, hogy ülö, mert különben, már rég elájultam volna. - És hová tartasz? - komolyan kommunikálni, akar velem?
-Kecskemétre. A nagyszüleimnél töltöm a tavaszi szünetet. És ti, merre mentek?
-Békéscsabára. Meccsünk lesz. - amint kimondta, hogy meccsre mennnek, észrevettem, a nagy sport táskákat. Megállt a vonat, és kiírta, hogy megérkeztünk Kecskemétre.
-Hát nagyon örülök, hogy beszéltünk és sok szerencsét a meccsen. Csak ügyessen. - elindulam lefelé a lépcsön.
-Én is nagyon örülök hogy találkoztunk, és biztos vagyok benne, hogy még fogunk találkozni. - és kacsintott egyet. Ááááááááááá. Sarkon fordultam, és lementem a vonatról. A tesóim már ott vártak engem. Visszanéztem az elhaladó vonatra és az uolsó vagonból, az utólsó helyen integetett a két teljessen idegen srác. Visszaintettem nekik és szerencsétlenségemre Barniék ezt az egészet végignézték.
-Látom csak egy órára zavarunk el és te már be is pasizol. Nem fogtad vissza magad. - Marci röhögve bokszolt bele a vállamba, amit próbáltam vissza adni, de mindig elkapta a kezem.
-Ti üldöztetek el, ez a ti saratok. - nem is beszéltünk többet, de nem kellett két lépést sem tennünk kitört mind a hármukból a röhögés. Bárcsak ugyan ilyen "tudatlanul" jöttünk volna haza a tavaszi szünet végén. De mint azt mindenki tudja, vagy legalábbis remélem, hogy tudja, azt, hogy az élet nem tündérmese és minden mögött van valami. Csak annyit tudok mondani, hogy vigyázzatok a fura emberekkel,főleg hogyha azok a nagyszüleid, akikről egész eddig azt hitted, hogy mident tudsz. Vagy mégsem?
