Az öröklét ára ✔

13.fejezet

A reggeli jelenet után Konrád kissé visszafogott volt és alig szólt hozzám.Tettük mind ketten a dolgunk.Túlságosan elnyomott minket egy csecsemõ gondolata.17 évig nevelt és szeretett, de most nem tudom mit érez.Szeret most is ebben biztos vagyok, csak a szeretet fajtája kétes.Vajon csak másik nõ hiánya miatt szerelmet érez vagy gyerek reményében van rám szüksége?De nem lehet gyermekem, ez eldõlt már.Olyan egyszerû volt kislányként ránézni, mindig mosolygott és boldognak látszott.Most látom a magányt rajta.Nem mutatja, de mikor elmereng valamin megjelennek a homlokán azok a kis ráncok.Kinézek a pitrin ablakon és látom ahogy fát pakol a farkasszánra.Hófehér haját sapka alá rejti, orra vörös a fagytól.Aida áll mellette és minden mozdulatát figyeli.Örülök, hogy valaki figyeli míg nem vagyok vele.Ugyanez vonatkozik Aidára.Nem fiatal már és nem szívesen hagyom egyedül, de Konrád figyel rá és ez megnyugtat.Visszafordulok a dolgomhoz.Felseprek a házban, aztán megvarrom Konrád szakadt ruháit.A használaton kívüli kabátjához nyúlok.A zsebe szakadt ki.Kifordítom a szakadt anyagot, egy pár apró bundás bõrcipõ hullik ki belõle.Felveszem a földrõl és megszemlélem.Egészen újnak néz ki, a bõrnek még érezni a cserzéskor felszabaduló nyers szagát.Kinek készítette, mert látszik, hogy Konrád kezének munkája.Kissé elnagyolt, de stabil varrás.Talán csak az ábránd játszott vele.Félrerakom a kis cipõcskéket és folytatom a varrást.

Nem tudom mennyi idõ telhetett el míg végre Aida, az ikrek és Konrád bejöttek, de addigra a lábbeliket visszatettem oda ahonnan elvettem õket.Ahogy kinyitották az ajtót,a kis házikót csípõs hideg lepte el.Megborzongtam.Libabõrös lett a kezem, éreztem ahogy feláll a szõr az alkaromon.Ránézek az átfagyott csapatra és bemegyek a fürdõbe, hogy begyújtsak a kõkád alatt.Merek bele vizet és vissza kijövök a szobába.Konrád kipirult arca éles kontrasztot mutat hófehér hajával.Elgémberedett ujjaival lefejti magáról a bundás sapkáját és kabátját és hólényomokat hagyva bemasírozik a fürdõbe.A farkasok letelepszenek a kályha mellé én pedig egy ronggyal feltörlöm a mocskot a fapadlóról.Miután végeztem kiviszem a rongyot és a hóban immel-ámmal megtisztítom, aztán a házban a kályha tetejére rakom száradni.Leülök Aida mellé, hogy én is átmelegedjek kicsit.

-Mi újság, öreglány?-simogatom meg a füle tövét.Aida kérdõn tekint rám, de én csak tovább játszom pamacsos szõrével.Még kicsit esetlen vagyok a csonka kezemmel, de simogatni tudom vele a farkasokat.Egy kis idõ múlva Konrád lép ki a fürdõbõl.Haja csurom víz, halvány bõrén apró cseppek gördülnek le.Egy pillanatra lefagyok.Munkától izmos teste elindított valamit bennem.Enyhe görcs ébredezik az alhasamban, mely szép lassan, melegségként árad szét a testemben.Leveszem a szemem róla, de az érzés nem múlik.

-Mindjárt jövök.-bököm ki végül.Kisurranok az ajtón és letérdelek a hóba.Szinte látom, ahogy olvad körülöttem a hótakaró.Belemarkolok a fagyos rétegbe és beledobálom a havat a ruhámba.Ez felriaszt és minden kósza érzést kikerget a testembõl.

-Szedd össze magad!Nem csinálhatod ezt magaddal!-suttogom magam elé.Felállok a hóból és visszasétálok a házba.A hideg hólé folyik végig rajtam, ahogy lépdelek befelé.Az ajtó tárva-nyitva és Konrád panorámában látta mit csináltam.Csak egy pillanatra merek ránézni, többet nem bír el az önbecsülésem.A törülközõ, a kezével együtt, megállt a levegõben a feje és a dereka között félúton.Karizmai kissé megfeszülnek, de az egész teste egyfajta merevséget áraszt.Arca zavarodottságot tükröz, szája hangtalanul, résnyire nyitva, szemöldöke felszaladt a homloka közepére.Tekintetével végig követ, mikor elhaladok mellette, de egy szót sem szól.Beslisszanok a fürdõajtón és magamrazárom azt.Ledobálom a ruháim egy halomba a kõre és megmártózom a forró vízben.Ahol az imént jéghideg hó érintkezett a bõrömmel, ott most égetõ érzés szaladgál fel s alá.Hallom kintrõl, Konrád becsukja utánam az ajtót, de lépteit nem érzékelem ezután.Vagy megállt vagy kiment.Mozdulatlanná válok és hallgatózom.Szinte a szívverésem is eláll, a lélegzetem meg-megszakad.Talán pár percig figyelek mire végre meghallom az öreg fapadló ismerõs nyikorgását.A szívem újra normálisan kezd el dobogni és egy nagy levegõvételt is megengedek magamnak.

-Csak nem tudott mit kezdeni a helyzettel.Nem ment el.Nem fog újra elmenni.-mondom magamnak.Az érzés pánikszerûen tört rám és eszembe sem volt újra átélni azt, amit már ezerszer átéltem, mikor eltûnt napokra, órákra.Testemben hirtelen óriási mennyiségû energiát érzek kirobbanni.Pezseg a vérem, végtagjaim tettrekészek, nem hagyhatom eltûnni a pillanatot.Kiszállok a meleg víz nyújtotta páholyból, nedves bõröm egy száraz törölközõvel végigtörlöm, magamra kapok egy kezem ügyébe akadó pólót és szinte felszabom az ajtót.

-Konrád!-kiáltom, de õ sehol.Pedig hallottam lépteit.Eljövök az ajtótól, óvatosan kinézek arra a részre, amit a fürdõ fala kitakart az imént.Konrád némán kuporog a falnak dõlve.Aida és az ikrek eltûntek.Kimentek valószínûleg az erdõbe Sziráékkal.Konrád egyik térde felhúzva a testéhez, kezét azon, fejét pedig a kezén támasztja.Még mindig nincs semmi a felsõtestén, tombolni kezd a bensõm, végtelen félelem árad szét bennem.Lépek egyet próbálkozásként.Konrád izmai láthatóan megfeszülnek, légzése szaporább lesz.

-Ne haragudj.-ennyit tud csak kimondani.Felnéz rám, egy kétségbeesett tekintettel nézek farkasszemet.A szorongó érzés rögtön eltûnik, helyette csak a félelem marad.A félelem, hogy Konrád újra eltûnik, ha valami olyat teszek.A félelem, hogy Konrádnak valami baja eshet, de mégis lépnem kell.Szinte mellé ugrok és átölelem.A térde nyomja a mellem, a karja kényelmetlenül ékelõdik be a nyakam és a vállam közé, nem ölel vissza, de én úgy szorítom, mintha az életünk múlna rajta.Érzem, hogy lassan a jég megrepedezik és Konrád már nem olyan merev.Keze lecsúszik a vállamról, egy megkönnyebbült sóhajt hallat.

-Sajnálom, Jára.-suttogja.

-Mit Konrád?Hogy lányos zavaromban kirohantam és teleszórtam magam hóval, aztán elbújtam a fürdõbe?-mosolyodom el.Érzem ahogy az õ ajkai is gyengéden felfelé húzódnak.Aztán hirtelen zokogásban tör ki.Erõs karjait körémfonja és suttog.

-Én ezt nem tudom elmagyarázni.Sosem gondoltam semmi ilyesmire, de vonzódom hozzád és ez rettenetesen helytelen.Sosem gondoltam rád lányomként, de mégsem szerethetek beléd.

Nem lep meg az, amit mond.Tisztában vagyok vele mit érez.

-17 éve nevelsz.Sose voltál az apám.Én sem szerethetnélek.De....-félrelöki hirtelen a kezem és a hátamra dönt.Fölémhajol és a szemembe nézve csak ennyit kérdez:

-Megengeded, hogy szeresselek?

Válaszul felemelem a jobb kezem és az arcára simítom a tenyerem.Behunyja a szemeit és belenyomja az arcát a kezembe.Hófehér borostája kellemes dörzsöli a tenyerem.

-Ahogy csak tudsz.-mondom végül.

Lassan lehajol, mintha az elsõ csókunkra készülne.Nem bánom, gyengéden érinti száraz ajkait az enyémekhez.Nem tökéletes, de mindennél többet jelent számomra.Jobb kezem a tarkójára csúsztatom és kibontom fehér haját.Imádtam mindigis.Ködfátyolként hullanak az arcunk köré tincsei.Próbálom eltolni magamtól, hogy a szemébe nézhessek, de nem engedi.Vadul kezd el csókolni, és mikor érzi, hogy nem viszonzom, az ajkai lejjeb vándorolnak a nyakamra, kulcscsontomra.

-Állj le.Konrád elég!-szólok neki, de ugyanúgy folytatja.Már nem izgató vagy szenvedélyes.Én már nem élvezem.Nehezen felemelem a fejét, végre rám néz.Szeme tûzben ég, görcsösen harapdálja a száját.

-Feküdjünk le.-lemerevedett testét szinte én vonszolom el az ágyig.Lefektetem és mellé fekszem.A mellkasomra hajtja a fejét, remegõ kezével átkarolja a derekam.Csonka kezem ügyetlenül ráteszem a kézfejére, mire õ az alkaromra kulcsolja az ujjait.Pár másodperc múlva szorítása enyhül, légzése egyenletesre változik.Nem látom az arcát, de tudom, hogy szeme csukva.Most nyugodt végre.