Paranormális Lány 2. /Befejezett/

6.fejezet-A terv/I.

Suli után hárman sétáltunk végig az erdőn. Én még mindig Nico pulóverébe burkolóztam. Nem volt kedvem megválni tőle és a gazdája sem jelezte, hogy szűksége lenne rá. Ígyhát rajtam maradt. Nevettünk és beszélgettünk mindenféléről. A sulitől kezdve esett téma egészen a keleti falkáig és az elrabolt gyerekekig. Aztán Joyce felvetett egy ötletet, ami teljesen megváltoztatta a társalgást.
-Mi lenne, ha mi mennénk el a gyerekekért? Egy kicsi és gyors csapat kevésbé lenne feltűnő, mint hogyha megtámadjuk a tisztást. Kiszabadíthatnánk a gyerekeket, mielőtt bárkinek is feltűnne, hogy ott jártunk. - mondta szigorúan maga elé nézve.
A kijelentést hosszú csend követte.
-Azt mondod, hogy szegüljünk szembe apám parancsával? - néztem rá értetlenül.
Persze nekem is eszembe jutott már az ötlet, de még nem gondoltam át komolyabban. Néhány tinédzser valóban képes lenne betörni egy falka területére és kiszabadítani a "túszokat"?
-Igen, azt. - jelentette ki Joy most már határozottabban.
-Én benne vagyok. - mosolyodott el Nico.
-Én is. - vágtam rá.
-Miben is vagy benne pontosan, hugi? - hallottam meg Owen hangját a hátunk mögül. A szemem sarkából láttam, hogy Joy szinte azonnal elsápadt.
-Joycenak van egy ötlete - pillantottam hátra a bátyámra, mire az említett személy teljesen lefagyott. Kigúvadt szemekkel nézett rám és hadonászva próbált ellenkezni, egészen addig, míg Owen rá nem pillantott. Akkor haptákba vágta magát és úgy csinált, mintha már legalább két perce nem tett volna semmi említésre méltót. Magamban felnevettem.
-Tényleg? - mosolygott a bátyám Joyra és ekkor észrevettem valamit. A szeme mintha egy pillanatra felcsillant volna, mikor a lányra nézett. Képtelenség! Vagy mégsem? Az én kelekótya, de csöndes bátyám képes lenne bárki iránt is gyengéd érzéseket táplápni? Lehetetlen.
-I...Igen - motyogta Joyce teljes zavarban és segítségkérően pillantott felém. Owen közben felvette velünk a tempót, és így már négyen gyalogoltunk.
Joyce annyira fehér volt, hogy féltem, mindjárt elájul. Muszáj segítenem neki.
-Arra gondolt, hogy elmehetnénk mi - mutattam négyünkre - a fogvatartott gyerekekért.
-Ez zseniális! - vigyorodott el a bátyám és olyan elégedett fejet vágott, mintha most jött volna rá a rák ellenszerére. - Mikor megyünk? - pillantott körbe, mire én értetlen fejet vágtam és egyszerre válaszoltunk Nicoval, csak éppen két különböző dolgot.
-Még nem tudjuk.
-Holnap este.
Értetlenül néztem a mellettem álló fiúra.
-Miért pont holnap?
-Mert holnap az apád és a vezetőség elmegy vadászni. Tökéletes időzítés, hogy kiszökjünk. Nyolckor indulnak és azt tervezik, hogy éjfél körül már vissza is érnek. Ennyi idő alatt simán kimentjük őket és ezzel be is bizonyítjuk Masonnek, hogy megbízhatóak vagyunk...- magyarázta Nico, de Joyce közbevágott, aki látszólag visszanyerte az eredeti színét.
-Ácsi! Szünetet kérünk, jaguár! Te honnan tudod mindezt? - tette fel a kérdést, amire mind kíváncsiak voltunk.
-Reggel tartottak megbeszélést, pont mikor elmentem a sátruk előtt és lehet, hogy megálltam egy kicsit. - szépítette a helyzetet Nico.
-Magyarul hallgatóztál - rövidítettem le, mire ő mosolyogva megvonta a vállát.- Mindegy. - ráztam meg a fejemet - Nem ez a fontos! Rá kell jönnünk, hogyan tudjuk kimenekíteni a kölyköket.
-Van valaki, aki segíthet. - szólalt meg hirtelen Owen, mire mind ránéztünk, de ő csak engem figyelt. A szeméből ki tudtam olvasni, hogy kire gondol.
-Nem! Ő soha nem segítene. Előbb gátolná meg! - ráztam meg a fejemet.
-Ugyan, Nes. - legyintett a bátyám - Túlságosan gonosznak állítod be! Emlékezz, hogy kicsiként mennyi hülyeségben fogta a pártunkat.
-Az lehet, de már nem tenné meg! -ráztam a fejemet, egyre csak tagadva az egészet.
-Kiről van szó? - kotyogott közbe Joyce.
Nagyot sóhajtottam.
-Kaliról.
A nővéremmel régen nagyon jó volt a kapcsolatunk. Szinte folyamatosan együtt voltunk. Apu gyakran viccelődött azzal, hogy talán szijámi ikrek vagyunk. De az idő elteltével Kali komoly lett, szabálykövető és távolságtartó. Onnantól kezdve már egyre kevesebbszer mentünk együtt bárhova is. Idegenekké váltunk egymás szemében. Ahogy az évek teltek és múltak, Kali egyre inkább apám nyomdokába lépett és lassan már tényleg olyan lesz, mint ő. Egy felelősségteljes alfa. De nem egy szerető testvér. Én evvel szemben inkább a terület védelmét tekintettem saját feladatomnak, de a munkám közben sem felejtettem el, hogy ki vagyok valójában. Nehéz volt, de megmaradtam a régi önmagamnak. Igaz, én is változtam, de nem sokat. Kali viszont feladta a harcot és teljesen más bőrébe bújt.