A boltba belépve a kasszához igyekeztem.
- Szia George! Hogy telik a nap? - mosolygok a már hatvanas éveiben lévő férfire. George már évtizedek óta a család barátja. Általában minden nyáron itt dolgozok.
- Szia drágám! Elég jól a megszokotthoz képest. Végre sikerült találnom ápolót Lucyhoz.
Lucy George felesége, akit már két éve rákban diagnosztizáltak és emellett kezd kialakulni nála a demencia is. Igyekszünk rengeteg időt vele tölteni és emlékeztetni dolgokra. Lucy olyan számomra, mintha a nagymamám lenne.
- Tényleg? Ennek nagyon örülök! Szerintem ma meglátogatom. - felelem, és egy kosárért nyúlok.
- Gyere nyugodtan, biztos nagyon örülni fog neked. - mosolyog rám, amit viszonzok is majd elkezdem össze szedni a dolgokat amit anya írt a listára. Amikor úgy véltem, hogy minden meg van vissza sétáltam a kasszához, kifizettem és Georgetól elbúcsúzva haza indultam.
- Megjöttem! - kiabáltam az ajtón belépve és a konyhába vittek a lábaim. Letettem a szatyrot az asztalra, az energiaitalt pedig Jessica elé tettem.
- Köszönöm! - nyúlt érte és kinyitotta, majd nagyokat kortyolt belőle. - Életmentő vagy! - folytatta mikor elmulasztotta szomjúságát, mire bólintottam egyet amolyan "köszi, tudom" stílusban.
- Anya, szerintem átmegyek ma meglátogatni Lucyt. Képzeld Georgenak sikerült találnia ápolót! - meséltem boldogan, mire anyának is felragyogtak tengerkék szemei. Mindannyian tudjuk, hogy a férfi már nem bírt ennyi mindent. A bolt, az unokák és még a felesége gondozása is.
- Köszönöm istenem! - csókolta meg nyakláncán lévő keresztjét. Az anyukámnál nagyobb hívőt aligha ismerek. Még akkor sem vesztette el a hitét amikor apát elvesztettük. - Add át kérlek üdvözletemet! Csináltam sütit, vigyél át nekik!
- Almás süti! Én is kérek! - indultam el a pult fele, de mielőtt még elérhettem volna a még gőzölgő süteményt anyu előttem termett és a kezemre legyintett.
- Na és ebédelni ki fog? - nézett rám rosszalóan. Elgondolkoztam rajta, hogy bevetem a boci szemeim, de tudom hogy anyánál azzal semmire se megyek szóval beletörődve egy tányérért nyúltam és kiszedtem magamnak az ebédem. Morogva elfogyasztottam, majd anyához léptem.
- Most már ehetek sütit? - kérdeztem hisztis hangon, és közben a szemöldököm ráncoltam. Anyám felkacagott.
- Lányom, te sose fogsz felnőni. Egyél te óvodás. - nevetett ki jóízűen, mire csak mosolyogva megforgattam szemem és elvettem egy finomságot.
YOU ARE READING
When you walk away.. L.H.
Romance- Akkor lennék boldog igazán, ha most itt lennél mellettem... - suttogtam a telefonba. - Nyisd ki az erkély ajtót. - mondta és hiába nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog. Először nem értettem mit is akar ezzel de tettem amit kért és akkor ott állt v...
