Past & Present

Évforduló

Szept.1.

- Mit csinálsz?

- Semmit. Gondolkodom. – a fehérorosz ezt hallva megvonja vállát. Ma ő is furcsa egy kicsit. Ma mindenki az. Mind érzik, hogy ez valami különleges nap, de senkinek sem jut eszébe, miért is. Elvégre annyi ünnep van, mindet tudja fejből, csak ezt az egyet nem, ilyen nincs...

- Bátyám, unatkozom. A háború óta nincs semmi érdekes.

Máskor azt mondta volna, hogy ne mondjon ilyeneket. Máskor nem hagyta volna, hogy eszébe jusson ez a nap. De ma nem máskor van, a mai nap más, és végre eszébe jutott, hogy miért is.

- Hát persze, a háború... - hogy lehetett ilyen ostoba, bár talán jól tette, hogy elfelejtette...

Ma van a kezdetének az évfordulója. Az őrület és a vérontás kezdetének (folytatásának?) emléke.

Holnap pedig a végének az évfordulója. A győzelem, és a vesztesek eltiprásának emléke. De főleg a győzelemé.

Mennyit is küzdöttek érte...

Mert „Győzelem bármi áron, győzelem minden iszonyat ellenére, győzelem bármilyen keserves legyen is az út. Mert győzelem nélkül nincs tovább élet."*

De azért jobb most, hiszen szép dolog nyerni, de személy szerint a békét jobban kedvelte. Natalia kérdőn nézett rá, ő hirtelen észbe kapott, már megint elbambult, pislogott, zavartan arrébb kapta tekintetét.

Natalia mosolygott.

Nagyon ritkán látta mosolyogni, már idejét sem tudta mikor látta utoljára, ahogy mosolyra húzza ajkait.

- Rájöttél, hogy mi van ma, igaz – nem kérdezte, inkább kijelentette, és Ivan-nak válaszolnia sem kellett.

*a mondás Winston Churchill-től származik.