És eljött a kedd is. Egész héten dolgoztam, ami nagyjából elterelte a figyelmemet Ashton-ról, de még így is túl sokat kattogtam rajta. Azóta tartottam egy csajos estet Hope-al, akivel alaposan átbeszéltük ezt az egészet. Ő azt mondta, reméli, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat, bár Ash tényleg egy szemét állat volt, én pedig azt mondtam, hogy nem biztos hogy megbocsájtok neki. Bár ha úgy nézzük, már nem is haragszom rá... Ahhoz... Ahhoz túlságosan szeretem!
Kedd délután van, és Hope-al már nagyban készülődünk az esti koncertre, és bármennyire is imádom a srácokat és a zenéjüket, most inkább maradtam volna itthon.
- Na, akkor készen vagy?- kérdezte Hope, aki már felöltözve, kisminkelve várt rám, megjegyzem, baromi csinos volt. Egy sötétkék ujjatlan ruha volt rajta, amely a testéhez simult, kiemelve ezzel az alakját. Sokszor elgondolkodtam, vajon az emberek mit gondolnak, amikor meglátják Hope-ot, a csinos, magas, gyönyörű fiatal lányt, mellette a házi törpéjével, aki én lennék.
- Hahóóóó.- visított Hope, amikor nem válaszoltam a kérdésére.
- Ja, bocsi, csak elbambultam.- legyintettem, majd még befejeztem a sminkelést, felkaptam a magassarkú cipőmet, felkaptam a táskámat, majd Hope-al együtt távoztam a szobából.
- Figyi, ne izgulj, minden rendben lesz.- simította meg a karomat, mire én halványan elmosolyodtam.
- Hát remélem is.- motyogtam. Beültünk a kocsimba, és elindultunk az aréna felé. Fura, mert most pont én vezettem, pedig Hope nem szokta engedni, mert szerinte életveszélyes a vezetési stílusom. Hm, ki tudja.
Az aréna előtt nehéz volt helyet találni, ugyanis baromi sokan voltak. Vagy negyed órán keresztül kerestem egy üres helyet, már sík ideg voltam, mert az emberek nem tudnak normálisan parkolni, Hope nyugtatni próbált, én már az agyvérzés szélén álltam, amikor végre megláttam egy üres helyet, ahova befértünk volna, de egy idióta gyorsan befarolt oda, nehogy véletlenül be tudjak állni, majd végül nagy nehezen találtam egy helyet. Amikor végre kiszálltunk a kocsiból, megcsapott a friss ősz végi levegő illata. Elég hűvös volt, ezért összehúztam a kabátomat, úgy indultunk befelé.
- Hívom Luke-ot.- mondta Hope, majd a füléhez emelte a telefonjtá, majd várta, hogy a báttyám felvegye. Beszéltek körülbelül fél percet, majd Hope megragadta a karom, és közölte, hogy a fiúk már hátul várnak minket. Így is volt. Az öltözőjük ajtajában vártak, kivéve Ashton-t, mert ő nem volt ott.
- Sziasztok!- köszöntem, és mivel Hope már Luke nyakában volt, és megöleltem először Calum-ot, aztán Mikey-t. Végül Luke-hoz léptem, és hosszasan megöleltem.
- Hiányoztál bátyó!- suttogtam.
- Te is hugi.- motyogta, majd elengedett. Körbenéztem, de Ashton-t sehol sem láttam. Szerintem a srácok is észrevették, hogy nagyon nézelődöm, mert Calum szólt, hogy Ashton mindjárt jön.
- Ja, nem azért, csak körbenéztem... khm.- makogtam. Luke gyanúsan végigmért, majd megvonta a vállát, és beinvitált minket az öltözőbe. Bent óriási kupleráj volt, a zene üvöltött, és romlott hús szag volt.
- Fúj, mit műveltetek itt?- kérdeztem, és az orrom elé raktam a kezem. Leültem egy üres székre, majd előkaptam a telefonom, hogy megnézzem, mennyi az idő. Háromnegyed hét. Még negyed óra, és kezdődik a koncert, körülbelül egy-másfél óra a koncert, szóval legkésőbb kilenckor már Ashtonnal fogok csevegni. Uhh.
- Mennünk kell.- szólt Mikey. Elköszöntünk tőlük, majd ők mentek a színpadra, mi pedig a nézőtérre.
A koncert eszméletelen volt, a srácok nagyon jók voltak. Én már szinte leizzadtam, annyit ugráltam, a torkom is kiszáradt, és berekedtem a sok énekléstől, plusz a dobhártyám is majd' kiszakadt, de ennek ellenére jól voltam. A végén ismét hátramentünk, és beültünk a srácok öltözőjébe, ott vártunk rájuk. Nem telt el öt perc sem, berobogtak, izzadtan, kimerülten, de mosolyogva. Ahogy megláttam Ashton-t, a szívem kihagyott egy ütemet, de össze kellett szednem magam.
- Sziasztok.- mosolygott felénk Ash. Ő nem találkozott velünk a koncert előtt. Én bénán intettem neki, majd a hajamat kezdtem igazgatni.
- Akkor kimegyünk?- kérdezte, az ajtó felé biccentve. Bólintottam, majd felálltam. Visszanéztem Hope-ra, aki bíztatóan rám mosolygott. Nagy levegőt vettem, és kiléptem Ashton után aza ajtón. Kicsit arréb mentünk, egy csendesebb helyre, majd megálltunk egymással szemben. Hogy őszinte legyek baromi ideges voltam.
- Nos, akkor hallgatlak.- néztem fel rá. Még így, hogy magassarkú volt rajtam is vagy egy fejjel magasabb volt nálam.
- Hát... Igazából nem is tudom hol kezdjem. Hibáztam, egy idióta voltam, bevallom. Talán előbb meg kellett volna hogy kérdezzelek, ahelyett, hogy hülye elméleteket szövök magamban, és olyat teszek, amit nem kéne.- magyarázta.
- Ilyenkor szokták az mondani, hogy előbb gondolkodj, aztán cselekedj.- morogtam.
- Igen, tudom. Figyelj Pearly! Tudom, hogy eddig nem voltál valami szerencsés, mindig seggfejeket fogtál ki. Én is az voltam, de tudod mi a különbség? Én tényleg szerettelek, és most is szeretlek.- mondta ki Ashton. Láttam az arcán, hogy komolyan gondolja, mégis voltak kétdégeim. Ha egyszer megtette, megteszi többször is.
- Miért higyjek neked? Honnan tudjam, hogy ezután nem fogsz megbántani?- kérdeztem.
- Ezért.- suttogta, majd közelebb lépett hozzám, átkarolta a derekam, és megcsókolt. Az egész olyan hirtelen jött, hogy először kicsit lesokkoltam, de visszacsókoltam. Karjaim a nyaka köré fontam, és úgy éreztem, az idő megállt, minden megszűnt körülöttünk. Csak mi ketten voltunk. Az a csók nem egy egyszerű csók volt, Ashton minden érzelme benne volt, az elmúlt pár hónap fájdalmai, szenvedély... Ez a csók igazi volt. Nem tartott olyan sokáig, mégis úgy éreztem, percek teltek el. Miután elszakadtunk, másodpercekig némán bámultunk egymás szemébe. Ahogy belenéztem gyönyörű barna szemeibe, tudtam, hogy tényleg megbánta. Hogy tényleg szeret.
- Sajnálom.- suttogta, még mindig szorosan tartva engem.
- Megbocsájtok.- suttogtam én is, majd a vállába fúrtam az arcom. Hiányzott. Hiányzott az érintése, az ölelése, a csókja, a közelsége... Ő maga.
- Szeretlek Pearly!- mondta mélyen a szemembe nézve.
- Én is szeretlek Ash!- mosolyodtam el, és egy puszit nyomtam a szájára. Füttyögés és taps hallatszott, és csak akkor tűnt fel, hogy a többiek ott állnak tőlünk pár méterre, vigyorogva.
- Na vééééégre.- kiáltott Hope, és odarohant hozzánk, majd mindkettőnket szoros ölelésbe zárt. Ehhez csatlakoztak a többiek is, így egy tökéletes csoportos ölelésben részesülhettem. Mosolyogva néztem fel barátaimra, és rájöttem, hogy náluk jobb barátokat nem kívánhatnék. Így már szent volt a béke, mindannyian együtt voltunk: Én, Hope, Ashton, Luke, Calum és Mikey. A nagy csapat :)
Halihó mindenki! :) sajnálom, hogy két hónapot kellett várnotok erre a rövid részre, de egyszerűen semmi és senki nem tudott rávenni, hogy leüljek írni :D.
A történet a végéhez közeleg, talán már csak egy két rész lesz, de köszönöm azoknak, akik olvasták a történetem, szavaztak, kommenteltek, nagyon jól esett :). Hamarosan hozom a kövi részt
szép napot!
pearlyspenguins xx
VOUS LISEZ
Complicated love (5sos ff befejezett)
Fanfiction"Ahogy felnéztem barátomra, elöntött a melegség. Nem tudom, mi jön majd ezután, mi lesz velünk. Együtt maradunk, vagy esetleg az útjaink külön válnak? Bármi is történjék, boldog vagyok, és ezt senki nem veheti el tőlem. "
