Érthetetlen érzelmek { Befejezett } Átírás alatt

Furcsa érzések

A falnak dőlve gondolkodtam, miközben egy cigit tartottam a kezemben. Nagyon elmerültem a gondolataimban ezért sem észleltem hogy Matt éppen hozzám beszél.

- Tessék? Kérdeztem vissza.

- Segítek neked. Rázta meg a fejét. - De jobb lenne ha figyelnél is arra amit mondok. 

- Ne haragudj, elgondolkodtam. Hajtom le a fejem.  - Egyáltalán miben szeretnél segíteni? Kapom fel a fejem, és az előttem üllő fiúra meredek. 

- Hogy meghalj, hogy eltudj menni innen. Halkan mondja a szavakat, talán ő maga sem akarja ezt. Vagy még is?....

Elfordítja a fejét majd feláll, és elkezd sétálni előre.

- Hova mész? Felpattanok a földről, miközben elnyomom a földön a cigit, és utána megyek. 

Kiakarom szellőztetni a fejem, egyedül szeretnék lenni, egy ideig. Megint csak hátat fordít nekem, viszont én megtorpanok. 

- Mi elől menekülsz?

- Honnan veszed hogy éppen menekülök? Most nem néz hátra viszont megáll. 

- Megérzés. Nevetek fel kínomban.

- Megérzés? Megint csak felém fordul. Bólintok. Lehunyja a szemeit, majd felsóhajt. - Nem akarom hogy elmenj.Suttogja, miközben az újaival babrál.  

- Miért nem akarod hogy elmenjek? Lepődöm meg. Nem válaszol, elkezd lépkedni felém, majd mikor már elég közel van hozzám, az újaival végigsimítja az arcomat, majd megint csak felsóhajt.

- Mert fontos vagy nekem.  Csodálkozó tekintetemet az övéibe fúrom. Egy puszit ad a homlokomra, majd csak ennyit mond. - Ne félj, pár óra múlva visszajövök. Bólintok, mivel megszólalni nem igazán tudnék. Hatalmas léptekkel indul meg egy irányba, én meg csak meredten bámulok utána. Már az alakját is alig látom, de én még mindig őt figyelem.  Majd mikor már teljesen eltűnik a szemem elől, megfordulok és visszaülök a helyemre, ahol eddig is helyet foglaltam. 

Kezdek aggódni, és nem csak azért mert egyedül vagyok, hanem azért is, mert Matt még mindig nem ért vissza, pedig az nem most volt mikor elment. Már sötét van késő este. Fogalmam sincs miért aggódok érte, hisz megtudja ő magát védeni. Már lehunytam a szemeimet, félálomba voltam, amikor éreztem hogy valaki az arcomat kezdi simogatni. Ismerős volt az érintése. Szép lassan nyitottam ki a szemem. 

- Aludj csak. Suttogta, miközben az arcomat simogatta. 

- Már azt hittem nem jössz vissza.

- Hiányoztam? Hallani lehetett a hangjában hogy vigyorog. 

- Nekem nem, viszont nem tudtam elképzelni hova tűnhettél ilyen sokáig. Ráztam meg a fejem, majd újra becsutam a szemem. 

- Értem. Elvette a kezét majd hátrálni kezdett, mire nekem kipattantak a szemeim. Velem szembe letelepedett, viszont mikor észrevette hogy őt figyelem, csak elfordította a fejét. - Aludd ki magad, ez az utolsó napod. Hunyta le a szemeit, majd, elhelyezkedett.  A tűz még égett, amit még én magam raktam meg. Ennek köszönhetően látni lehetett és nem is kellett megfagynunk az éjszaka közepén. Hisz akkor nagyon is hideg volt. 

- Hogy érted hogy ez az utolsó napom? Ráncoltam a szemöldököm. 

- Úgy, hogy holnap már nem fogsz élni. 

- Honnan vagy abban olyan biztos hogy meg is halok? 

- Tudom és kész, most pedig hagyj aludni. Fordított hátat nekem.