It is What it Is - LT ff

2. || 38. fejezet

ALICE
- Josh, nyugodj le! – hallottam meg Bridget hangját még félálomban.
Tegnap este miután felvágtuk a tortát, a vendégség nagy része haza is ment. A végén már csak Bridget, Josh, Amy és még egy-két ember maradt, akikkel a bulit átfordítottuk grillpartiba. Kivittünk egy asztalt székekkel – ami elég nehézkes volt, hisz a társaság nagy része már nem egyszer ivott alkoholt azon az este – meg pláne Josh volt a vezér, aki ezt mindet megrendezte. Szóval el lehet képzelni.
Ezen kívül nem nagyon emlékszem semmire. Egy sátorban voltam, mellettem pedig a békésen szunyókáló Eric volt, karjai körém fonva. Az udvaron voltunk? Ennyire elkanyarodott volna a buli?
Megpróbáltam felülni a helyzetemből, de Eric gyengéden visszahúzott maga mellé.
- Maradj. – suttogta álmosan. Szembe fordultam vele, és barna hajával játszottam. Ez a cselekedetem mosolygásra késztette, majd közelebb húzott magához és megcsókolt. Nagyon jó volt erre kelni. Hátamat simogatta, s ezt az érzéki pillanatot sikerült megszakítania egy nagyon remek barátunknak.
- Elnézést! – kiabált Josh, s gyorsan visszahúzza a sátor ajtaját. Erickel elszakadtunk egymástól ijedtünkben.
- Mi az? – hallottam meg Amyt.
- Ott bent éppen szexuális.... öm szex folyik! – ordibált tovább. Erickel elnevettük magunkat, majd kidugtuk a fejünket.
- Nincs itt semmi, ruha is van rajtunk! – mentette magát Eric. Körül néztem, és megláttam a nagy kupit az udvaron, és még egy pár sátrat. Senki nem akart hazamenni tegnap este?
Felálltam, majd kimentem a többiekhez.
- Jó reggelt! – nyújtóztam egyet.
- Csináltam teát, csatlakozzatok! – mosolygott ránk Amy, aki az asztalnál ült a többiekkel. Mindenkin látszott, hogy nem aludtak túl sokat.
Szó nélkül leültem egy székre, és elvettem egy csésze teát.
- Szia! Szerintem mi még nem találkoztunk, vagyis tegnapról én nem emlékszem! – nevetett a mellettem ülő lány. Hosszú, dús barna haja volt, barna szeme és hibátlan arca. – Eleanor Rose Chapple vagyok. – nyújtott kezet.
- Szia, én Alice Lisa Parker. – fogtam meg a kezét, és hirtelen eljutott az agyamig a vezetékneve. – Chapple? Te nem vagy esetleg...
- Lana testvére? – vágott közbe. – De igen, én vagyok. – nevetett.
- Micsoda véletlen! – mosolyogtam.
- Örülök, hogy megismerhetlek! – emelte fel a csészéjét.
- Szintúgy! – koccintottam vele, majd beleszürcsöltünk a teánkba.
- Honnan ismeritek egymást? – kérdezte Bri.
- A testvéreink már hosszú ideje járnak. – meséltem.
- Ez nagyszerű! – csillant fel a szeme.
- Figyelj, nem vagyok kíváncsi a szarjaidra! – hallottam meg Ericet, aki épp Joshsal veszekedett. Ha az egész napos vérszívásuk nevezhető veszekedésnek.
- Szarjaim? Megmutassam, mi a szar? EMBEREK! – kiabált. – Itt ül és teázik épp Mr. Unalmas Szarember. – folytatta, mire mindenki elnevette magát.
- Már megint mint veszekedtek? – csóváltam a fejem.
- Nem csinál nekem reggelit ez a Szarember. – panaszkodott.
- Nem vagyok szarember! – sértődött be a barátom.
- Csinálok én neked kaját, Josh! – álltam fel, s mielőtt elindultam volna, egy puszit nyomtam Eric fejére.
- Ti jártok? – kérdezte meg Amy.
- Igen. – jelentette ki büszkén.
- Na, meséljetek! – kérte.
- Én most megyek Joshnak kaját készíteni. Eric majd elmondja! – jelentettem ki, majd el is indultam a házba.
- Megyek veled! – futott utánam Eleanor.
Együtt befoglaltuk a konyhát, és körülnéztünk, hogy miből tudnánk valami ehetőt készíteni.
- Csináljunk mindenkinek, szerintem éhesek! – gondolkodott El.
- Rendben! – mosolyogtam. – Mit csináljunk? Amint látom nincs túl sok mindene Ericnek.
- Rántotta? Esetleg pirítós?
- Jöhet mindkettő. – mondtam, majd elővettem a tojásokat, míg ő a kenyeret. Találtam még egy kis bacont, ezért gondoltam azt is tálalhatnánk.
- Amúgy Erickel nagyon édesek vagytok. Rendes srác, biztos vigyázni fog rád! – mondta kedvesen, mire egy kis vigyor húzódott az arcomra.
- Igen, nagyon kedvelem őt. – mondtam, miközben feltörtem egy tojást. – És neked van valakid? – kérdeztem.
- Igen, lassan másfél éve. – mondta büszkén.
- Az igen! Gratulálok!
- Köszönjük. – mosolygott tovább, majd berakott kettő darab kenyeret a pirítóba. Hirtelen mindkettőnknek megcsörrent a telefonja, és akkor vettem észre, hogy Eric egyik melegítője, és pólója volt rajtam. A nadrág zsebében volt a telefonom.
Egymásra néztünk Eleanorral, aki szintén furcsának találta ezt az egybeesést. Ránéztem a telefonomra, majd fogadtam a hívást.
- Igen?
- Szia húgi, én vagyok, Benny! – köszönt.
- Óh, szia! Mi újság van veled? – tűrtem egy tincset a fülem mögé.
- Semmiség, megvagyunk. Veled? Milyen az új lakásod? Bepakoltál már teljesen?
- Igen, igen, nagyon szuper!
- Akkor okés. Figyelj, ma délután fele be tudnál nézni hozzánk? Esetleg egy vacsira maradhatnál, meghívom anyáékat, meg pár haveromat is, mit szólsz?
- Rendben, ott leszek! Köszönöm a meghívást!
- Nincs mit. Most leteszem. Légy jó! – mondta, majd miután én is elköszöntem, letette a telefont, ahogy én is.
Kivettem az első adag tükörtojást, majd betettem a következőt. Abban a pillanatban El is letette a telefonját.
- A tesód hívott? – kérdezte.
- Igen, honnan tudod?
- Engem is ő hívott, hogy menjek el hozzájuk a barátommal. – mondta izgatottan.
- Te is arra gondolsz, amire én? – kérdeztem.
- Valamire készülnek! Lehet Benny megkérte a kezét! Óh, jaj, vagy esetleg kisbaba! Juj, nagyon izgatott vagyok!
- Én is! – tapsikoltunk, majd megéreztem valami nagyon büdöset. – El, szerintem odaégett a kenyér! – mutattam a pirítóra, ami füstölgött egy picit.
- Jézusom! – ijedt meg, majd azonnal kivette a feketére sült kenyereket, és víz alá rakta. Muszáj volt mosolyognom a lány szeleburdiságán. – Ne nevess, Lisa! – tört ki ő is röhögésben.
- Úgy nézek ki, Rose? – mondtam, majd visszafordultam, még mindig kuncogva.
Hamarosan elkészült – most már normálisan – az étel, s kivittük tálcán a tea-partyhoz.
- Oh, hello! – szólalt meg Josh, aki épp egy sátoron feküdt, összetörve azt.
- Vidd magaddal a székedet is! – vágott hozzá egy kerti összehajthatós széket Eric. – Te hülye ribanc. – nevetett.
- Auuh. – sikítozott a fetrengő fiú.
- Bocsi a zavarásért, de kész a kaja! – szólalt meg Eleanor.
- Szupi! Zabáljunk! – tapsikolt Bri.
- Jaja, én is nagyon éhes vagyok! – szólalt meg Amy.
- Uh, de ügyes az én barátnőm! – ölelt meg hátulról Eric, s mivel sokkal magasabb volt tőlem, állát a fejem tetejére tette, miután egy puszit nyomott rá.
- Gyertek enni! – mondtam neki, majd az asztalra raktam a tálcát, Eleanor pedig a tányérokat és az evőeszközöket.
- Köszönjük, lányok! – mondták sorba, majd enni kezdtek.
- Eric, több székem van, mint neked! – futott az asztalhoz. – He, ti mióta esztek? – mondta, mivel szegény eléggé lemaradt.
- Most csináltuk Eleanorral a regge...
- Uu bacooooon! – kiáltott, majd azonnal helyez foglalt, és malac módra elkezdett zabálni.
- ..lit – fejeztem be, majd leültem közéjük. Nem normális banda, az biztos.

****
- El sem hiszem! Egy napja járunk, de megismerem a családod! – állt a tükör előtt, miközben a haját igazgatta.
Az óra délután négyet ütött, és átjöttem Erichez, hogy nem-e akar velem eljönni Bennyékhez. Természetesen beleegyezett, de látszott rajta, hogy ideges.
- Már meséltem nekik rólad! Olyan aranyos vagy, mikor zavarban vagy! – nevettem hátulról megölelve.
- Olyan pici vagy hozzám képest! – villantotta meg hatalmas mosolyát.
- Hé! – engedtem el, s bedurciztam.
- Na, nem bántásból mondtam, csak rohadt cuki vagy! – vont karjaiba, és megszorongatott. – Most pedig megcsinálom a hajam, ha nem gond.
- Mit csinálnál vele? Így is szuper, de most menjünk! – fogtam meg a kezét, és kihúztam a fürdőszobájából.
- Hé, hé! Mi ez a sietség?
- Benny és Lana terveznek valamit, és nagyon kíváncsi vagyok! – örültem a fejemnek.
- 'Ki kíváncsi, hamar megöregszik! – borzolta össze a hajam.
- Hé! – mondtam megint, s mielőtt jól kiosztottam volna a fiút, megcsókolt. A nappalija közepén álltunk, és faltuk egymás ajkait. Azt hiszem, egy szerencsés lány vagyok, egy ilyen fiúval, mint Eric.
- Induljuk akkor, Törpi. – mondta, majd megfogta a kezem, és kivezetett az ajtón.
Nem messze lakott innen a bátyám, ezért inkább nem kocsival, hanem gyalog indultunk el hozzájuk. Kézen fogva sétáltunk pár utcányit, majd meg is érkeztünk.
- Ó, itt az én kis húgim! – ölelt meg Benny.
- Szia! – öleltem meg. – Ömm.. Benny, bemutatom a barátomat, Ericet. – simítottam meg a fiú hátát, miután elengedtem a bátyám.
- Örülök, hogy megismerhetlek! – fogtak kezet.
- Szintúgy! Na, gyertek be! – invitált be minket. – Sajnos anyáék nem tudtak eljönni, de örülök, hogy ti igen! – közölte. Beléptünk az ajtón, majd az előtérbe levettük a cipőnket. Eric csak lerúgta magáról, de én szenvedtem a kikötéssel, hisz sikerült görcsöt kreálnom.
- Rosszabb vagy, mint egy kisgyerek! – nevetett, de abban a pillanatban végeztem is.
- Na! Ki a kisgyerek? – nyújtottam rá a nyelvem. Kaptam egy puszit az arcomra, majd belé karolva elindultunk a nappaliba, ahol ott ült a bátyám, Lana és Eleanor.
- Sziasztok! – köszöntünk egyszerre a barátommal.
- De jó téged újra látni! – állt fel Lana, és megölelt.
- Téged is! – mosolyogtam.
- Szia, én Eric Bendingfield vagyok! – mutatkozott be, kezét nyújtva.
- Lana Chapple! Örülök a találkozásnak! – ráztak kezet, majd lehuppantam a kanapéra Eleanor mellé.
- Szia, El!
- Szia! – köszönt, majd belém karolt. – Szerinted mire készülnek? – suttogta a fülembe, míg Eric az említett szerelmespárral beszélgetett jókedvűen.
- Fogalmam sincs, de egyértelműen gyanúsak! – kuncogtunk össze. – Tényleg, a barátod merre van? Azt mondtad, hogy jönni fog!
- Igen, itt van, csak épp cigizik! – sóhajtott. – Utálom, hogy ilyenekkel károsítja magát, de olyan makacs, nem hallgat rám! – legyintett.
- Férfiak. – mondtuk szinte egyszerre fejet rázva.
- Na, jó, én nem bírom tovább, Benny, mondjuk el! – nézett rá Lana, összekulcsolva kezüket, kíváncsibbá téve minket Eleanorral. – Benny és én össze fogunk házasodni! – mondta boldogan.
- Ez az, mi tudtuk! – kiáltottuk örömünkben, majd oda szaladtunk hozzájuk gratulálni.
- Éreztük, hogy ez lesz! – fogta meg a kezem El, mire hevesen bólintottam.
- Ti ketten ismeritek egymást? – hallottam meg egy hangot, amit bárhol, bármikor felismertem volna. Egyszerűen csak nem akartam elhinni.
Viszont megfordultam, és láttam, hogy nem csak az agyam játszadozott velem.
Tényleg Louis Tomlinson szólított meg minket, aki a cigi szünetéről jött. Teljesen megváltozott az elmúlt években. Nem tudom, hogy csak a hosszabb haja késztetett erre a gondolatra, vagy csak mert ismertem annyira, hogy régebben nem ilyen volt. Nem tudom megfogalmazni, hogy miért, de más volt.
Egy szó sem jött ki a torkomon, de nem is kellett. Eleanor odaszaladt hozzá, és választ adott a kérdésére.
- Nos, Louis. Ő itt az egyik barátnőm, Ali..
- Alice Lisa Parker. Ismerem. – nevetett magában, majd ránézett Eleanorra. – Réges-rég egész jóban voltunk, nem igaz? – nézett ismét rám lenézően, kiemelve azt az egy szót. Percekig köpni-nyelni nem tudtam, majd sóhajtottam egyet.
Miért hozta össze a sors megint, hogy találkozzak vele?
Miért kerget a múlt?
Hirtelen, amit sikerült az évek során elfelejtenem, és egy új életbe kezdenem új emberekkel, egy másodperc alatt felborul.