12.-Csörgő láncok.

242 21 4
                                    

-Én..sz-szeretném ha a barátnőm lennél, Rosy.-suttogta miközben a betonon ülve bámultuk egymást.

-Ezt én is szeretném, de..

-Mi de?

-Neked barátnőre van szükséged, nem egy olyan lányra aki ha úgy van a saját árnyékától halálra ijed.

-Nekem kellesz az árnyékoddal együtt, figyelj ide Rosette, én..sosem éreztem még ezt ami irántad érzek és nekem kell ez az érzés és valamiért úgy érzem hogy ezt csak melletted kaphatom meg.

-Én ezt értem és hidd el nekem is jó az amit érzek, az ahogy elönt a melegség ha meglátlak..de nekem most ez nem fér bele, dolgoznom kell amennyit csak tudok hogy elköltözhessek a nagyszüleimtől mert nekik sem jó hogy rajtuk élősködöm.-sóhajtottam.-Pénz kell keresnem és elköltöznöm.

-Elmész?

-Nem, eszemben sincs! A környékre költözöm majd, hogy közel legyek a nagyszüleimhez meg Skylerhez és Deanhez is....-nyeltem egy hatalmasat.-meg persze hozzád.

-Értem.-végig simította a karom majd felpattant a nedves betonról és útnak indult.

-Most meg hova mész Sammy?

-Neked ez most nem fér bele..nekem pedig szükségem van erre..és ellöksz magadtól.-morogta majd többször vissza se nézve elsétált.

-Ne hagyj itt.-suttogtam zokogva. Arcom a tenyerembe temettem mikor hirtelen a semmiből négy kar nyúlt értem amik felrántottak a földről majd a pulcsim kapucniját az arcomra húzták.-Nee.-sipítottam de sajnos hiába, mire felészleltem már egy autóban csücsültem.-SEGÍTSÉG!

-Senki sem hall téged, édesem.-hőrögte az egyik férfi.

-Haza kell mennem, kérlek hadd menjek haza.-zokogtam tovább de a beszédem süket fülekre találtak, válasz adás helyett inkább a gázba tapostak és elhajtottak, velem együtt.


***


-Chad..-üvölti zokogva a mama.

-Még mindig semmi hír?

-Mintha a föld nyelte volna el.

-Ne sírj.-végig simítja idős felesége karját.-Felhívom a barátaid, hátha náluk van.-A bácsi felbaktat az emeletre unokája szobájába hogy megkeresse újdonsült Skyler barátnője számát. Keresi kutatja, de sajnos nem találja.-Hívd fel Haydent hogy kérdezze meg a lányát hátha.-mondja szomorkásan mire a remegő kezű néni tárcsázni kezdni ismerőse számát.

-Hayden, szia drágám. Figyelj, Rosette nincs ott nálatok?

-Skyler a barátjánál alszik ma, lehet ő is ott van megadjam esetleg a fiú számát?

-Igen azt nagyon megköszönném.-motyogja majd elkezdni leírni egy papírra a számokat.-Köszönöm Hayden, tudod elment és azóta nem jött haza, aggódom.

-Elhiszem, de ne sírj megkerül!

-Remélem.-veti oda utoljára majd kinyomja a hívást és újra tárcsáz.-Hello, kivel beszélek?

-Csókolóm, Dean Winchester vagyok! Miben segíthetek?

-Úgy tudom te Rosy egyik barátja vagy.

-Igen úgy van, esetleg baj van?-a fiú hangja megtelik aggodalommal.

-Hát nem tért haza, a telefont pedig nem veszi fel..azt gondoltam hátha veletek van.

-Bárcsak itt lenne velünk.-morogja.-De...ne aggódjon most elindulunk körbe nézni hátha megtaláljuk.

-Jajj fiam köszönöm szépen sokat segítenél ezzel. Mindenképp hívj fel mi volt rendben?

-Igen úgy lesz, azonnal hívom!-motyogta majd kinyomta a hívást.-Ma nincs filmes este.

-Baj van igaz?-kérdezi Sam visszafojtott lélegzettel.

-Rosy nem ment haza és baszik fel venni a telefont. Hol láttad utoljára?-a fiú nem válaszol. Elszégyellte magát hogy ott hagyta a lányt, egyedül.-Sam azt kérdeztem hol láttad őt utoljára?

-A házukhoz közel az úton.-feleli közben magára ölti pulcsiját és rohan hogy felvesse cipőjét. Mindhárman gyorsan felöltöznek majd útnak erednek hogy megkeressék a barátjukat. Minden utcán, zsákutcát, dombot, elhagyatott helyet bejártak, sőt még a sziklára is elnéztek..de Rosette eltűnt. Sam magát szidva üt bele a falba, egy gépfegyver sorozatával. Ökléből dől a vér de mintha nem látná hogy vérzik és nem érezné hogy fáj csak üti. Magát okolja amiért most nem tudja hol van élete értelme.


***


Nem mentünk sokat az autóval, pár perc száguldás után leparkolt egy elhagyatott gyárépületnél ami nők rémült sikolyaitól zengett. Kinyitották az ajtót majd kitéptem a kocsiból. Zokogtam és rúgkapáltam. Félek. Markánsan rá markoltak a karomra majd maguk előtt lökdösve bevittek a gyárba. Mindenhol nők és gyerekek hevertek láncra verve a körülöttük szaladgáló ijedt kutyákkal. Erősen a földre löktek majd az egyik csuklómra láncot szorítanak. Meg sem mertem szólalni, csak némán tűrtem, ez az egészet pedig belül ordítani tudtam volna annyira félek. 

Az élet árnyékában◀▶Where stories live. Discover now