Markodban | Befejezett

Markodban - 20.

KENMA SZEMSZÖGE

Kis idő után megszólalt a gyomrom vészjelzője, mikor ismét elkezdtünk sétálni Hinatával.

- Nem kéne még enni valamit? -utaltam arra hogy kopog a szemem.

- Hát én már nem vagyok éhes, de rendben - vigyorgott a kis srác - nézd! - emelte a kezét a levegőbe- együnk gyrost! -Lelkendezett.

Nem az volt hogy nem éhes? Na midnegy...hát akkor együnk.

KURO SZEMSZÖGE

Eszevetett dörömbölésre ébredtem. A párnámat a fejemre húzva próbáltam tudomást sem venni róla.

- KEN NYISD MÁR KI! -ordítottam a mellettem fekvőnek...aki már nem is volt ott.

Morcosan másztam ki az ágyból, hallgatva a túl hangos kopogást.

Ó hogy az anyja kínkeservít..

Odálltam az ajtó elé és telitorokból ordítottam,hogy túlkiabáljam a kopogást.. Ami inkább dörömbölés volt.

- KI AZ?!?

Nem jött válasz, de a dörömbölés abbamaradt. Hál' Isten.

- KI a franc az?! - nyitottam ki az ajtót csak annyira, amennyire a lánc engedte az ajtón.

- 'Reggelt, csipkerózsika.

Ja, tudhattam volna hogy már megint ez a szarházi Shin.

- Mit akarsz?

- Beengednél esetleg? - Utalt arra, hogy még mindig kint ácsorog.

- Muszáj? - Vágtam fancsali arcot.

- Muszáj, drága.

Azanyádat.

- Ide be nem teszed a lábad. - Védtem kuckómat.

- Dehogynem. Nyisd ki.

- Nem.

Kezdem úgy érezni magam mint egy óvodás..

- Gyere,de gyors legyen a mondandód.. - adtam be a derekam. Kinyitottam neki az ajtót amin hamar be is sétált,majd vissza zártam azt.

Szólni sem kellett neki, máris helyet foglalt a kanapémon.

Óh egyem meg de aranyos. Csak nehogy tényleg megharapjam..

Leültem mellé. Egyikünk sem szólalt meg.

- Tehát mit akarsz? - Néztem a szemébe komolyan, mikor ő is felém fordult.

- Téged.

Sóhajtottam. Nem igaz hogy nem bírja felfogni. Nem leszünk már együtt. Kent szeretem a rohadt életbe is..

SHIN SZEMSZÖGE

Vissza akartam kapni. De már nem akarom.
Nincs rá szükségem. Elég nekem Hinata. De nem ússza meg csak úgy. Az eredeti tervemet el fogom érni, még pedig azt, hogy összekapjanak.
Nem azért hogy megkapjam Kurot. Csak egy kis bosszú. Ezek után le fogok lépni. Aztán majd meglátjuk hogy a kis Hinata meddig marad mellettem.

Farkasszmet néztünk egymással. Senki sem szólalt meg. Ő sem mondott semmit.
Sóhajtás beleegyezés?

Gyengéden megérintetten az arcát mire mintha megremegett volna. Lassan közelebbhajoltam hozzá. Nem mozdult. Nem csukta be a szemét. Nem tiltakozott. Csak engem bámult.

Érdekes.

Hát akkor lássuk mikor üt.

Lágyan csókoltam meg,végig fürkészve minden mozzanatát.

Nem ütött.

Nem csókolt vissza.

De hagyta.

Miért?

Nardágjához nyúltam, hogy megnézzem: ebben a helyzetben is eltűri majd az érintésem?

Ekkor már ellökött magától. Akarom mondani.. lökött volna.
De erősebb vagyok nála. Ezért csak arrébb tolt, ezzel megakadályozta hogy taperoljam.

Na ez inkább vall rá.. Nem adja magát könnyen.

Lefogtam a kezét egyik kezemmel, míg a másikkal az arcához nyúltam.

- Már nem akarod? - Mutattam egy komoly arcot.

Én nem viccelek..

- Hagyj már békén! - Ordított rám és arrébb lökött. - Nem bírod felfogni azzal a kis molyfingnyi agyaddal, hogy utállak, mint a szart?!

Teljesen lebénultam.

De miért is?

Hiszen tudtam.. Nem?

Hányszor alázott már meg így? Nem egyszer..

Akkor most mi bajom..?

Pislogás nélkül bámultam a még mindig kiabáló Kurora. Már nem figyeltem arra hogy miket vág a fejemhez..eltompultak a hangok.

Hirtelen elhomályosodott midnen.
A szívdobogásom lelassult..és éreztem az arcomon a forró könycseppeket mikor nagy csapódással kinyílt a bejárati ajtó.